Gondolatok egy bipoláris életéből

2020.06.10

Csak fekszem. Ma eszembe jutott egy szép gondolat. Pont passzolna az egyik könyvembe, de mire haza értem elfelejtettem. Vettem bort. Reméltem, hogy elfolythatom vele azt az űrt vagy épp feszítést amit a mellkasomba érzek. Alkoholizmus. Ez lenne az? Vágyom az italt, hogy jobb estém legyen. Ugyan nem iszok minden nap, de néha lecsúszik ez meg az. Reméltem, hogy ha megiszom a kis boromat és beveszem a gyógyszereim nem csinálok baromságot. Nem tudom mégis min lepődök meg. Megint megvágtam magam. A vér elterítette a fürdőszobát és takaríthattam. Az a nagy helyzet, hogy nem az fáj igazán amikor megvágod magad, sőt amúgy számomra az pozitív is. Az fáj amikor csík utána napokig és ez emlékeztet arra mennyire szarul voltál. Nem tudom mikor bírok leállni végre. Boldog nap boldog napot követett és ma puff. Azt se tudom mi bajom van igazán. Pedig le akartam tenni a gyógyszereket is. Előre látom a pszichiáterem arcát.... remélem bele megy azért.
A frontin nyomja le a szemem. Aludni kéne de a gondolatok csak cikáznak a fejemben. Bárcsak mindig ennyire aktív író lehetnék. Már rég kiadtam volna az első könyvem. Megvetted volna ugye? Én se... lehet ezért várat magára ennyit.
Mennem kell a gyógyszerek és a bor hatni kezdtek. Azt hiszem írok még ide. Ez legalább megnyugtat.