Nem vagy egyedül

4. fejezet

A nap már fent járt az égen, sugarai vakítóan hoztak fényt Elizabeth hálószobájába. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, és mosolyogva vettem észre, hogy Elizabeth a mellkasomon pihenteti a fejét és a lábát átvetve az enyémen még alszik.

Ruha sem volt rajta, és bár a takaró fedte a testét, azért a látvány így is csillagos ötös.

-Nem ér bámulni, ahogy alszom-morgott elvigyorodva, álomtól maszatos hangon Lizbeth.

-Nem sajnálom-nyomtam egy puszit a homlokára.-Jó reggelt!
-Neked is-miközben felült, és megdörzsölte a szemét, a takaró megadta  magát, és lecsúszott róla.

Amikor észrevette, hogy mit bámulok, elvörösödött, és gyorsan maga elé vette az anyagot.

-Ó, jajj ne! Meglátott meztelenül-vágtam ijedt arcot, előadva Lizbeth-et. A végén gúnyosan elvigyorodtam, a lány pedig durcás arccal feltápászkodott.

Magára kapott pár göncöt, és diadalittas arccal kilépett a szobából.
Összeráncoltam a szemöldököm, és egy nadrágot felvéve utána mentem.

A konyhában találtam, éppen kávét készített. Hirtelen nem tudtam, hogy most mit is mondhatnék neki. Végülis...miért ne csókolhatnám meg, amikor akarom?

Furcsa dilemmák, de tényleg nem tudom, hogyan kell egy kapcsolatban viselkedni. Egyáltalán ez most egy kapcsolat? Miért olyan nehéz ez?

-Most mit állsz ott, mintha legalább minden előképzettség nélkül egy bombát kellene hatástalanítanod?

Elizabeth hangján tisztán érezhető volt, hogy mosolyog, ezzel kicsit oldódott a feszültségem.
Jó, csak megcsókolhatom. Megerősítve magamat bólintottam, és odalépve hozzá megcsókoltam. Meglepődött, de azért viszonozta a közeledésemet, sőt, még közelebb simult hozzám.

Miután elhúzódott, a szemöldökét felhúzva, furcsán nézett rám. Mégsem kellett volna?

-Ezt most miért kaptam? Nem mintha bánnám, csak...furcsa. Nem vagy te ilyen érzelgős. Vagy tévedek?
Kicsit megkönnyebbültem. De mégis mit mondjak, miért? Mert szeretem? Nem, az túl korai. De ha így van?

-Mert...-nyeltem egy nagyot. Nem tudtam kimondani. A torkomra fagyott minden szó.
Elizabeth fürkészve nézett, de aztán láthatta, hogy belőlem aztán nem nagyon fog választ kicsikarni, inkább hagyta a dolgot.
-Csináltam neked kávét. Nem tudom, hogy az olyanok, mint te, tehát az istenek isznak-e egyáltalán kávét. De csak nem árt meg. Hogyan szereted?

Zavarban van, ezt már könnyen meg tudom állapítani. Nem sokszor pirul el, inkább olyanokkal árulja el magát, mint a hirtelen elhalkulások, vagy a kézfeje birizgálása.

Mégis ez az, ami annyira vonzó ebben a lányban. Hogy néha olyan, mint egy félénk kiscica, máskor viszont egészen határozott is tud lenni. Legtöbbször, amikor a közelemben van, és ez mérhetetlen boldogsággal tölt el.

-Jó lesz a kávé. Nem kérek bele semmit.
-Sejtettem-bújkált halvány mosoly Lizbeth szája szegletében, aztán elfordult és készíteni kezdte az italokat.

***
-Szeretném, ha eljönnél velem randizni-jelentettem ki eltökélten, mire Elizabeth szemöldöke felszaladt szinte a homloka közepéig, és megrökönyödve nézett rám.

Éppen válaszra nyitotta a száját, de ekkor valaki kopogott az ajtón.
Lizbeth felpattant, és odasietett a bejárathoz. Nem láttam az ajtóra, viszont hallottam, ahogy egy férfi kintről megszólal:
-Elizabeth, szia!
-Szia-a lány hangja zavart volt, és nagyon halk.
-Nem akarlak zavarni, csak meg akartam nézni, jól vagy-e. Olyan hirtelen elrohantál, azt hittem rosszul vagy. Tegnap is akartam már jönni, de Maddy feltartott, aztán este későn mégsem állíthattam be. Bocsánatot szeretnék kérni, talán túl unalmas voltam, de azért reménykedem, hogy megismételhetjük, ezúttal sikeresebben.

