Pinky promise - Kisujj eskü ➡️ YoonMin AU

> > Nem kell éreznem... < <

Yoongi

Rezzenéstelen arccal bámulok magam elé, a fejemben a tegnap történtek keringnek megállás nélkül.

Talán kicsit elhamarkodott volt ez a kisujj eskü Jiminnel. Ha úgy vesszük, itt most sokkal inkább kell felelősséget vállalnom őérte, mint saját magamért bármikor is. Amit pedig még véletlenül sem szabad elfelejtenem, hogy Jimin instabilabb, mint az elsőre feltételeztem róla, gyakorlatilag az egészségével játszom ezzel a kis fogadással.

Igen, határozottan butaságot csináltam.

-          Merjem megkérdezni, mi történt? – hallom meg Nam halk sóhaját magam mellől, ahogy unottan lapozgat egy könyvtári könyvet. – Vagy ez is egy Yoongi féle jobb, ha nem?

-          Még nem tudom. – motyogom.

-          A tegnapi fiúról van szó? – lapoz még egyet. – A tökmagról?

-          Igen.

-          Akkor jobb, ha nem kérdezem meg. – mosolyodik el, amit még éppen elkapok, mielőtt eltűnne ajkairól.

Körbenézek a könyvtár olvasótermében, ahova valójában csak ezért ültem be, mert Namjoonnak valami fontos olvasni valója van, de úgy tűnik még csak nem is gondolja érdekesnek. Tekintetem végigfut a körülöttünk lévő asztalokon, majd megakad egy ismerős alakon, aki egy hatalmas kupac könyv felett görnyedve körmöl szinte megállás nélkül, míg a mellette ülő hevesen gesztikulálva magyaráz neki, nagy valószínűséggel a könyvek tartalmával kapcsolatban.

Alaposabban végigmérem őt.

Piros kötött pulóvere minden ponton lóg rajta, két ujja többször fel is van tűrve, különben ki sem látszanának belőle kézfejei, arca még a tegnapinál is sápadtabb. Próbálom nem észrevenni a sötét karikákat a szemei alatt, azt, ahogy a keze, amelyikkel nem a tollat fogja, folyamatosan remeg, valószínűleg attól, hogy megint csak turkált az ebédjében. Látom az egész lényén, hogy nem érzi jól magát.

A mellette ülő fiú lassan feláll az asztaltól és néhány másodperc múlva eltűnik a könyvespolcok között.

Ez lesz az én időm.

Óvatosan én is felkelek a helyemről, és nem is foglalkozva Nam kérdő pillantásával, határozott léptekkel indulok meg a szorgosan jegyzetelő Jimin asztala felé. Pulóverem zsebébe nyúlok, és egy pillanatig halvány mosoly kúszik az arcomra, amikor megtalálom azt, amit kerestem. Az utolsó megtett lépésemmel egy időben kapom elő zsebemből a sárga papírba csomagolt, apró cukorkát és teszem le nyugtalan keze elé úgy, hogy ő is jól lássa.

Megállva az írásban, kerek szemekkel pillant fel rám, majd maga elé a cukorkára, aztán újra rám.

-          A kézremegésedre. – szólok halkan. – Meg a sápadt arcodra.

-          Szóval látszik. – pillant körbe idegesen, készen arra, hogy ha kell, elbújjon a világ elől.

-          Ha nagyon figyel az ember. – pillantok szemeibe, próbálva kissé nyugtatni őt.