𝖺𝗅𝗐𝖺𝗒𝗌 𝗒𝗈𝗎 ✓

𝟏 💌

Waiting to wrap your legs around me

- Namjoon mindent összepakoltál igaz? - úgy tünt Jin sokkal jobban izgult, hogy valamit otthon felejt a másik, mint az említett.

Az elmúlt pár napjuk eléggé feszülten telt. Jint bántotta, hogy Namjoon nem őt viszi magával, Namjoont bántotta, hogy Jin nem marasztalja őt. Most mégis így az utolsó egy órában eltünt minden haragjuk és újra olyanok voltak mint a kis vitájuk előtt.

- Ne izgulj Hyung, minden meg van. Ha pedig mégse akkor majd utánam küldöd - Nam nyugodtan terpeszkedett a kanapén miközben az idősebb mindent tüzetesen átvizsgált.

- De mi van ha...

- Nincs mi van ha. Még van egy kis időm indulásig azt inkább töltsd velem - Namjoon megfogta Jin derekát és lehúzta őt az ölébe.
Az idősebb vele szembe fordult és lábait a fiatalabb dereka köré fonta mire Nam ugyanígy a kezeit fonta a másik köré. Ez náluk teljesen megszokott volt, csak egy baráti gesztusnak gondolták a másik iránt.

- Ide jön a taxi? - kérdezte Jin.

Egy hümmögés volt a válasz és az hogy a férfi még közebb húzta magához a másikat.

- Találtál már lakótársat Jinnie?

- Igen, remélem nem lesz olyan ügyetlen mint te - Jinnek a gondolattol is könnyek szöktek a szemébe, hogy valaki más fog vele lakni, aki nem Namjoon. Nem mondta el a fiatalabbnak, de az utóbbi napokba sírt esténként. Örült a másiknak és nagyon önzőnek érezte magát, de szerette volna maga mellett tartani legjobb barátját.

- Nem is vagyok olyan ügyetlen - kuncogott fel Nam ahogy eszébe jutott a sok tányér amik mind miatta törtek el.

- Persze - fúrta fejét az idősebb a másik nyakhajlatába - Hiányozni fogsz Joonie - mondta hallkan.

Namjoont kirázta a hideg ahogy Jin forró lehelette csiklandozta a nyakát.

- Mindennap beszélni fogunk, ígérem - Joon finoman cirógatta Jin oldalát, majd megszakadt a szíve, hogy ilyen szomorúnak kell látnia azt akit a világon a legjobban szeret.

- Ígéred?

- Igen, Seokjinnie ígérem.

- Lehet azt, hogy mostmár inkább nem beszélünk? Csak mert nem szeretném elsírni magam - Jin ezeket a szavakat is alig tudta kinyögni mert a torkát már össze is szorította valami ami nem engedte beszélni. Szemeit szorosan összezárta és egy mély levegőt vett aminek következtében belélegezte Namjoon fenyő illatát amit mindigis úgy szeretett.

- Nem meghalok, csak elutazok - mondta Nam nyugtatásképp egy halovány mosoly kíséretében, bár tudta, hogy ez most nem segít a helyzeten.

Ezután már tényleg csendben ültek. Hallgatták ahogy másik veszi a levegőt és teljesen elkalandoztak a saját gondolataikban. Tökéletes volt, erre volt most szükségük, csendre és a másik közelségére.

Namjoon telefonjának csengése vetett véget az idillnek.

- Megjött a taxi - mondta hallkan Nam miután letette a telefont, persze tudta, hogy a másik is hallotta a telefonbeszélgetést hiszen olyan közel voltak egymáshoz.

- Akkor menned kéne - állapította meg Jin a nyilvánvalót, de egyiküknek sem akaródzott megmozdulni, végül mégiscsak Jin szedte össze magát - Menned kéne - ismételte meg előbbi szavait és felállt a kanapéról, hogy aztán oda nyújtsa a kezét a másiknak, hogy felhúzhassa azt.

Namjoon két bőröndjével két oldalán állt a már nyitott ajtóban Jinnel szemben.

- Hát akkor - motyogta az idősebb és legurult az első könnycsepp az arcán.

Namjoon magához húzta és szoros ölelésbe vonta Seokjint aki úgy kapaszkodott Namjoon pólójába mintha az élete múlna rajta.

- Szeretlek Namjoonie - hüppögte bele a másik mellkasába a szavakat. A könnyei már megállíthatatlanul folytak, de ahogy elhagyták Jin szemeit rögtön felitatódtak Namjoon pólójában.

- Én is szeretlek Jin, te vagy a legjobb barátom - a fiatalabb is közel állt a síráshoz, de neki sikerült megemberelnie magát.

Végül lassan elengedték egymást és Namjoon elindult majd beszállt a taxiba.

Talán fél év semmiségnek tünhet, de ha valaki a mindennapjaid szerves része, vagy sokkal inkább körülötte forognak a mindennapjaid, akkor fájdalmsan sok idő tud lenne ennyi is.