Miket hord össze itt ez a tag?! Mit ismételnek meg? Sok a kérdés, kevés a válasz.

Ugye...nem? Nem lehet most itt az a férfi. Nem, nem és nem!

-Noah, én sajnálom, hogy elrohantam. A következő alkalmon pedig azt hiszem még gondolkodnom kell. Maddy miatt szerintem ezt...-sóhajtott Lizbeth, de az a Noah vagy ki félbeszakította.

-Maddy miatt nem kell aggódni, tegnap beszélt velem. Persze, a szokásos formáját hozta, de...azt hiszem engedélyt kaptam rá. Ne, most ne mondj semmit! Vagyok olyan makacs, mint a lányom, szóval nem fogom egykönnyen feladni-és akkor egy cuppanást hallottam.

Az ajtó becsukódott, de mindent csak tompán hallottam. Egy hajszálon múlt, hogy kimenjek és szarrá verjem a fickót.

Puszit adott neki? De...hova?! A düh és a féltékenység eltörölte minden eddigi higgadtságomat, és mikor Lizbeth visszakullogott, én már karba tett kézzel álltam előtte, hideg tekintettel.

-Mégis ki volt ez?

-Nem fontos, egy emeleten lakunk, és a lánya a páciensem.
-Ő az a férfi, akivel a múlt héten láttalak? Akivel olyan hű, de nagy egyetértésben voltatok?-kezdtem egyre jobban felemelni a hangom, Elizabeth pedig kétségbeesett tekintettel nézett. De most nem tudott megnyugtatni, túlságosan is mérges voltam.

-Igen, randiztam vele, de...könyörgöm, azt hittem meghaltál!-kapta fel a vizet rögtön, és onnantól kezdve nem volt megállás.

Megkaptam, hogy mennyire gyáva vagyok és mennyire fájt neki, hogy nem jelentkeztem. Egy ideig én is vissza támadtam, de aztán egyetlen kérdésemmel teljesen megfagyasztottam a levegőt:
-Hova adott puszit?

-Loki, kérlek...-könyörgő arcát látva kezdtem megijedni, és sejtettem is a választ. De hallanom kellett.

-Ki vele!
-A számra-ismerte be kelletlenül, én pedig elvesztettem a fejem.
Az állkapcsomat megfeszítve, határozottan indultam meg, de Elizabeth elém állva megakadályozta.

-Megölöm! Meg fogom ölni!-csattantam fel, de Elizabeth csak rosszallóan rázta a fejét.

-Loki, hagyd abba. Nem fogod bántani Noah-t
-Akkor csak hagyjam, hogy lesmároljon Téged? Ennél azért kicsivel nagyobb a büszkeségem, meg ne haragudj-tettem odébb óvatosan, viszont a lány a vállamnál erősen-már amennyire erős volt ő maga-megragadott, és gyilkos pillantást vetett rám.

-Nem fogom hagyni, hogy összeverd a páciensem apját!-hihetetlen, hogy még most is képes a védelmébe venni, ezzel csak azt éri el, hogy még dühösebb leszek. Nem is hazudtoltam meg magam...

-És te még az ő pártját fogod? Ráadásul nős a pasi? Gratulálok hozzá-gúnyos mosolyomat látva elengedett, és lemondóan pár lépést hátrébb ment.

-Ha most nem tartod tiszteletben a döntésemet, és mégis megvered, akkor szerintem itt mi végeztünk egymással-fordította el tőlem a tekintetét, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie.

-Hát persze, emiatt is én vagyok a hibás!-sétáltam be nagy léptekkel a szobába, magamra kapva a pólóm.

A cipőmet is felhúztam, majd ingerültem becsaptam magam mögött az ajtót.

Egy pillanatra elidőztem a pasas ajtaja előtt, de aztán inkább elhúztam onnan.
Indulatokkal tele, haragudva a világra menekültem el Elizabeth elől, attól az embertől, aki a világot jelenti számomra.

Loki megint megcsinálta...