Medicine (Larry Stylinson)

Hatodik

Louis izgul. Naná, hogy izgul, hiszen a fiú aki pár perc múlva remélhetőleg megnyílik neki már két hete itt van, mégsem volt alkalma soha beszélgetni vele. Leszámítva az együtt töltött éjszakákat, de Harry akkor nem igazán volt magánál a kíntól. Együtt töltött éjszakák. Milyen erotikusan hangzik. Halványan elmosolyodik, de amint eszébe jutnak az akkori történések azonnal elillan mindenféle vidámsága és megborzong.

Harry tart attól, hogy huzamosabb időt töltsön kettesben bezárva orvosával. A fejében kavargó gondolatok és érzések teljesen összezavarták és már nem képes kibogozni a szálakat. Nem tud majd úgy az idősebb szemébe nézni, mintha mi sem történt volna, mert bűnösnek érzi magát. Undorítónak és visszataszítónak véli saját mocskos fantáziáit Louisról, és biztos benne, hogy az átható tekintetek a beszélgetés előtt sebtében maga köré felhúzott páncélon is átvilágítanak majd. Az pedig nem történhet meg. Ha a doktor megtudná...Ha bárki megtudná mikről ábrándozik, miközben...Megrázza a fejét, hátha ezzel elhessegetheti bűntudatát. Ő mindent megpróbált, de semmi nem használ. Végtelenül kínosnak érzi még maga előtt is bevallani, de az óta a végzetes alkalom óta az egészségesnél többször nyúlt magához, és akárhogy erőlködött, akármilyen makacson és agresszíven kapaszkodott az általa ismert néhány szupermodell képébe, Tomlinson minden egyes alkalommal átvette a hatalmat elméje fölött, olyan erős orgazmusokkal ajándékozva meg Harryt, mint még soha senki. Hatalmas nyelés és két határozatlan kopogás után nyitja ki a főorvos szobájába vezető ajtót, és innentől nincs visszaút. „Alea iacta est", ahogy Caesar mondaná. Bár a fiatalnak most Róma megtámadása is könnyebb feladatnak tűnik.
Szerencsétlenségére Louis gyönyörűbb, mint ahogy emlékezett. Bőre puhábbnak hat, haja selymesebb és fényesebb, ajkai sötétebbek, arca pirospozsgásabb, termete jóval formásabb, és a szeme...Kristálytiszta óceánszín íriszei most valóban őt vizsgálják, nem csak a képzelete szüleménye a jelenet. Harry szíve kihagy egy ütemet, de lehet többet is, mert meg kell kapaszkodnia a falban, úgy megszédül a látványtól. Öntudatlanul nyal végig alsó ajkán és harapja be kissé azt. Az utolsó csepp vággyal telt poharában az, amikor a doktor világító kék szemeivel követve a fiatalabb nyelve útját izgatottan kezd fészkelődni a székében. De mielőtt a túlfűtött szituáció teljesen elvehetné az eszét, megköszörüli a torkát és hellyel kínálja betegét.

Dr. Tomlinson sosem érezte még ilyen elveszettnek magát, pár pillanatra azt is elfelejti ki ő és mit kéne tennie. Csak nézi a kipirult orcájú fiút, ahogy idegesen harapdálja mélyvörös ajkait és azt kívánja, bár ő kínozhatná a szépségeket. Aztán megrázza okos fejét, majd mindent a szobában uralkodó hőségre fogva az ablakhoz sétál és kinyitja azt.

- Jobban érzed magad? – kérdezi közben páciensét, még mindig háttal állva neki.

- Így néz ki az, aki jobban érzi magát? – mordul fel a másik, beszélgetőpartnere tiszteletlenségén.

Legalább annyit megtehetne, hogy ránéz, ha hozzá beszél. Akkor talán nem mondana ilyen hülyeségeket. 

Louis persze azonnal megérzi a feszült hangulatváltozást és ismét a székébe rogyva kér elnézést a fiútól. Nem is érti, hogy feltételezhetett ekkora idiótaságot. Harryn tisztán látszik, hogy nincs jól, bőre sápadt, haja kócos és meseszép szemei alatt sötét karikák éktelenkednek. Talán az arca is beesettebb, mint amit néhány találkozásuk alkalmával megszokott. Még így is csodálatos jelenség, a legangyalibb teremtés akit a szakember valaha látott, de a régi tűz már kialudni látszik tekintetében. Nem akarja ezt, nem akarja hogy a tizenhat éves megtörjön és kivesszen belőle az élet parazsát lángra lobbantó szenvedély. Hiszen olyan fiatal még!

- És hogy telnek a napjaid?

- Lassan – érkezik az újabb mogorva válasz.

- Értem – sóhajt fel Tomlinson. Nehezebb dolga lesz, mint gondolta – Látom megismerkedtél Malikkal és Horannal, jó társaság, ha engem kérdezel.