Pinky promise - Kisujj eskü ➡️ YoonMin AU

> > Kapocs < <

Jimin

- Mit jelentenek a cukorkák?

Egy újabb kuncogás szökik ki ajkai közül, amit hirtelen nem is tudok mire vélni. Közelebb lépve hozzám, zsebébe nyúlva húz elő egyet abból a sárga papíros cukorkából.

- Ezekre gondolsz? – kérdezi cinkos mosollyal az arcán.

- Pontosan tudod, hogy azokra gondolok. – mutatok a kezében tartott darabra. – Mit jelentenek?

- Szóval erről sutyorogtatok a délelőtt Namjoonnal. – kerüli ki a kérdésemet.

- Nem sutyorogtunk. – kezdek ellenkezni. – De igen, erről is szó esett. – vallom be.

- Akkor a válasz igen.

Válasz gyanánt csak zavartan bólintok neki, ugyanis itt már hiába is tagadnám a nyilvánvalót. Szemeivel újra végigmér, ettől korábbi zavarom pedig egyre csak nő. Hogy csinálja ezt?

- És mit mondott?

- Csak annyit, hogy soha senkivel nem osztozol a cukorkákon.

- És szerinted ez jelent valamit?

Arckifejezése hirtelen komollyá válik, én pedig kezdek kételkedni az eddigi feltételezésemmel kapcsolatban.

- Ezt szeretném tudni. – szegezem tekintetemet a talajra, majd újra őrá. – Jelent bármit az, hogy csak velem osztod meg őket?

- Igen. – feleli könnyedén. – Szeretnéd tudni mit jelent. – jelenti ki.

Néhány pillanatra csend áll be közöttünk, amit én jelen helyzetben idegőrlőnek érzek. Másodpercekig figyelem, ahogy szinte pislogás nélkül pillant el mellettem, majd némi hallgatás után megszólal.

- Akkor jobb lesz, ha leülünk a kis helyünkre. – mutat a pontra, ahol a legutóbb ültünk.

Namjoon szavai jutnak hirtelen az eszembe.

Ha megbízik benned annyira, hogy megválaszolja a benned felmerülő kérdéseket, akkor hidd el nekem, meg fogod tudni, amit szeretnél...

Szóval Min Yoongi, akivel alig néhány mondatot váltottunk, mikor megkötöttük a kisujj eskünket, ezzel befolyásolva mindkettőnk életét, arra készül, hogy megosszon velem valamit az életének arról a szegmenséről, amiről alig néhányan tudhatnak csak.

Bízik bennem, legalább is bízni akar bennem.

Úgy, ahogy én is benne.

A falnak dőlve ülünk le egymás mellé, oldalra pillantva figyelem Yoongit, ahogy szürke pulóvere alját piszkálva ugyanazzal a tekintettel mered a város látképére közvetlen előttünk, mint néhány perccel ezelőtt. Alaposan megfigyelem arcvonásait, próbálok olvasni belőlük, jeleket találni arra, hogy talán ingoványos talajra léptem a témával kapcsolatban. Azonban minél inkább őt figyelem, annál inkább elveszek az apró részletekben, végül semmi más nem jár a fejemben csak az, hogy Yoongi milyen gyönyörűen fest, ahogy a délutáni napfény megcsillan sápadt bőrén, enyhe csillogást ad fekete tincseinek, és habár a gondolatba bele is pirulok egy percre, képtelen vagyok levenni róla a tekintetemet.

- Már nem sok minden dereng a gyerekkoromból, - kezd hirtelen bele, szemeit még mindig a tájra szegezve. – de tisztán emlékszem a sárga papíros cukorkákra. Emlékszem milyen volt az első alkalommal kóstolni őket. – halvány mosoly szökik az ajkaira. – Ezek a cukorkák voltak az édesanyám kedvencei. Szokása volt mindig osztogatni az apámnak és nekem, de rajtunk kívül senki másnak. Fiatalabb koromban egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért. A szavai még most is a fejemben visszhangzanak, akárhányszor egy ilyen cukrot fogok a kezemben. „Fiam, ezek a cukorkák nagyon különleges cukorkák. Csak is a számomra különleges embereknek adhatom."