Pinky promise - Kisujj eskü ➡️ YoonMin AU

> > A búvóhely < <

Yoongi

Fogalmam sincs, miért öleltem meg, vagy mondtam azt, amit.

Egyszerűen így tűnt természetesnek.

Végtére is, hazudni nem hazudtam. Tényleg gyönyörűnek látom őt, még ha ő ezt jelenleg nem is hiszi el nekem. Az is igaz, hogy én voltam az, aki meg akarta tudni, mitől tart a legjobban, mi az, ami feszélyezi, és hogy ez miért is van így, viszont mégis meghökkentett, ahogy önmagáról beszélt. Egy elferdült képre számítottam, ehelyett egy teljesen torz köszönt vissza a szavaiból. Egészen szürreálisnak hatott ezeket a szavakat az ő ajkai közül hallani.

Ezt látnád Yoongi. Egy visszataszító embert egy visszataszító testben...

Ez a fiú sokkal nagyobb dolgokat rejteget magában, mint azt valaha gondolná bárki is. Fájdalmakat, sérelmeket, félelmeket, bizonytalanságot, amikről senki nem tud, mert senki nem látja meg őket, amikor a két számmal nagyobb, hatalmas ruhadarabok mögé bújtatják őket. Pedig ezek az ő legnagyobb segélykiáltásai. A hatalmas, lógó ruhái, az apró pihenői a lépcsőfordulókban, az ebédek, amikbe szinte bele sem piszkált. A rosszullétektől remegő, apró kezei. A lehajtott feje a tömött folyosókon.

Azt szerettem volna, hogy csak annyit mondjon, amennyit ő szeretne, amennyit a komfort zónája enged, ő pedig bízott bennem annyira, hogy megossza velem ezeket, és talán még egy pillanatra ki is lépett ebből a bizonyos zónából. Annyi mindent mondott el nekem, amiről valószínűleg alig tud valaki a családján és azon a mindig mosolygó fiún kívül. Ezt vehetem pozitívumnak, igaz?

Hirtelen feleszmélek a gondolatok tömkelegéből, ahogy Namjoon a táskáját ledobva mellém huppan le a szomszéd székre, természetesen egy újabb számomra ismeretlen könyvvel, és kezdi el lapozgatni az oldalakat. Néha elgondolkozom, hogyan tud ennyi minden elférni odabent a fejében...

- Aggódnom kéne? – motyogja, ugyanis semmi kedve a könyvtáros néni pisszegését hallgatni. – Gyanús, hogy egy hete ilyen merengőben vagy.

- Csak nyugi. – kuncogok halkan. – Ha jól tudom, abból még semmi baj nem történt, hogy gondolkodtam.

- Oké. – mosolyodik el. – Yoongi...

- Igen? – fordulok felé, ő viszont még mindig a könyvet figyeli.

- Lehetek kíváncsi?

- Lehetsz. – bólintok.

Néhány pillanatra mintha habozni látnám, de egy apró fejrázás után végül mégis belekezd.

- Mi ez a dolog közted, meg a Tökmag között?

Kell néhány másodperc, míg felfogom Namjoon kérdését. Mégis minek tűnik ez az egész kívülről? Mire gondol, ha végül ez a kérdés bukik ki belőle?

- Milyen dolognak tűnik? – kérdezek vissza szokásomhoz híven, csak hogy kikerülhessem még néhány percig a válaszadást.

- Nem szeretem, amikor terelsz Yoongi. – rázza a fejét. – Csak kicsit szokatlan, hogy ennyire közel engedted, pedig alig ismeritek egymást...

- Azt hittem ez nem fog meglepni azok után, hogy először hozzád ment a kérdéseivel és nem hozzám. Szerinted nem láttam, ahogy sutyorogtok? – mosolyodok el. – Ha ennyire kíváncsi vagy, akkor egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy igyekszünk megismerni egymást, az okát pedig nem vagyok köteles elmondani neked.