Novelláim

Csak Egy Éjszaka? (BZ FF.)

Aznap délután épp végeztem az egyetemen. Nem könnyű a BGE, ezt aláírom, de nagyon szeretem. Gazdasági informatikát tanulok.. Nem ez volt gimiben az álomszakmám de az SZFE-re nem vettek fel. Na mindegy, egy kicsit elkalandoztam.
Épp hazafelé mentem mikor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
-Klarissza! Várj meg! - megálltam és megfordultam. Ildi rohant felém. A gimis legjobb barátnőm. Ő is ugyanúgy a BGE-n tanul, csak pénzügyi szakon. Hamarosan utolért, és megölelt. Mikor elengedett hatalmas mosoly ült az arcán.
-Minek ez a nagy öröm? - kérdeztem tőle.
-Ma este. Te és én. Buliba megyünk!
-Te ezt így eldöntötted?
-Igen! Este 8-kor találkozzunk a Nyugatinál! Ne késs! - ezzel elindult a kollégium irányába.
Bevallom őszintén, semmi kedvem nem volt bulizni. A hangos zene, a fények. Túl sok lenne ez nekem egy ilyen hosszú nap után. De olyan lelkes volt... Talán elmegyek vele. Majd még meglátom. Hazamentem, és lepakoltam a cuccaim. A konyhába mentem és megebédeltem... Délután ötkor. De hát ez ilyen... Mikor végeztem elmosogattam.
A fürdőbe mentem és elkezdtem készülődni az esti bulira. Ildi még csak azt se mondta el hogy hova megyünk. Csak megyünk, mert ő eldöntötte.
Feltettem egy halványabb sminket, és a ruháim közt kezdtem kutatni. Eltartott egy ideig amíg kiválasztottam a megfelelő szettet. De a végén csak sikerült. Bepakoltam a táskámba néhány dolgot, felvettem a cipőm és elindultam. Szerencsére nem lakok annyira hű de messze a Nyugatitól. Egy pár perces késéssel ugyan, de ott voltam, Ildivel ellentétben. Álltam ott egy jó fél órát míg megérkezett.
Persze azonnal magyarázkodni kezdett, de én inkább elcsitítottam és mondtam, hogy induljunk. Mutatta az utat, mivel nekem még mindig nem volt fogalmam arról, hogy milyen buliba megyünk. Egy 10 perc séta után egy szórakozóhelyre értünk.
-Nos itt is lennénk - mosolygott elégedetten.
Én csak ennyit mondtam: -Hmm..
Egyeltalán nem azért voltam ilyen szűkszavú mert nem tetszett a hely. Kívülről tényleg egész jól nézett ki. Csak az emberek, akik körbevették az épületrészt, ők nem voltak túl szimpatikusak... Sóhajtottam és elindultam Ildivel együtt be.. Vettünk jegyet és bementünk az épületbe.
Ildikó azonnal a pult felé vette az irányt. Vele tartottam, de nem igazán állt szándékomban alkoholt inni.
Persze ez nem így lett.. Kikért nekem is egy pohár csapolt sört...
Nem tehettem mást (vagyis szeretnék abban a tudatban élni hogy nem tehettem mást) elfogadtam, és szépen lassan megittam. Aztán 1-1 felest.. Ezt is elfogadtam.. Viszont éreztem hogy lassan kezd hatni, ezért inkább nem ittam többet. Tudom hogy ez nem nagy mennyiség, de rám még egy korty pezsgő is hatni tud... Ezután inkább kólát ittam, de az alkohol igenis hatott. Egy fél órán át beszélgettünk, majd meglátott egy férfit és faképnél hagyott. Nem sértődtem meg, hisz ez minden egyes alkalommal megtörténik. De azt nem gondoltam volna, hogy most oda is hozza a pasit, meg a kis barátját hogy bemutassa. A férfi akit kifogott, egy magas, vékonyabb testalkatú, félhosszú barna hajjal és barna szemekkel rendelkező egyed volt.  Mikor bemutatkozott megtudtam, hogy Attilának hívják.
A másik férfi ugyanúgy magas volt és vékony testalkatú, viszont vörös haja és kék szemei voltak. Érdekes, nem sok vörös férfit szoktam látni.
Nem szólt, csak mosolygott és kezet rázott velem. Aranyos mosolya volt, ez nem vitás... 
-Zoli vagyok - szólalt meg kicsit később.
-Klarissza - mutatkoztam be én is. Aranyos egy fiú volt., elég szimpatikusnak tűnt. Beszélgettünk pár szót, de Ati és Ildi hamar faképnél hagytak, és hirtelen a táncparkett ördögeivé váltak. Ketten maradtunk Zoltánnal. Egy kis ideig kínos csend volt köztünk.
De aztán megszólalt..
-Hogy ismerted meg Ildit?.. - kérdezte meg, egy kicsit félve, amire én elmosolyodtam.
-Gimnáziumban egy osztályba jártunk, és legjobb barátnőmmé vált.. - mosolyogtam.
-Ez aranyos.. Én már nem tartom a kapcsolatot a gimis barátaimmal... - sóhajtott egy aprót, de egy halvány mosoly is ült a száján. 
-Hogyhogy? - érdeklődtem.
-Azokat a barátságokat inkább a suli tartotta össze. 
