Nem értem Anyu miért adta nekem ezt a füzetet, de úgy éreztem a mai napot muszáj lesz leírnom vagy szétkürtölöm az égész világban.
Tehát kezdjük az elején.
Anyunak hála elkezdhettem dolgozni Csodával aki nagyon jól teljesített, de sajnos-mint kiderült- nem azért hagyták ott a versenyen, mert nem kell senkinek. Ma megjelent egy 19 éves pláza cica azzal a mondattal, hogy mit csinálok a lovával.- Nagyon sajnálom, de te kivagy?- érdeklődtem, hiszen nem szokás lerángatni a lovast a lóról.
- Azonnal szállj le a lovamról!- kiabálta olyan hangosan amitől a karámban lévő lovak megijedtek.
- Sajnálom, de itt valami félreértés lesz. Csodát egy versenyen hagyták ott és azóta senki nem kereste rajtad kívül, már ha ezt keresésnek lehet mondani.
- Elnézést kisasszony segíthetek valamiben?- jelent meg anyukám, hogy végre rendet tegyen.
- Igen, ez a lány a lovamon ül.
- Molli- vágtam közbe hisz szólítanak már a nevemen ha már egyszer azért van.
- Nekem te ne pofázz!
- Hé lányok elég lesz!- ezt nem hiszem el. Nem lehet, hogy most itt van.Gondoltam én, mert aki megjelent nem volt más mint a volt legjobb barátnőm apukája. A kor már kezdett látszodni rajta, de a fiatalos megjelenése még mindig a régi. Ezek szerint aki velem veszekszik Bella lenne? De Bella apukája elhagyta őket, csak fizet Bella után és most valami csitrivel van együtt.
- A nevem Annabella Lauden és azért hagyták ott a lovat, mert éppen Olaszországban voltam nyaralni- ez a hisztis dög, nemhogy örülne, hogy eljutott oda még kérkedik is vele.
- Elnézést kérek, de a lányom nem mindig tudja mi az illem.
YOU ARE READING
A ló az életem
RomanceNem mindegy, hogy mit csinálok a lovammal. Ha versenyre viszem, ha nyerek, ha vesztek mindig azt mondják foglalkozzak mással is mert lesz valami ami miatt abba kell hagynom.