TonyxReader#2

750 43 8
                                    

Ezt a Tony x Readert, pedig Kiwi24Hun számára írtam. Remélem, hogy tetszeni fog neki is és nektek is.

Cím: Alvás zavar
Film: Vasember 3
Szavak száma: kb 550
T/N: Te neved

Fordultál egyet az ágyban és párod után nyúltál, aki természetesen most sem feküdt ott melletted gyötrő rémálmainak köszönhetően.

-Stark!-nyöszörögted álmosan.

Hát igen, nem sok embernek adódik meg, hogy Tony Stark legyen a szerelme. Sokan jártak az ágyában, de olyanok, akiket tényleg szeretett kevesen vannak, viszont mázlidra te azon kevesek közé tartozol.

Lassan és álmosan lelökted magadról a takarót, majd felálltál és a műhely felé indultál. Igaz Vasember nem mondta, hogy a segítségedre szorul, sőt mindig ellenkenzik, ha segíteni akarsz neki. De te tudod mégis arra van a legnagyobb szüksége és most még pipa is lettél rá, mert ez már veszélyes, hogy semmit nem alszik.

Mikor beléptél a műhelyébe éppen hegesztett szóval nem tűnt fel neki, hogy ott vagy. Kivártad amíg befejezi és csak utána szóltál hozzá.

-Hello!-motyogtad álmosan, de ő még ezt is meghallotta.

-Jó reggelt, T/N!-viszonozta meglepetten.

-Mennyi az idő?

-Hajnali kettő múlott három perccel.-felelte a karórájára pillanatva.

-Az még éjjel, nem reggel.-ásítottad.

-T/N, te is tudod, hogy nekem csak reggel, délelőtt és délután van, este vagy éjszaka nincs.-sóhajtotta visszafordulva a legújabb páncélhoz.

-Tudom és ez nagy baj!-sétáltál mellé.

-Minden altatót kipróbáltam és egyik sem segít.-fordult újra feléd.

-És, ha jóerősen fejbe váglak valamivel? Mondjuk...-kaptad fel az első dolgot-ezzel?-emelted arcod elé szórakozottan az egyik Vasember páncél sisakját.

-Haha ha! Nagyon vicces!-nevetett fel szarkasztikusan és az asztal sarkára ült-Mellesleg úgysem tudnád megtenni.-mosolyodott el szélesen.

-Nem-e?-kacsintottál rá.

-Nem.-hirtelen elkapta a csípődet és magához rántott.

-Viccet félretéve.-néztél rá komolyan-Neked kizárólag egy kiadós alvásra van szükséged, Tony.-fogtad arcát a két keze közé.

-Tévedsz! Megtaláltam az igaz szerelmet, Kedvesem. Rajtad...-hangsúlyozta ki a szót-kívül semmi másra nincs szükségem.-állad alá nyúlt és megcsókolt.

-Romantikuskodással nem fogsz megnyerni.-rántottad meg a vállad miután elváltatok-Gyere fel velem aludni!

-Nem. T/N, én nem akarok.-kezdett el ellenkezni-Ezen a páncélon még rengeteg hibát találtam.-kereste a kifogásokat.

-Anthony Edward Stark, most azonnal felállsz és jössz velem aludni, mert, ha nem... Azt inkább ne akard megtudni...-mondtad neki ellentmondást nem tűrő hangon, majd megragadtad a kezét és a szobátokba rángattad.

Te levetetted magad az ágyra és betakaróztál. Vasember még lekapta a pólóját és a szoba sarkába hajította. Nem most láttad először felső nélkül, de mégis mindig lenyűgöz.

-Szerintem sem rossz!-nézett végig magán, amikor észrevette, hogy mennyire bámulod-De te jobb vagy.

-Fogd be és gyere ide!-szóltál rá elpirulva.

-Most boldog vagy?-kérdezte mikor ő is betakarózott.

-Igeen!-ölelted át és fejed a csupasz mellkasára hajtottad-Jó éjszakát!-suttogtad csukott szemmel.

-Neked is.-hajtotta fejét a tiédre.

~

Reggel mikor felébredtél mindketten az ágy ellentétes felében feküdtetek... És... Tony még aludt!!!
A lehető leghalkabban felkeltél és kisomfordáltál a szobából. Magadban ujjongtál, hogy ezt tegnap nem hagytad annyiban.
[...]

-Jó reggelt!-jött le fél óra múlva a nappaliba Tony.

-Hogy' aludtál?-kérdezted vigyorogva.

-Jól.-mondta duzzogva és lefeküdt melléd a kanapéra.

-Na kimondta meg?-kérdezted nagyképűen.

-Te, te mondtad meg.-puszilta meg a homlokodat.

~

Ezek után mindig segítettél neki visszaaludni, ha felébredett.

Megjegyzés: Remélem tetszett!
Sajnálom, ez egy nagyon rövid rész lett és az ihletem (tehát a sztori is elég gyenge) is híján volt. :(
Kéréseket várom! ;)

Ha tetszett kérlek jelezd egy vote-tal vagy kommenttel. A tanácsokat szívesen fogadom.

𝑀𝐴𝑅𝑉𝐸𝐿 𝑂𝑛𝑒-𝑠ℎ𝑜𝑡𝑠Donde viven las historias. Descúbrelo ahora