Lily Dumbledore~a következő esély

Az első jel

-Lily! Szia milyen volt a napod?-szólt Hermione a legjobb baratom.
-Hat. Gondolj bele milyen lehet egy nap a mardekárban Dumbledorekent.-mondtam neki egy kis mosollyal ajkam sarkán.
-És mi van Dracoval?-kerdezte ravasz mosollyal.
-Ne is álmodozz sose lesz semmi nagyon nagy képű és lenéz mindenkit szóval tuti hogy nem lesz semmi!-mondtam neki kissé szomorúan.
- Na de menjünk mert már nagyon várnak Harryék.-mondta Hermione és megragadta a karom és elkezdett húzni egészen a Griffendélesek hálótermeiig. Hosszasan beszélgettünk Harryékkel és aztán együtt mentünk le vacsorázni és mivel Dumbledore a nagypapám megengedte hogy velük egyek. Dumbledore sokat beszélt de nem figyeltem oda mert azt néztem ahogy Draco szomorúan nézett a semmibe csak akkor amikor ezt mondta.
-Minden nap minden órában talán ebben a percben is sötét erők ostromolják e kastély falaid. De vigyázat a végén a legfőbb fegyvereik ti vagytok!-mondta a végén Dracora irányult a tekintete. Egy pillanat múlva a jobb alkarom belsejében éreztem egy nagyon fájdalmas bizsergest ekkor rá néztem Dracora ő pedig rám és tudtuk hogy ugyanott faj és bizsereg neki is mint nekem. Rápillantottam Harryre és ő pedig a sebhelyét fogta. Egy percig körülbelül még fájt de utána abba maradt amikor végeztünk a vacsorán gyorsan mentem Draco után aki a Szükség Szobájába ment! Bementem de nem volt ott már.
-Te is az lettél?-kerdezte Draco miközben a pálcáját a tarkomhoz szorította.
-Mi? Halalfalo?-kérdeztem költőien és lassan megfordultam- Tudom hogy miert vagy az. Ligilimentor vagyok. És nem én nem vagyok az és nem értem miert fajt ennyire az alkarom.-mondtam kissé szomorúan. Leengedte a pálcáját és átölelt.
-Ha bármi van én itt vagyok hidd el!-mondta.
-Hogy hogy ilyen vagy velem?-kérdeztem.
-Mert tudom milyen ha nincs senkid.-mondta.