Közel [Sakusa Kiyoomi × Reader]

»6«

Mintha egy pillanatra egy kis méreg suhant volna át az arcán, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt onnan. - Akkor sem szeretem mások izzadt bőrét fogdosni. - jelentette ki. Pontosan tudtam, hogy a fiú hogyan érti, de úgy éreztem, hogy muszáj mondanom rá valamit. Mint általában mindenre.

- Ez úgy hangzott mintha undorítónak találnál... - méregettem egy sunyi mosoly mögül, hiszen már nagyon kíváncsi voltam a reakciójára. - És szerintem nem is izzadtam meg. - fokoztam tovább a dolgokat. Sakusa láthatólag meglepődött a dolgon és egy kicsit mintha zavarba is jött volna. Azonban amiatt a fránya maszk miatt ezt nem tudhattam biztosan. Inkább csak abból gondoltam, hogy oldalra pillantott, még véletlenül sem a szemembe nézett.

- Nem úgy értettem. - bökte ki végül nagy nehezen. Nem tudom miért, de emiatt a mondat miatt hatalmasat dobbant a szívem. Talán az volt az oka, hogy tudom milyen a fiú személyisége. Ahhoz pedig hozzá tartozik az is, hogy minden embert mocskosnak és undorítónak talál. Ezzel szemben most kijelentette, hogy engem nem tart annak. Nem tudom, hogy merjem e bóknak venni, de az biztos, hogy hatalmas elismerésnek számít tőle egy ilyen dolog. Nem bírtam változtatni a döbbent arckifejezésemen. A kikerekedett szemeimen, a nyitott számon és úgy akármi máson. A fülemben csengett ez a mondat, újra és újra. Bejárva az agyam minden kis szegletét, ezzel elérve, hogy kezdjem a mögöttes értelmét keresni és túl gondolni. - Most mi az? - nyerte vissza az alap színét és tért vissza az unott közöny a kinézetébe és hangjába. Úgy tűnik szerepet cseréltünk, mert ahogy ránéztem valahogy én jöttem zavarba. Nem undorodik tőlem. Nem undorodik tőlem. Nem undorodik tőlem. Nem-- .... Azt hiszem, hogy ezt gyorsan be kell fejeznem! De akkor is... Kiyoomi tényleg kimondta? Ha csak burkoltan is, de kimondta?

- Öhmmm... Én... - próbáltam rendet tenni a fejemben és kibírni a szemkontaktust. - Miért vagy a folyosón? - bukott ki belőlem a kérdés minden előzmény nélkül. Igazából érdekelt a dolog, de nem tudom miért most kérdezem ezt meg. Hogy akarom ervárni másoktól, hogy megértsenek, amikor még magamat sem értem?

Furcsán nézett rám. Valószínűleg ő is arra próbált rájönni, hogy honnan jönnek nekem ilyen hirtelen ezek a dolgok. - A torna terembe indultam. Reggel nem tudtam beszélni az edzővel. - válaszolt. Nem találtam túlságosan kielégítőnek. Csak újabb kérdések halmozódtak fel bennem. Ahogy a fiú arcát tanulmányoztam azon gondolkoztam, hogy vajon rákérdezzek e. Nem akarok tolakodónak tűnni. Azon kevés emberek közé tartozik, akiket nem akarok elüldözni a túlzott lelkesedésemmel.

Sakusa szemében különös fényt fedeztem fel, amivel engem nézett. Kíváncsi személy voltam, ezért a tekintetemet még jobban az övébe fúrtam, hátha így rá tudok jönni mi az a kis csillogás amit látok. Amit eddig még soha sem fedeztem fel. Nem tudom meddig tartott a pillanat, azt viszont igen, hogy nem csak fél percig. Végig egymást néztük. Én végig azzal voltam elfoglalva, hogy megfejtsem őt. Az, hogy őt ez alatt mi foglalkoztatta arra sem sikerült fényt deríteni. Már szinte számomra is hihetetlen, hogy mennyire is vágyom arra, hogy megértsem őt. Arra, hogy tudjam mikor mire gondol. Közel akartam hozzá lenni. Lehet, hogy ez a dolog közelít ahhoz, amit mások szerelemnek neveznek? Újabb kérdés, nekem pedig csak egy újabb dolog, amin agyalni tudtam. Vajon tényleg érzelmeket táplálok az előttem álló sötét hajú fiú felé? Éreztem, hogy a vér tömegesen tódul az arcomba.

Míg én azzal voltam elfoglalva, hogy ezt takargasam, addig ő mellém lépett és ugyan nem néztem fel, de éreztem, hogy nagyon óvatosan, csak egy pillanatra, de egyik ujjával hozzá ért a fejem tetejéhez. Nem mondott semmit. Szó nélkül lépett el mellettem, számtalan érzést, kételyt és értetlenséget hagyva maga mögött.

»«

Normális az, hogy 6 részen keresztül képes vagyok egy nap cselekményeit leírni?

Hány része lesz így ennek? Xd

Mindenesetre remélem azért élvezhető és sikerül majd elkapnom Sakusa természetét ;)