Bad Positioning - Csábításból Jeles Fanfiction

IV. Nem érdekel

"Ne égess le mások előtt azzal, hogy pont egy olyan embert kérsz meg valami fontosra, mint Rosalya"

Ez a mondat csak úgy visszhangzott a fejemben. Ahogy elkapott az ideg, úgy haraptam alsó ajkamba, próbálva elkerülni, hogy kimutassam az érzelmeim, bár éreztem, hogy minden vér az arcomba szökik. Tudtam, hogy azért csinálja, hogy mindenáron fölcsesszen.

- Neked mi a franc bajod van? - szaladt ki a számon, ahogy ledermedtem hirtelen a fiú előtt.

Aranybarna szemei felcsillantak a várt reakció láttán, majd összefont karokkal, hideg, de diadalittas félmosollyal a képén nézett újfent le rám.

- Iskolaelső vagyok - mondta ezt egy csöppet nagyképűen, de nálam sokkalta halkabban - és nem mellesleg a bátyád - húzta össze a szemöldökét.

- Nem érdekel - sziszegtem mostmár idegesen a szőkének.

- Tartsd magad a szerepedhez, és ne mutatkozz Castielhez hasonló emberekkel - sziszegte vissza, mely valamelyest furcsábban hangzott nekem bárminél, amit eddig a fejemhez vágott.

Castielhez hasonló ember tehát Rosa is, de miért? Lysander miatt? Tudtommal a heterokrómiás fiú bátyja, Leigh Rosa nagy szerelme, akiről sokszor hallottam már áradozni a lányt, így nem meglepő, hogy baráti társasága része a fekete-fehér hajú Lysander és az ő legjobb barátja, Castiel is így. Furcsa érzéseket keltett bennem ez a civakodás, hirtelen el is felejtettem, hogy mérges lennék, az arckifejezésem is enyhült.

- A szerepeket nem te osztogatod - sóhajtottam fel fáradtan, körülnézve a mostanra teljesen üres, kissé sötét aulában. - Felejtsd el egy kicsit a sulit, nem értem kinek akarsz bizonygatni - csuktam le a szemem fáradtan.

- Na, az nem a te dolgod - felelte közömbösen, de sokkal nyugodtabban, mint az előbb, majd a telefonjához nyúlt, azt nyomkodta pár percig.

- Ne várd el hogy ezt egy nap alatt megértsem, főleg úgy, hogy minden pillanatomban lecseszel - válaszoltam halkan egy kisebb szünet után.

- A maximumot várom el - rám sem nézett, ahogy válaszolt, egyedül az ragadta meg a figyelmem, ahogy a fények játszadoztak az arcán.

Észre sem vettem, mennyire besötétedett már, és hogy valószínűleg már este hét múlt.

- Menj haza - nézett föl rám végre a telefonjából, hangjában neki is fáradtság csengett.

Nem kérdőjeleztem meg, ő miért marad tovább, elengedtem ezt az egész beszélgetést. Kiérve a gimi kapuin egyből megcsapott egy hidegebb szellő, én pedig kellemesen megborzongtam. Szerettem ezt az időt, és nem is éreztem már annyira rosszul magam, hogy ilyen későn indulok haza. Biztos nem lesz ebből veszekedés otthon, főleg, hogy belegondolva a szőke fiú dök elnökként - és iskolaelsőként - biztosan sokáig marad alap esetben is suliban. Legalább nem fogunk sokat találkozni - gondoltam.

Ahogyan a park felé haladtam, belegondoltam, hogyan fogom majd elemesélni ezt az egészet apának, ha egyáltalán el akarom. Mert való igaz, apa tudja, hogy Nathaniellel nem jövünk ki túl jól, de erre a viselkedésre ő se számítana tőle, amit ma produkált. Jobbnak láttam nem is gondolni hasonlóra, minthogy neadjisten elmondjam a kis tapasztalataim bárkinek is. Amint haladtam, immár a parkban, hirtelen egy ismerős alak rajzolódott ki előttem, kicsit messzebb, egy padon üldögélve. Csak úgy virított a viktoriánus stílusú ruháitól díszes, fekete-fehér hajú fiú, bár ha jól gondolom, én se vagyok kevésbé felismerhetetlen, hiszen egyből észrevett, és intett is, hogy odamehetnék. Szinte rohantam, úgy megörültem a Nathanielnél értelmesebb és kedvesebb társaság reményében...