-Oh értem... És te hogy ismerted meg Atit? - kérdeztem most én. E kérdés után már nem volt megállás. Elkezdtünk beszélgetni, s ezzel egyre jobban bemerészkedni egymás bizalmába. Megtudtam hogy kb 11.-es kora óta jár énektanárhoz, ő is informatikát tanult, most pedig az SZFE-re jár musical és operett szakra. Arra, amire én is jelentkeztem. Megkértem hogy énekeljen valamit, de ő erre hevesen rázta a fejét. Addig-addig beszélgettünk hogy az óra éjfélt ütött. Ildikóék már leléptek. Legalábbis a szórakozóhelyen nem voltak sehol. 
-Menjünk fel hozzám - tettem fel félve az ajánlatot. Ő erre széles mosolyra húzta a száját. 
-Én benne vagyok - megfogta a kezem és elkezdett kifelé húzni. Én mentem utána, de aztán átvettem az irányítást, hisz én azért mégis csak jobban tudom a hazautat. Legalábbis szerintem. Nem tűnt olyan hosszúnak az út, elbeszélgettük az egészet. Eszméletlen humora van, ezt máris megszerettem benne. Mármint félreértés ne essék, nem szerettem bele... Legalábbis akkor még azt hittem. Lassan a a házhoz értünk. Felvittem a lakásomba. 
-Elnézést a rendetlenségért, nem számítottam vendégre. - mosolyogtam és levettem a cipőm.
-Ugyan... Sokkal nagyobb rend van mint az én szobámban - bement azonnal a hálómba. Ezt egy kicsit furcsálltam, de nem érdekelt annyira, inkább bementem utána. Az ágyamon ül, és csillogó szemekkel nézett körbe. Akaratlanul is elmosolyodtam. Egész aranyos volt így, mint egy ártatlan kisfiú. Elmentem két pohárért, és egy üveg borért. Tudom, azt mondtam nem iszok ma már több alkoholt, de ezt is igazából csak formaság miatt vettem elő. Visszamentem hozzá, odaadtam az egyik poharat, felbontottam a bort és öntöttem. Lassan kortyolgattuk, közben folytattuk a csevegést, pont onnan ahonnan abbahagytuk. Lassan elfogyasztottuk az egész üveg bort. 
-Kérsz még? - kérdeztem és letettem a poharat. Letette ő is.
-Nem - mosolygott, és közelebb hajol hozzám - inkább ebből kérek - hirtelen megcsókolt. Egy kicsit meglepődtem, de viszonoztam. Hevesen csókolt, és az ágyra döntött. Jól tudtam mit szeretne, de nem zavart egyeltalán, hisz én is akartam. Meg is történt... Csodás érzés volt. Zoli nagyon gyengéd, és óvatos volt. Végig bizsergést éreztem a testemben. A végén mellém dőlt, én pedig azonnal hozzá bújtam. Átölelt, és a hajamba puszilt. 
-Csodálatos vagy... - suttogta.
-Te is.. szeretlek. - mondtam ki kicsit félve. Egy pár percig csendben volt, gondolom megleptem  kijelentésemmel. 
-Én is szeretlek - jobban ölelt magához. Elmosolyodtam és lehunytam a szemem. Lassan elaludtam, ő végig a vállam simogatta. Nem tudom mikor aludt el. Csak azt hogy korán kelhetett.... Hisz mikor én felébredtem... Ő már lelépett. Felültem és felöltöztem. Kerestem a házban, majd észrevettem hogy a cipője már nincs is az ajtóban. Sóhajtottam és kiültem a konyhába. Csak arra kellettem neki.. Azt mondta hogy szeretett... hát hazudott. Miért adtam olyan nagyon könnyen magam?... Igazából okos volt hogy kihasználta. Teljesen bekönnyeztem. Miért én szívom meg? Olyan kedvesnek, ártatlannak, és aranyosnak tűnt. Ezek szerint az egész egy nagy illúzió volt.
 Zokogtam és visszamentem a szobába. Ekkor vettem észre egy levelet az éjjeli szekrényen. Féltem attól a levéltől. Leültem az ágy szélére és felnyitottam. Egy telefonszám állt rajta, hogy hívj fel és egy szívecske. Mikor megnyugodtam, és vállalható hangom lett, felhívtam. Zoli vette el. 
-Szia édes - mondta kedves hangon a telefonba... egy kicsit meglepett ez a becenév szerűség - sajnálom hogy el kellett mennem... A nővéremnek segítség kellett...
-Z..Zoli? - motyogtam - azt hittem elhagytál..
-Miért hitted ezt? Nem emlékszel arra amikor azt mondtam szeretlek?
-Azt hittem hogy nem komolyan mondtad... 
-Ugyan már... Túl csodálatos vagy ahhoz hogy elengedjelek. Találkozzunk ma délután 4-kor a Westendben. Ne késs - hallottam  hangján hogy mosolygott, és lerakta. 
Onnantól naponta találkoztunk. Minden hétvégén egymásnál aludtunk. Megvártuk egymást az egyetemek előtt. Később összeköltöztünk. Elhelyezkedtünk. Ő a színházban, én pedig egy nagyobb cégnél kezdtem irodában dolgozni. Sikeres színész lett. Megkérte a kezem, és összeházasodtunk.

Így meséltem el a találkozásunk történetét a ma 14 éves kislányunknak.