Közel [Sakusa Kiyoomi × Reader]

»8«

Az újabb idióta cselekedetem, miszerint már nem csak mosolygásra késztetem a fiút, hanem egyenesen bökdösöm is, valamiért örömmel tölt el. Ezért is lehetett az, hogy egész nap mosolyogva ültem az órákon, sétáltam a folyosókon és továbbra is ugyan ilyen változatlan arckifejezéssel tartok a tesiterem felé, ahol a délutáni büntetésemet fogom eltölteni. Valójában nem annak örülök, hogy itt kell lennem, mert sokkal szívesebben lennék inkább otthon, de az meglepően sok energiával tölt fel, hogy láthatom majd Sakusát.

Az ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra, de egy mély levegővétel után tettem egy határozott lépést befelé. Több tucat értetlen szempár szegeződött rám. Az egyedüli kivételek Sakusa, az Idegen fiú és az edző volt. Utóbbit nyílván értesítették, előbbiekkel pedig már beszéltem.

- Jó napot! Sziasztok! - köszöntem kétféleképpen, majd a tekintélyt parancsoló felnőtt felé vettem az irányt. - Az igazgató küldött ide, hogy segítsek... De pontosan mi is lenne a feladatom most? - tettem fel a legfontosabb kérdést, ami jelen pillanatban igazán foglalkoztatott.

- Minden bizonnyal te vagy [Név]. - erre halványan bólintottam. - Nos, a mai napon még nem kell semmit sem csinálnod, tehát foglalj helyet valahol. Edzés végén pedig el is mehetsz. - szívesen faggattam volna arról, hogy akkor miért nem enged haza csak úgy egyszerűen, de inkább csendben maradtam, ami tőlem nagy szó, és elindultam helyet vadászni magamnak. Egy fal melletti pad tökéletesnek is bizonyult. - Ti pedig! - furdult nagy hanggal a srácok felé. - Kezdjétek el a bemelegítést! El kell mennem egy pár pillatra. - azzal igazolva magát, ki is sietett azon az ajtón, amin én az előbb bejöttem.

Néztem ahogy néhányan kivesznek a tartóból egy egy labdát, valakik pedig gimnasztikai gyakorlatokat kezdenek el csinálni. Furcsálltam, hogy nem egy megadott dolog szerint haladnak, de mivel nem sokat értek ehhez nem szóltam semmit.

- Meglepően csendes vagy. - állapította meg Sakusa, aki valami rejtélyes okból már az edzés elején megszomjazhatott, mert a mellettem lévő kulacs halomból elvette az egyiket. Én azonban sajnos nem arra gondoltam első körben, hogy kiszáradhatott a szája, hanem a mögöttes értelmét kezdtem el keresni. És sajnos a randival és az apró érintéssel össze kötve nem is tudtam tőle elvonatkoztatni.

- Nincsen kivel beszélnem míg ti a pályán rohangásztok. - vontam meg a vállamat kissé szomorúan. Előbbi gondolatmenetemet pedig inkább nem osztottam meg vele. - De kedves tőled, hogy jöttél szórakoztatni. - vigyorogtam rá, de sajnos a reakcióját nem láttam, mert lehajolt, hogy vissza rakja a földre a vizet. Magamban morogtam is ezért egy sort. - Te Sakusa.... Mostmár muszáj megkérdeznem... - magamhoz hűen csak úgy csapongtak a gondolataim, tehát én már meg sem lepődtem azon, hogy megint máson járt az eszem. - Mi a neve annak a srácnak? - böktem felé az ujjammal alig láthatóan. Többször is láttam már Kiyoomi közelében, de a neve valahogy nem fér a fejembe.

- Motoya Komori. - adta meg a választ, de közben furcsán nézett rám, mintha arra várna, hogy azt mondjam csak vicceltem azzal, hogy ilyet kérdezek. Pedig teljesen komoly vagyok... Bár az is lehet, hogy az döbbentette meg, hogy viszonylag értelmes dologgal álltam elő.

- Ááh! Így már tényleg ismerős. Kínosnak éreztem volna tőle kérdezni, szóval kérlek ne mond el neki, hogy kérdeztem! Vagyis... Igazából el is mondhatod neki, de szeretném ha nem tennéd, mert mint mondtam elég kínos lenne és -- hadartam el, és még saját magamnak is úgy tűnt soha nem fogom abba hagyni, azonban a göndörkés hajú jobbnak látta, ha inkább félbe szakít.

- Nem mondom el. - a hangja valahogy melegen érintette meg a lelkemet. Nem találtam se közönyösnek, se távolságtartónak. Mintha most közel lenne hozzám. Mármint nem testileg, hanem... Hanem mintha nem zárná el az érzéseit. Egyáltalán eddig elzárta?

Na jó... Bele kavarodtam saját magamba...

- Köszönöm. - küldtem felé egy újabb mosolyt, amit ezúttal láthatott is és én is láthattam a reakcióját. Egy pillanatra férre nézett, majd mintha mi sem történt volna vissza rám. Ugyan nem látszott, hogy látványosan elpirult volna, határozottan olyan volt, mintha zavarban lenne.

»«