drarry || ᴄᴏᴍᴇ ᴡɪᴛʜ ᴍᴇ, ɪ'ʟʟ ꜱʜᴏᴡ ʏᴏᴜ ꜱᴏᴍᴇᴛʜɪɴɢ ʙᴇᴀᴜᴛɪꜰᴜʟ

3.

A megkönnyebbülés mindkettejük arcán leírhatatlan volt. Csak álltak és egymás köré fonták a karjaikat, ringatóztak, tavaszillattal teli tüdejükbe szívták egymás illatát is, és hallgatták a szelet.

- Úgy reméltem, hogy te vagy az... - Draco hangjába bele volt írva egy lágy mosoly. Nem bánta ezt a rövid, békés ácsorgást, amint a labirintussal együtt ringó ölelésük szelíd kis tánccá bontakozott ki, jobb lábukról a balra dülöngélve és így tovább.

Harry a mardekáros fiú vállába temette az arcát. Ő is mondani akart valamit – tulajdonképpen ugyanezt akarta mondani.

'Úgy reméltem, hogy te vagy az.'

De mi értelme lett volna, mikor szorító öleléséből már így is kiderült, hogy ugyanúgy érez? Helyette csak kiemelte magát Draco karjai közül, és bizonytalanul odanyújtotta neki a kezében árválkodó rózsát.

Malfoy meglepetten vette át a virágot.

- Te tényleg hoztál rózsát.

- Mintha nehéz lett volna.

- Nem, nem azért, csak... - hebegte a fiú. – Az csak egy jel volt. Hogy idetalálj.

- Hát idetaláltam és rózsát is hoztam – mosolygott Harry, s a labirintus virágfalára mutatott. – Ha nem kell, csak tűzd a többi közé.

- Dehogy tűzöm oda! – ellenkezett Draco, s egyik gomblyukába fűzte a virágot.

Összenevettek.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy – jegyezte meg Draco, miközben elkapta Harry két kezét és közelebb húzta magához.

- Ezt én is mondhatnám. Már kezdtem azt hinni, hogy kiiratkoztál és elhagytad az országot. Látnod kellett volna az arcomat, mikor megkaptam a leveledet.

- Hát, azt hittem, mérges vagy, amiért csak úgy eltűntem!

- Én meg azt hittem, azért tűntél el csak úgy, mert mérges vagy! – kacagott Harry.

- Szánalmasak vagyunk – mondta derűsen Malfoy.

- De még mennyire.

Azzal, rövidke hallgatás után, Draco lehajolt Harryhez egy hőn áhított második csókért. Harry, bár még beszélgetett volna, (hisz maradtak még kérdései,) mégsem bánta, hogy el kellett hallgatnia. Sőt; majd' kiugrott a bőréből. Szerencséjére nem ő volt az egyetlen, akinek a torkában dobogott a szíve és izgatott mosolyra görbült a szája.

Csókjuk közben Draco egyik kezével közelebb húzta Harryt, s egészen magához szorította. Másik kezét a rózsabokorra helyezte, majd egyetlen figyelmeztető szó és szünet nélkül behúzta a fiút a növények közé. A sövénybe - mintha az szivacsból lenne, s lett volna esélyük elrejtőzni benne. Harrynek először fel sem tűnt a furcsa mozdulatsor, annyira belegabalyodtak a csókba. De mikor nyakát cirógatni kezdték a rózsaszirmok, összerezzent. S a következő pillanatban Draco már teljesen be is húzta őt magával a levelek sűrűjébe.

Azt hitte, az ágak majd nem fogják engedni, hogy átférkőzzenek a rózsafalon, de tévedett. Valami egészen meglepő dolog történt. Egyenest átolvadtak a sövényen, mintha csak semmi volna az egész. A tövistelen hajtások ölelően köréjük kulcsolódtak és elnyelték a két fiút. Egy másodperc töredéke kellett csak ahhoz, hogy a labirintus máshová juttassa őket, a pillantásnyi sötétségből egy teljesen új helyre.

Már nem a roxfort kertjében voltak.

A rózsabokorból kilépve mohás sziklákon álltak, amiknek víz mosta az alját. Harry keze lecsúszott Draco arcáról, s olyan zavartan tekintett körbe, hogy a mardekáros elmosolyodott. Fogalma sem volt, hol vannak.