Első

349 13 1
                                    

Lehunytam a szemem, és vártam. A szavai olyan eszeveszett sebességgel zakatoltak a fejemben, hogy félő volt, bármelyik percben mindenki meghallhatja a gondolataim.

− Mit szólnál ahhoz, ha megcsókolnálak? – kérdezte halkan, lélegzete az enyémmel keveredett, és olyan forró volt, hogy valósággal égette a bőröm.

Semmit sem szerettem volna jobban. Egész életemben erre vártam, most azonban mégis tudtam, hogy a legnagyobb hibát követem el, ha megengedem neki.

A levelem, amit anno hozzá intéztem, fene tudja hogy, nyilvánosságra került. Az összes iránta érzett féltve őrzött titkom mindenkihez eljutott, hogy féltem emberek közé menni. A tény, hogy valaki aljas módon kihasználta az internet nyújtotta lehetőséget, és kábé az egész gimis évemet tönkretette, szomorúsággal töltött el.

A szemeim kipattantak, és egyből megtalálták a még mindig fölém tornyosuló Ben éjkék tekintetét. Fájdalom keletkezett a mellkasomban, amint észrevettem a ravasz csillogást bennünk, a játék élvezetét. Fogalmam sincs, mit kerestem ott, minek mentem bele abba, hogy a legjobb barátnőmmel eljöjjek erre a házibulira. Magamhoz kaptam a táskám, és futólépésben hagytam ott az osztálytásaimból és végzősökből álló társaságot.

Nagy nehezen sikerült átverekednem magam a táncoló tömegen, miközben előhúztam a mobilom a kabátom zsebéből, és egy taxi szám után kutattam. A barátnőm természetesen eltűnt, de most eszem ágában sem volt megkeresni őt. Minél hamarabb el akartam tűnni innen. Sőt, az egész bolygóról.

Amint végre kiértem a friss, hűvös tavaszi levegőre, kissé megkönnyebbültem. Már nem éreztem a fojtogató érzést a torkomban, amelyiktől bármelyik percben sírva fakadtam volna. Ugyan még mindig szaggatottan szedtem a levegőt, de a pánik szerencsére elmúlt.

Nem tudom, minek kellett nekem a suli legjobb és egyben legbunkóbb pasijába beleszeretnem, hogy aztán mindent elmondjak neki névtelenül egy levél formájában, azt a levelet pedig az internetre is felpakoljam, ahol bárki bármikor rábukkanhat. Nem is történt másképp, bár az mai napig titok, hogy sikerül valakinek a blogomra bukkania, és rájönnie arra, hogy az a levél pontosan Bennek szól.

Vettem egy mély levegőt, amikor a telefonba végre beleszólt egy nő monoton hangja.

− Sajnos egyetlen üres taxink sincs. Kérem, hívjon újra pár perc múlva.

Fel-alá kezdtem el sétálni a ház előtt. Bentről nevetés és zene zaja hallatszódott ki. Egy darabon az is megfordult a fejemben, hogy gyalog induljak haza. A mobil rezegni kezdett a kezemben. Csenge volt az, a legjobb barátnőm.

− Lia, merre vagy? – kérdezte kétségbeesetten.

− Kijöttem. Hazamegyek – feleltem a füvet tanulmányozva. Alrébb rúgtam egy kavicsot, amely néhány pattanás után az egyik bokorban landolt.

− Mi az, hogy hazamész? Úgy volt, hogy együtt megyünk!

− Igen, ne haragudj, csak nem érzem jól magam – sóhajtottam fáradtan, tekintetem a fekete égboltra vetült, amelyen most egyetlen csillag sem árválkodott.

− Csinált valamit Ben? – hangzott fenyegetően a kérdés, és szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy barátnőm megtorpan, és csípőre teszi a kezét, mint mindig, amikor valami felbosszantja.

Haboztam felelni, elvégre Ben semmi rosszat nem csinált. Ő csak szórakozott. Jó eséllyel azt sem tudja, melyik lány az, aki a levelet intézte neki. Még szerencse, hogy végig álnéven blogoltam. Ennek ellenére akkor és ott úgy éreztem, hogy minden mozdulata ellenem szól, még ha valószínű az ital is beszélt belőle.

CsóktesztWhere stories live. Discover now