Szürke Szivárvány

Negyvenhetedik fejezet

AVERY

Napok teltek el mióta megtörtént az a dolog Kaidennel és őszintén szólva, úgy érzem minden tökéletes. Lehet ezt bármire fogni, a rózsaszín ködre vagy arra, hogy végre látok valami féle fényt az alagút végén... De nem szeretném semmihez sem kötni. Azt kívánom, hogy tartson sokáig ez az állapot, mert régóta nem éreztem ilyen szintű nyugalmat. 

- Ismételhetem meg amit az előbb mondtam, ugye? - nézett rám Aron dühösen, viszont alig bírta leplezni a mosolyát.

- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam. - néztem rá a legjobb barátomra, aki az előbb kezdett mesélni arról, hogy Sean-al egyre több mindent csinálnak és mennyire jól esik neki, hogy visszakapta a barátját.

- Nem lényeges, csak azt mondtam, hogy eljöhetnél velünk majd moziba. - ismételte meg.

- Moziba? - lepődtem meg.

- Miért? Túl... meleges? - kérdezte zavartan.

- Nincs is ilyen szó. Vagyis hagyjuk. - nevettem fel. - Nem, amúgy nem az csak fura. 

- Pont ezért gyere velünk, hogy ne legyen az. Hozd el Kaident is. - dobta fel az ötletet, Kaiden pedig mivel nem állt tőlünk annyira messze, felfigyelt a nevére.

Odalépett hozzánk és a lehető legkedvesebb mosolyával Aronra nézett.

- Hogy mi van velem? - kérdezte bájosan. 

- Csak arra gondoltam jöhetnétek velünk moziba. - magyarázta neki Aron félig rám is pillantva.

- Veletek? Mármint ha azt mondtad jöhetnénk, ami gondolom én és Avery, akkor ki a "ti"? - kérdezte Kaiden, viszont ahogy elnéztem biztos sejtette a választ.

- Sean. - sóhajtotta Aron. - Tudod, a haverod. 

- Seannal ti... - kezdte Kaiden Aron viszont közbeszólt.

- Nem! Istenem! Látszik, hogy egy rugóra jár az agyatok. - nézett ránk felváltva én pedig nem bírtam abbahagyni a nevetést. 

- Jól van haver, nem akartam, hogy sértésnek vedd. - mentegetőzött Kaiden.

- Inkább hagyjuk a témát. Ha van kedvetek gyertek. - mondta Aron majd legyintett és elindult Sean felé aki épp egy könyvet bújt.

- Szerinted... - szólt hozzám halkan Kaiden.

- Lehet. Még nem jöttem rá. - válaszoltam neki és halványan elmosolyodtam.

- Adjunk neki időt. - válaszolta majd közelebb húzott magához. - Moziba nagyon akarsz menni?

- Szerintem most már ő nem akarja, hogy menjünk. - nevettem fel.

- Az lehet. - nyomott egy puszit az arcomra.

Délután végül is beadtuk a derekunkat és elmentünk Aronékkal moziba. Kaiden nem volt valami lelkes, de ahogy elmondta, inkább eljön megnézni velünk egy béna filmet mint otthon ülni a szüleivel. Mostanában eléggé gondterheltnek tűnt és fogalmam sincs mi az oka. Próbáltam kiszedni belőle, viszont mindig lerázott annyival, hogy az apja miatt van és nincs kedve róla beszélni. 

Természetesen megértem, mégis jobban örülnék ha elmondaná mi nyomja a lelkét. Lehet, hogy nem tudnék segíteni de éreztetném vele, hogy nincs egyedül és bármikor meghallgatom őt. 

- Nem tudom ti hogy vagytok ezzel de nekem ez a film óriási csalódás volt! - mondta csalódottan Sean. - Az előzetes izgalmasabb volt mint az egész film.

- Én jól szórakoztam. - mondtam halkan majd Kaiden felé pillantottam. Szerintem a film alatt végig Aronékon nevettünk és a siralmasan gagyi jeleneteken. 

