Ambaldia trónja

5 évvel korábban...

Lehunyt szemmel feküdtem a fűben. A bőrömön éreztem a nap melegét. Csend volt, csak a patak csobogását és a madarak énekét lehetett hallani. Ritkán jöhetek ilyen messzire a kastélytól. Ilyenkor is csak akkor, ha Roni elkísér. Kinyitottam a szemem és oldalra pillantottam. Ő kicsit arrébb, a rét szélén ült és a haját fonta. Nem is kívánhatnék nála jobb nevelőnőt. Szinte már barátnők vagyunk. Az ő feladata, hogy engem mindarra megtanítson, amire a tanítóim nem. Általában a legtöbb napom tanulással telik. Történelem, etikett, politika, lovaglás, vívás, irodalom, tánc, zene... Minden lehetőséget igyekszünk megragadni, hogy kicsit kimozduljunk. Télen, a hidegebb napokon kilovagolunk az erdőbe. Nyáron a tóban úszunk, vagy a rétre jövünk. Virágot szedünk, és teletűzdeljük vele egymás haját, miközben együtt nevetünk régi történeteinken, vagy éppen megbeszéljük, melyik őrtől vagy istállófiútól kapott legutóbb kedves bókokat. Bár van jó pár év korkülönbség köztünk, még ő is fiatal. És gyönyörű. Szebb, mint én. Hosszú, szőke hajának az aranyhoz hasonlító színe van. Általában kiengedve hordja, de mindenhogy tökéletes. Ellenben az én sötétbarna hajam sehogy sem jó, bármit is próbálnak kezdeni vele a szolgálóink. Én mindig mondom, hogy egyszerűbb lenne leborotválni az egészet. Majd hordok parókát. Ezen mindig csak nevetnek, pedig én komolyan beszélek. Menthetetlen eset vagyok. Minden tükröt száműztem a szobámból, így könnyebb elviselnem magam. Roni szerint sok tizenöt éves lány érez így és valójában gyönyörű vagyok. Általában mindent elhiszek neki. De ezt nem tudom. Annyiszor hallottam mindenkitől, hogy milyen okos vagyok, milyen kedves, bájos, szép vagyok, hogy már nem hiszem el. Olyan, mintha senki nem azért dicsérne, mert így gondolja, hanem mert muszáj nekik. Mintha parancsba adták volna nekik. Néha Roni őszinteségében is elbizonytalanodok.

Az igazság az, hogy ő sokkal jobb hercegnő lenne, mint én vagyok.

Csakhogy az élet igazságtalan. Nem ő született Ambaldia trónörökösének, hanem én. Nem az fog uralkodni, aki a legalkalmasabb rá, hanem akiről már születése pillanatában eldőlt, hogy mi lesz a sorsa. Nem tudták előre, milyen leszek. Okos leszek? Jó vezető leszek? Aranyszőke hajam lesz vagy sötétbarna, mint az erdő? Nem tudták. Igazából nem is érdekelte őket. A tanítóimat, a szolgálókat, még a szüleimet sem. Idősek voltak már akkor is, mikor a világra jöttem. Senki nem számított rá, hogy húsz év várakozás után lehet még gyermekük. Így hát én lettem az ország csodája, aki megmentette a népet attól, hogy az apám halála után a kegyetlen unokaöccse, Ray Delaver vegye át a trónt. A birtokain dolgozók sokat panaszkodnak rá, de nagy tekintélye és az ellenséges országokkal való kapcsolata miatt senki nem mer lépni ellene. Így nem csoda, hogy mindenki körülugrál, mióta az eszemet tudom. Senkinek egy rossz szava sem lehet felém. Én vagyok a jövő. Az ország reménye. Az első perctől kezdve arra készítenek, hogy mikor eljön a nap, készen álljak és olyan legyek, amilyennek megterveztek. Nagy pofára esés lesz. Igyekszem megfelelni. Nem szegek szabályokat. Eljátszom a hercegnőt. Csak éppen ez a baj. Szerepet játszok. Beszédet mondok a nép előtt. Integetek a hintóból. Mosolygok a bálokon. De valójában a szívem máshová húz. Messzire. Világot akarok látni. Szabadon élni. Lóháton átkelni a déli vidékeken. Felmenni a hóval borított hegytetőkre. Érezni a bőrömön a sós tenger vizét. Esténként a szabadból lesni a csillagokat. Igaz barátokra lelni.

Vicces, hogy én leszek az ország uralkodója, de csak képeken, festményeken láthattam a tájakat, városokat. Ugyanis nem engednek utazni. Csak a környező városokat látogathatom nagyritkán. Apám szerint a biztonságom érdekében van ez így. Egy hajam szála se görbülhet. Néha éjjel kisétálok az erkélyre. A csillagokat nézem, vagy lehunyom a szemem és elképzelem, hogy máshol vagyok. Csodálatos helyeket képzelek el. Valóságosnak tűnnek. Néha ilyenkor belekap a szél a hajamba és mintha azt suttogná, hogy igen, létezik és egyszer eljutsz oda.

Szeretem az országom és megtiszteltetés, hogy egy nap majd királynő lehetek. De pont ezért, mivel ennyire szeretem, megérdemelne egy igazi uralkodót. Az igazi alatt nem olyan valakit értek, akiben királyi vér folyik. A vér, az csak vér. Ambaldia megérdemelné, hogy a legméltóbb kerüljön a trónra. Aki nem szerepet játszik, hanem a szíve mélyén is érzi, hogy ez a küldetése. Valaki más.