Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tökéletes az életében. Boldog párkapcsolatban él a szerelmével Lewisal. Bár a látszat néha csall, Elisabeth tényleg igyekszik eleget tenni az...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Ahogy terveztem, délelött kimostam a ruhákat, és miután lejárt kiteregettem őket. Ahoz képest, hogy csak kettőnkre mosok a kezemben cipelt kosár lehetett talán öt kiló is. Hátra sétáltam, és letettem a földre a kosarat. Lehajoltam és a kezembe vettem az első vizes pólót. A szélét a kötélre csipeszeltem, majd újra a kosár felé fordúltam, de váratlanúl David hozzám sétált, lehajolt és a kezébe vette a kosarat.
- Segíthetek neked? - fürkésző tekintettel nézte az arcomat, minden arcizma megfeszült az álla határozott vonala gyönyörű volt. Mintha egy szépen kidolgozott festményt állítottak volna elém. Minden szemszögből gyönyörű, érzéki és férfias. Ilyen David is. Egy dögös férfi. Minden nőt vonz az ilyen külső.
- Köszönöm - meglepődtem a kérdésén, de kedves gesztusnak szántam. Szinte mindennap teregetek ki ruhákat, de Lewis egyszer sem ajánlotta fel nekem a segítségét. Tehát David külseje nemcsak tökéletes, de még önzetlen udvariasságról is árulkodik.
- Este elmegyek George barátom fánkos kocsijához. Jösz velem? - kérdezte hírtelen. Háttal voltam neki, de ha most látná az arckifejezésem biztos megkérdőjelezné azt, hogy agyilag ép vagyok e. Elhívott engem fánkot enni?
A gondolataim végig cikáztak az elmémen és magával rántottak. Mégis, hogy mehetnék el vele fánkot enni? Egyáltalán miért gondolok többre, egy puszta baráti meghívásnál? Egyenesen vele szembe fordúltam, de a tekintete miatt a lábam a földbe gyökerezett. Ahogy a szép ajkától és a férfias borostájától is hevesebben dobogott a szívem. Miért van rám ilyen hatással? Miért engedem meg magamnak a tiltott gondolatokat? A gondolatokat róla.
- Megigértem Lewisnak, hogy este Videochatelünk - szégyenlősen vettem ki az egyik melltartómat, de David figyelmét nem rabolta el a fehérnemű. Minden figyelmét nekem szentelte.
- Akkor legyen úgy - szigorú tekintettel fordította a fejét az utca felé. Igézően fürkésztem a nyakát, az állát és a füle közeli részt. Eszméletlenűl tökéletes arcformája van.
- Te mindig ilyen kimért, magabiztos és fegyelmezett vagy? - akasztottam fel a következő ruhadarabot.
- Ez már megszokás - bólintott lassan.
Volt valami benne amit nem tudtam megfejteni. Ez a dolog pedig megfogott engem. Bár nem szabadna engednem a tilos gondolatoknak, hiszen David számomra tiltott ösvény. Egyébként is van egy három éves boldog kapcsolatom.
Erőltettem magamra egy mosolyt, és megköszöntem a segítséget. Kíváncsi tekintettel leste minden mozdulatomat, az arckifejezésem láttám védekezően feltette a kezét és azt mondta, hogy csak udvariasságból kérdezte meg.
Csak tegnap este ismertem meg, mégis úgy éreztem, hogy többet szeretnék tudni róla.
Este nyolc órakkor az ágyamon ültem, egy szatén hállóing fedte el a testem. Írtam Lewisnak, hogy este nyolc órakkor várom őt. Látta, de nem írt nekem vissza. Tíz perc után írtam egy másik üzenetet, de Lewis nem volt elérhető. Ott ültem kevés sminkben egy aranyos hállóingben az ágyon arra várva, hogy a szerelmem megtisztelje az igyekezetemet azzal, hogy figyel rám. Értem, hogy a barátaival tölti az órákat. Biztos voltam abban, hogy sok marhaságról beszélnek. De örültem volna annak, ha nem felejti el azt amit ma reggel megbeszéltünk. Ez nem vall Lewisra, ezért kifejezetten megsértődtem rá. Nem gondolkoztam azon, hogy mit kéne most csinálnom. Igazából azt sem tudtam, hogy igazságtalan e az amit csinálok. De tíz perccel később farmerban és pólóban sétáltam ki a szobámból azt tervezve, hogy elmegyek Daviddel fánkot enni. Amikor felém fordította a fejét meglepődött, kusza érzelmek és gondolatok suhantak át az arcán.