- Legközelebb válasszatok ti filmet! - dobta fel az ötletet Aron, Kaiden pedig felnevetett. 

- Legközelebb? - kérdezett vissza.

- Mármint azt akarja mondani, hogy rendben. - vettem át a szót és oldalba böktem a barátomat. 

Kaiden megajándékozott egy "nemár!" nézéssel majd lassan kisétáltunk a moziból. 

- Akkor mi... Elindulunk haza. Ti meglesztek? - néztem a legjobb barátomra és a mellette álldogáló Seanra.

- Persze, menjetek csak. - mondta zavartan és a lábával a földet piszkálta. Szegénykém!

- Akkor majd találkozunk! - biccentett Kaiden majd kézenfogva elhúzott. - Életem legunalmasabb pár órája volt. 

- Na! Azért jókat nevettünk. - válaszoltam.

- Jó, de ők... Apám, vajon meddig fog ez tartani? Mindketten odavannak egymásért. - mondta nevetve. - Ez még számomra is világos, pedig hetero vagyok!

- Mindenkinek egyértelmű, csak nekik nem. Idő kell míg rájönnek és felvállalják, szóval hagyjuk őket. - mondtam mosolyogva majd nyomtam egy puszit az arcára. - Köszönöm, hogy eljöttél!

- Ne hidd, hogy utálok moziba menni, csak nem vagyok a dupla randik híve. Legközelebb inkább menjünk ketten. - válaszolta és halványan elmosolyodott. Imádom, amikor ezt csinálja!

- Szavad ne feledd! - nevettem fel ő pedig megcsóválta a fejét. 

* 

Este már az ágyamban feküdtem és azt vártam, hogy végre aludni tudjak. Hosszú napom volt, mégsem érzem magam fáradtnak vagy álmosnak. A gondolataim csak úgy cikáztak, viszont mindig visszatértek egy biztos ponthoz: Kaidenhez. Hirtelen annyi mindent elterveztem vele! Mármint nem komoly dolgokat, hanem egyszerű terveket. Mikor hova menjünk, mit csináljunk, mivel tudnám meglepni... Szerettem volna boldognak látni és ennek érdekében bármire képes lennék. 

Egyszer csak megszólalt a telefonom; Madison hívott. Furcsálltam, hogy ilyenkor hív de kíváncsian felvettem. 

- Szia, mi a helyzet? - szóltam bele a telefonba.

- Oh szia! Ne haragudj, tudom hogy elmúlt már 9, de eszembe jutott valami. - mondta és a hangjából izgatottság sugárzott. 

- Na mi lenne az? - kérdeztem.

- Tudom, hogy nincsenek jó emlékeid az eddigi bulikról amikben részt vettél, viszont örülnék neki ha holnap velem tartanál. - mondta kedvesen. - Szeretném ha végre tényleg jól tudnád magad érezni!

- Huh, az jó lenne. - ismertem be. - Holnapig gondolkodom rajta, jó?

- Persze, nyugodtan. Kaidennek is megemlítheted. - válaszolta. 

- Rendben, akkor majd holnap. Jó éjszakát! - köszöntem el. - És köszi, hogy rám is gondoltál.

- Mire valók a barátnők? - nevetett fel a vonal másik végén. - Jó éjt neked is! 

Miután letettük a telefont valóban elgondolkodtam azon, hogy jót tenne egy igazi buli, ahol el tudom felejteni azt a sok rossz emléket. Madison és Kaiden mellett pedig biztonságban is érezném magamat. Talán rá kellene bólintanom és engednem, hogy magával vigyen a sodrás. Most megtehetném mivel tudom, hogy olyan emberek vesznek körül, akik vigyáznak rám.

.

.

Kövess be instagramon, hogy értesülj minden új információról a könyvvel kapcsolatban! :)

@ruberiauthor

Köszönöm a támogatásotokat és főként azt, hogy végigkövetitek Avery történetét! Nagyon sokat jelent <3