3.Fejezet - Sötét fellegek..

124 3 0
                                    

- Tudtam, hogy észrevettél.. - mondta Itachinak az ismerős arc. Ki hitte volna, hogy a másoló ninja van a nyomunkban.

-Csak kíváncsi voltam meddig jössz el utánunk Hatake Kakashi! - válaszolta Ita a csávónak.

-Térjünk a lényegre, mit akarsz? - kérdeztem kertelés nélkül a csávót.

-Nyugi Kisame a hét kardforgató egyike. Csak Itachival akarok pár szót váltani. - válaszolta higgadtan a csávó. Szimpi nagyon.

-Akkor mond. - vágta rá Ita, aki most is szűkszavú szokásához híven.

- Mint láthattad Sasuke az én csapatomba került, de azért én félek kicsit mert olyan negatív, hogy könnyen letérhet a helyes útról. - magyarázta Kakashi nekünk, tudtuk kire gondol de inkább csak bólogattunk.

- Kössz, hogy szóltál. - válaszolt Ita majd továbbindultunk.

*****
- Mester, a Kyuubi kölyök, Itachi öccse és a rózsaszín hajú lány is elég jól fejlődnek. Orochimaru akciója, hogy szétválasztotta őket tényleg remek ötletnek bizonyult.. - ismerte be az egyik követőm, nem meglepő módon.

-Pein, én mondtam hogy csak várnunk kell 2-3 évet a harmadik halála után és beérik amit akarunk. - mondtam büszkén hiszen a tervem zseniálisan halad.

-Most hogyan tovább, jöhet a második fázis? - kérdezte a narancssárga hajú tőlem.

-Nem, még... - kezdtem volna bele a mondandómba de Itachi rontott be hirtelen az ajtón így el kellett tűnnöm hisz nem láthatja, hogy élek.

*****
- Vén kujon siessünk, már csak 10km-re vagyunk a falutól! Nagyon kíváncsi vagyok a többiekre. - mondta Naruto a szokásos nagy lelkesedésével.

- Én azt mondom mindig, a jó dolgokra várni kell. Pihenünk meg ebben a fürdőben és holnap folytatjuk majd az utunkat. - javasoltam mert itt olyan sok szép lány van.

-Ó ne már..! - sipítozott a szőke kölyök megint de csak rá tudtam venni a fürdőre.
A lányok annyira gyönyörűek!

A lányok annyira gyönyörűek!

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

*****

- Sasuke-kun a mester hívat téged! - jött be a szobámba, hogy ilyenekkel zavarjon az a semmirekellő Kabuto, mint mindig.

-Mond meg a kígyónak majd megyek most még nincs kedvem! - vágtam oda neki, mert már nagyon elegem volt belőlük meg ebből a helyből is. Csak addig maradok itt amíg le nem tudom győzni Itachit.

-De Sasuke, Orochimaru-sama most akár veled beszélni. - akadékoskodott az a féreg.

-Ne kelljen mégegyszer mondanom. Megyek nemsoká, most pedig arra az ajtó. - válaszoltam neki eréjesebben hátha felfogja.

-Rendben, várunk. - mondta és végre kiment a szobámból.

 - mondta és végre kiment a szobámból

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Naruto - Új Kezdet...Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang