Közel [Sakusa Kiyoomi × Reader]

»4«

Az óra végén szomorúan álltam be a sorba, hiszen szerettem volna még egy ideig Sakusa közelében lenni. Ma feltűnően többet beszélt hozzám mit általában, ezt pedig már előző héten is tapasztaltam, ugyanis nem csak akkor szólt hozzám, amikor muszájból voltunk egymás közelében. Az egyik feladatnál egymás mellett álltunk és tett egy megjegyzést, amin emlékszem, hogy felnevettem, ebből pedig kialakult egy kisebb beszélgetés. Még mindig elevenen élnek bennem az akkori érzéseim és tudom, hogy rettentően boldog voltam és azt sem tudtam volna megmondani akkor, hogy milyen nap van. Mondjuk azt néha még amúgy sem...

- Rendben. Mehettek öltözni! - fejezte be a tanár a monológot, amire egyáltalán nem figyeltem, mivel nem hiszem, hogy számomra olyan fontos lehet. Egy apró sóhajtással vettem tudomásul azt, hogy el kell búcsúznom erre a hétre a sötét hajú fiútól. Ezzel a gondolattal karöltve indultam el a lányokkal az öltözők felé és próbáltam becsatlakozni a beszélgetésbe, bár eddig még nem igazán sikerült rajönnöm, hogy miről is van szó jelenleg.

- [Név]! - hallottam meg a nevemet egy olyan ember szájából, aki eddig talán csak egyetlen egyszer mondta még ki. Halvány pírrel az arcomon és a lányos zavarommal küzdve fordultam hátra, hogy szembe találjam magamat gondolataim fő résztvevőjével.

- Igen? - a hangomban lehetséges, hogy túlságosan is hallani lehetett azt, hogy örülök a fiúnak. A kelleténél jobban is. Nem tudom miért láttam ezt, de mintha most nem lett volna olyan biztos a dolgában mint általában. Habozott a válasz adással, ez pedig egy rövidebb csend beállását eredményezte.

- ...Lenne kedved elmenni valahova holnap délután... Velem? - kérdezte meg, de a mondat vége felé megint megakadt. Az arcán alig észrevehetően pír keletkezett, ami nagyon aranyossá tette a külsejét. Éreztem, hogy az arcom paradicsom vörös lesz, a torkomra fagyott a szó. A szívem őrült tempót diktált és attól féltem, hogy ő is hallja a dobogást.

- Én... Vagyis igen! Lenne kedvem elmenni, ha te is szeretnéd. Mármint biztos szeretnéd, ha már kérdezted. Szóval... Öhmm... I-igen. - makogtam össze vissza hadarás közben és minden felé néztem, csak a fiú szemébe nem. Az utolsó szónál azonban sikerült az arcára fordítanom a tekintetemet. Ekkor olyat láttam, mint amit még sohasem ez előtt. A fiú arcán egy halvány mosoly futott át, amit valószínűleg a szerencsétlenségem váltott ki belőle. Nem tudtam eldönteni, hogy még jobban zavarba jöjjek ettől, vagy pedig örüljek neki. Végülis én mondtam neki, hogy szeretném látni mosolyogni. Nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Annál sokkal jobban állt neki. Ha nem írtózna mindentől ami kosszal és bacilusokkal járna akkor simán el tudnám képzelni modellként. De most komolyan. Kibaszott jól néz ki, annyira, hogy megéri a cenzúra nélküli csúnya beszédet is. A személyisége furcsa elsőre, de valójában kedves és neki is van humora, ahhoz képest, hogy szinte mindig komoly. Akárhogy is nézem nekem ő teljesen bele esik az álom pasi kategóriába. Azt pedig már csak meg sem kell említenem, hogy mennyire is jól áll neki a maszk, mondjuk nélküle sem rossz, sőt! - Egyébként... Mosolyoghatnál többször is. - küldtem felé én is egy ilyen reakciót. Egy kicsit mintha zavarba jött volna a mondatom miatt, aminek roppantul örültem, hiszen így nem csak én nézek ki úgy ahogy. Bár ha egy tízes skálán nézzük ő olyan hármas, én meg vagy kilences. Vagy annál is több. Hiszen most hívott el valahova maga Sakusa Kiyoomi!

»«

Ahhwww most képzeljetek el egy elpirult Sakusát • ///// •