- Mehetünk! - fürkésztem a fehér Convers tornacipőmet. David a kezébe vett egy fekete bőrdzsekit és ellenállhatatlan mosolyra húzta az ajkát.
- Tudtam, hogy nem fogsz tudni ellenállni egy fánknak - kinyitotta elöttem az ajtót és udvariasan kiengedett engem. Lekapcsolta a villanyt és pedig kulcsra zártam az ajtót.
Helytelen az amit csinálok?
George amint meglátott minket szélesre tárta a karját és boldog mosolyra húzta a száját. A kocsiban található púltra dobta a konyharuháját és vigyorogva sétált ki hozzánk. George a harmincas éveiben járó szőke hajú borostás férfi. Régóta ismerem őt, Lewissal néha megálltunk nála fánkot enni.
- Alig hiszek a szememnek! Tényleg te vagy az? Tényleg haza jöttél?! - átkarolta David vállát és megveregette a hátát.
- Már hiányzott az otthonom.
- Ehja! Szépen kigyúrtad magad. Mutasd azokat a ciciket! - nevetve David melllasa felé nyúlt, aki szórakozottan megrázta a fejét. - Hanyas vállad van öcsém? - keményledett Daviddel szórakozottan.
- Nyugodtan foglalj helyet. Mindjárt énis megyek - pillantott felém a válla felett.
Próbáltam természetesen viselkedni. A tó széléhez közeli padosrban foglaltam helyett. Ez a nyilvános fánkos annyira ötletes, hogy öröm itt ücsörögni. Már este volt, a tavat nem láttam, de hallottam a nád halk susogását, a békák békés brekegését. Néha egy - két madár is énekelt az embereknek. Csak egy pillanatra engedtem, hogy a jelen magával ragadjon, de hírtelen olyan dolgot éreztem amit eddig még soha. Szabadnak éreztem magam. Ott ültem a kicsi fa aszfalnál, az emberek hallkan beszélgettek, csak a fánkos kocsira rögzített színes fényfűzér világította meg az estét. Az asztalokon apró gyertyák és egy szál virág díszelgett. Ez a hely annyira barátságos és aranyos volt, hogy egyáltalán nem akartam haza menni. Elmosolyodtam, amikor David sétált felém egy tál színes fánkkal a kezében. Lassan leült velem szembe, a műanyag tálat az asztalra helyezte. Ez tipikus "kézzel eszek " hely, és talán ez benne a különleges. Megfogtam egy szalvétát és elvettem egy rózsaszín cukormázas, színes apró cukorkás fánkot.
- Idejét sem tudom már annak, hogy mikor ettem ilyet utoljára - David a fánkba harapot, egy pillanatra lehunyta a szemét. Miközben evett megpillantottam a férfias ádámcsutkáját a nyakán. Annyira vonzó volt, hogy önkéntelenül is azt néztem. - Gondolom az öcsém sokszor elhozott téged ide - törölte meg a száját egy szalvétával. Mégis, hogy nézhet ki valaki ennyire tökéletesen? Mégis, hogy lehet valakinek ennyire gyönyörű arca? A gondolataim szigorúan tiltottak voltak, de nőből vagyok. David pedig pont az a fajta férfi, aki minden nőnek vonzza a tekintetét.
- Nemigazán - zökkentem ki. - Csak ritkán ugrottunk le ide. Inkább csak rendelni szokott haza kaját - töröltem meg a számat. David nem válaszolt, csak csendben evet tovább. A kocsira rögzített fénysor megvilágította az arcát. A tekintete tizokzatos és rideg volt. Mintha háború csapna össze az elméjében. Mintha valami szörnyű emléket hordozna. Oldalra pillantott és a földet nézte. Még a teste is megfeszült. Valamin nagyon gondolkozhatott, mert még enni sem evet. - Jól vagy? - kerestem a tekintetét. Ekkor a szemembe nézett és némán megrázta a fejét.
- Minden oké - súgta lazán. - Bevallom, hogy jó itthon lenni. Nem szívesen mennék oda mégegyszer vissza - bigyesztette le az ajkát. Az arcát fürkésztem, titokban pedig csodálkoztam. Nem hasonlít Lewisra. Lewis teljesen más kategória mint David. Ha nem ismerném őket, akkor biztos nem mondanám meg azt, hogy testvérek.
- Nem tudom, hogy milyen lehetett, de megtudom érteni - töröltem meg a kezemet. David az arcomat fükészte, majd megrázta a fejét.
- Dehogy érted. Senki sem érti meg amíg át nem éli azt a borzalmat - válaszolta barátságtalanúl.
