Mi tesz Hőssé

3.

Bakugo némán sétált az asztalához, és ezúttal mindenféle közjátékot nélkülözve ült le a helyére. Biztos volt benne, hogy rendhagyó viselkedése, pontosabban heves vérmérsékletének hiánya fel fog tűnni az osztálytársai számára, de ez most egy kicsit sem érdekelte. Eddig minden alkalommal az anyja hagyta, hogy otthon maradjon ezen a napon, beteget jelentve az iskolában, ha kell. De ezúttal nem. A mai nap ragaszkodott hozzá, hogy bejöjjön.

- Egy új fejezet kezdődik az életedben, és nem dagonyázhatsz örökké a múltadban – szólt Mitsuki kedvesen, mielőtt kitolta őt az ajtón. – Most pedig irány a suli, rosszaság.

Hallotta, ahogy Aizawa belép a terembe, de nem nézett fel.

- Ma a mentőakciókról fogtok tanulni, amihez átmegyünk egy másik létesítménybe – jelentette ki. – Vegyétek át a hősruhátokat, aztán sorakozó a buszoknál.

Bakugo kelletlen tekintetet villantott. Az utolsó dolog, amire jelenlegi helyzetében, a benne dúló kaotikus érzelmekkel vágyott, az valamiféle terepgyakorlat volt. Ennek ellenére nem szállhatott szembe az oktatóval, így lassan átcserélte a ruháit majd a többiek után sétált. Iida igyekezett mindenkit kontrolállt módon a buszba terelni, a tökéletes elrendeződésre vonatkozó terve viszont csakhamar a kukában landolt a busz gyári kialakítása miatt. Viszont nem csak Iida számításai vallottak kudarcot, rövidesen Katsuki reményei is – miszerint az egész út alatt figyelmen kívül hagyja majd a többieket – szertefoszlottak, amikor ő került terítékre a beszélgetésben.

- Ha már itt tartunk, észrevettétek, hogy Bakugo ma még egyikünket se küldött el a fenébe, vagy alázott porig? – említette meg Asui, mire mindenki helyeslően bólogatott.

- Mert minden alkalommal, amikor veletek beszélek, értékes agysejteket veszítek el – csattant fel az említett tettetett flegmasággal.

- Azta, még a visszavágásai sem az igaziak, tényleg valami baj lehet – szólt közbe Kaminari.

Bakugo a szőkére meredt, de nem válaszolt. Kirishima szólásra nyitotta a száját, azonban Aizawa félbeszakította, jelezve számukra, hogy megérkeztek.

A diákok egységesen ujjongtak fel és az ugratások lassan elcsitultak, ahogy mindannyian kiszálltak. Az épület előtt egy űrhajós felszerelésben álló alak várt rájuk.

- Ez Thirteen, a hivatásos hős! – sikkantott elakadt lélegzettel a mellette álló Uraraka. – A kedvencem! – tette hozzá, szélesen mosolyogva az előtte álló profira.

Bakugo a hősre meredt, Deku említette néhányszor a nevét, amikor együtt játszottak. Őszintén, Katsukit sosem érdekelték olyan szinten a körülöttük lévő, életük részét képező hősök, hogy mindent meg akarjon tudni a róluk. Legalábbis egészen mostanáig. Most hirtelen mindent hallani akart hősről, kikérdezni a képességéről, hogy hogyan is működik. Mindezt azért, mert hátha egyszer újra összefut azzal a nyomival. Ha egyáltalán Midoriya még életben van.

- Mennyi volt annak az esélyes, hogy épp ezen a napon találkozzam ezzel a hőssel? – mormogta.

- Mondtál valamit, haver?

Bakugo oldalra kapta a fejét, a mellette álló vörös hajú felé.

- Rohadtul nem mondtam semmit – morogta.

- Hát, mindenesetre be kéne mennünk, nem?

Bakugo előre vezette a tekintetét, ráébredve, hogy lemaradt az egész beszédről. Frusztráltan csettintett a nyelvével, majd követte a többieket befelé.

Az épület belülről még nagyobbnak tűnt. Thirteen sorra bemutatta a különböző körzeteket, elmagyarázva, melyik milyen gyakorlatra alkalmas.