Elit

Dorián és Ábel

2020.06.10.

- Dorián... Tudom, hogy nehéz. El sem tudom képzelni mit élsz most át... De muszáj elmondanod mit láttál. Nagyon sokat segíthet a vallomásod. Tudjuk, hogy különleges volt számodra... Azonban az ő érdekében is kérlek, hogy beszélj... - próbálja vallatni Doriánt a felügyelő. A fiú azonban csak meredten bámul előre, mint aki körül megszűnt a világ.

2019.09.03.

- Izgulsz fiam? – kérdezi érdeklődve Dorián édesanyja.

- Igen, egy kicsit. Tegnap már sikerült felmérnem a terepet és van pár érdekes ember ebben az iskolában. Látszott a gesztusaikból, hogy igazi elkényeztetett bagázs. Abban reménykedek, hogy Hanna és Samu, akik ugye szintén ösztöndíjasok, legalább normálisok lesznek – mondja a fiú, amint épp megigazítja az egyenruhához kapott nyakkendőt.

Az iskolába érve vesz egy nagy levegőt, majd a frissen megkapott szekrénykulcsával próbálja felfedni, az iskola melyik zugába rejtették szekrényét. Amint megtalálja a 177-es számú szekrényt, meglepődve fedezi fel, hogy máris megismerheti a szekrényszomszédját, ugyanis a srác éppen hánykolódva dobálja a dolgait a saját szekrényébe.

Dorián odasétál a szekrényhez, mintha már évek óta az övé lenne. Idegességében elejti a kulcscsomóját, ami a föld márványcsempéjéhez csapódva hatalmasat kong a szinte teljesen üres folyosón.

-Nem kell izgulnod – mondja a Dorián számára ismeretlen srác – ez az iskola semmiben nem különbözik a sima gimiktől. Annyi a különbség, hogy itt milliókat kérnek a szülőktől és beadják mindenkinek hogy milyen híres neves tanárok fogják tanítani a kölykeiket. Nem akarom elvenni a kedvedet, csak szeretném ha tudnád, hogy nem kell félned, mert biztos jó tanuló vagy, ha megkaptad az ösztöndíjat. A tanulás ide épp elég – fejezi be a srác, majd lehajol a kulcscsomóért és átadja Doriánnak.

- Mellesleg, a nevem Ábel – mondja, majd kezet nyújt.

- Do...Dorián vagyok, nagyon örülök – mondja hebegve a fiú, majd kezet ráznak.

- Ha már itt tartunk... Tudnál nekem segíteni? Angol órám lesz, de fogalmam sincs merre induljak – hebegi ismét Dorián.

- Szerencséd van, mert nekem is angolom lesz. Gyere, lifttel felmegyünk a másodikra – mondja határozottan Ábel, majd elindulnak a nyelvi terem felé.

Az új tanév első napján Ábel sok mindenben segített Doriánnak, aki egyébként nem gondolta, hogy már az első nap lesz egy barátja.

A nap végén az iskola épületét is egymás társaságában hagyják el.

-Egyébként – kezd bele a monológjába Dorián, - ha nemszereted ezt a sulit, miért jöttél ide? – kérdezi enyhén szemrehányóan Ábelt.

- Nem akartam már az első nap kijátszani ezt a kártyát, de... a suli igazgatója az anyám – mondja Ábel, mire Dorián elcsodálkozik.

- Akkor biztos sok barátod van, ha te vagy az igazgató gyereke – mondja nevetve, majd megböki Ábel vállát.

- Az a vicc, hogy tényleg sok barátom van. De tudom, hogy nagyon sokan csak azért lógnak velem, mert ha anyám tudja hogy a barátjuk vagyok, akkor enyhébb büntetést kapnak, ha valami marhaságot csinálnak. Volt már rá példa az elmúlt három évben, nem is egyszer. Adriánt, Lanát és Katarinát is egyaránt kihúztam már a csávából. Azt inkább nem részletezném, mit csináltak, legyen annyi elég, hogy ha én nem győzöm meg anyámat, már nem járnának ide – meséli Ábel.

- Nem semmi történet. Nekem nem tűnnek a legszimpatikusabb embereknek. Adriánt nem is láttam még, azonban a lányok tipikus ribiknek tűntek tegnap – mondja harsány hangon Dorián, mire Ábel elneveti magát.