Bad Positioning - Csábításból Jeles Fanfiction

VI. Nem változtál

Zűrös nap volt ez, mint megtudtam, nem is csak számomra. Szünetben Amber hirtelen elém állt, és magával ráncigált a legközelebbi mosdóba. Zaklatottnak tűnt, de valamiféle boldogságot véltem felfedezni az arcán, kicsit olyan érzésem lett őt látva, hogy valamiről igazán lemaradtam.

- Ne tudd meg, mi történt - kezdte igazítgatni magát mondhatni ösztönösen a szőkeség, ahogy szembetalálkozott pár tükörrel, a csapok felett.

- Fontos, mi? - rendezgettem el a ruháim, mert így a nagy hévben kissé furán álltak rajtam a gönceim, hogy a lány megragadott.

- Nagyon - mélyedt el maga előtt, kicsit halkítva a beszédén, megtámasztva egyik kezével az arcát a levegőben, majd rám pillantott. - Képzeld, van ez az új srác - kezdte bizakodva, a haját birizgálta, türkizkék szemei olyan boldogságot sugároztak felém, hogy először azt se tudtam, mit reagáljak.

Mert bizony rajtam kívül csak egy új diák érkezett, akit tegnap meg is ismerhettem Kentin személyében. Vagyis újra találkozhattam vele, mert egy ideje ismertük egymást, csupán borzasztóan megváltoztatta ez a pár év, az, hogy már nem szemüveges, hogy frizurát váltott, hogy megizmosodott... De jól láthatóan Ambernek nem tűnt föl a változás, és teljesen úgy látszott, mintha valóban nem ismerte volna föl a fiút, akit régen előszeretettel csesztetett. Már lelkiekben készítettem épp föl magam, hogy a tudtára adjam a dolgokat, ha valóban nem esett le neki még, mikor újra megszólalt.

- Ma reggel miatta késtem - suttogta épp elég hallhatóan, kuncogva, mire kissé megemeltem a szemöldököm. - Igazából csak köszönni akartam neki, de annyira megtetszett, hogy... - mondta a szokásos, kicsit nyávogós stílusában, szinte ugyanolyan hangnemben, ahogyan régen is beszélt - Megcsókoltam - fogta rövidre, én pedig biztos vagyok benne, hogy egy pillanatra lefagytam a vihorászó, magát a kezével legyezgető lány előtt.

Amber és Kentin? Kentin és Amber? Gondolataim egyből sikerült magamról elterelnie ezzel a sztorival Ambernek, végtelenül kellemetlenül éreztem magam a dolgok hallatán, de azt is tudtam, hogy Amber halálosan komolyan veszi ezeket. Ezért is van annyi "ellensége" is.

- Mi a fene? - emeltem meg egyik szemöldököm, bizonytalanul elmosolyodva.

Rendben, szerintem nincs itt az ideje, hogy megtudja az igazat, és képtelen lennék neki elmondani azok után, hogy ilyen szerelmes tekintettel kezdi az évet. Nem én leszek inkább aki belerondít, jobbnak láttam támogatni a szende lányt, nem akartam belefolyni még jobban az ő dolgaiba is.

- Olyan szépek a szemei - nézett újra a tükörbe a szőkeség.

Való igaz, régen nem lehetett sok alkalma a szemeibe nézni, a fiú mindig lesütötte a tekintetét, és egyébként is hatalmas szemüveggel az arcán járkált. Nem sok ember nézhetett akkoriban egyáltalán a szemébe.

Amber tekintete viszont egyből megváltozott, mikor a tükörből rám siklott a tekintete. Arckifejezése kissé elszörnyedt, ahogy odalépett hozzám.

- Úristen, bocsánat, olyan izgatott voltam, hogy elfelejtettem a lényegre térni - állt meg előttem, karba tett kézzel, immáron komolyabb tekintettel, egy pillanat alatt kilépve a szerepéből. - Mi történt reggel? Nathaniel nem volt hajlandó elmondani - mordult föl a fiú nevét említve, akivel úgy tudtam épp nem voltak fasírtban, szimplán valahogy így beszéltek a másikról.

Tekintetem kissé lesütöttem, ahogy átgondoltam a reggel történteket, szomorúan visszatérve a valóságba. Egy ideig szótlanul álltam előtte, ahogy néha el-elkaptam a tekintetem róla, és belebámultam a tükörbe.

- Bántott? - nézett idegesen a szemembe Amber, mire sóhajtva rá emeltem a tekintetem.

- Nem - mondtam tétován. - Mondott dolgokat... csak megbántott - sóhajtottam ismét, hirtelen nem tudtam már, mit kéne hazudjak.