A báty | Peter Parker/Pókember ff.

6 - Szövetséges

Patrick és Peter a városban sétálgattak néma csendben. Egyedül hagyták nagynéjüket, hogy fel tudja dolgozni a történteket.
- Nem hittem, hogy elmondod - szólt végül Patrick.
- Úgy éreztem, hogy itt az ideje - vont vállat Peter.
- Igaz - helyeselt Patrick. - Nekem már a kezdetektől tudták, de csak ők.
Az utcán az átlagnál kevesebb emeber nyüzsgött. Mintha csak tudták volna mi fog történni. A semmiből maga a Gyík jelent meg randalírozva. Autókat taszított odébb, villanyoszlopokat döntögetett sorra. Az emberek menekülni kezdtek. A testvérek is feleszméltek.
- Ez a Gyík! - mutatott a hüllő felé Patrick.
- És ott van Gwen is! - kiáltott ijedten Peter.
A lány a Gyík mancsában lógott és segítségért sikítozott.
- Itt az idő, Peter! - fordult öccse felé Patrick.
Peter bólintott. Beszaladtak egy sikátorba. Pár pillanat múlva már a Pók és Pókember ugrottak ki az útra.
- Te mentsd meg Gwent! Enyém a Gyík! - utasította a Pók.
Pókember ismét csak bólintott. Mindenben hallgatott bátyjára, hisz ő volt a tapasztaltabb. Pókember hálóhintázni kezdett, a Pók pedig autóról autóra ugrálva közelítette meg az ellenséget, aki továbbra sem eresztette Gwent. Pókember egy oszlopon telepedett meg, és várt a tökéletes alkalomra. A Pók már támadta is a Gyíkot. Hálót lőtt az arcába, majd a két lába között átcsusszanva, ismét a hálóval, hátra csavarta a kezét és a hátához ragasztotta. A Gyík a farkával oda csapott egyet a Póknak, aki egy autónak repült.
Hjuj... Még bele kell rázódnóm... - nyögött magában.
Gyerünk Patrick! - sietette bátyját Peter magában.
A Pók intett neki, hogy készüljön. Pókember veszült izmokkal, ugrásra készen várakozott. A Pók egy mozdulattal kiütötte a Gyík lábát, aki dőlni kezdett.
Most! - szólt magában Peter és elugrott.
Kilőtt egy hálót, a másik karjával elkapta Gwent a talaj fölött kicsivel és egy lendülés után simán landolt az utca másik oldalán. A Pók lekevert egyet a Gyíknak és neki rúgta egy autónak. A hüllő elterült. A Pók oda ugrott Pókemberhez és Gwenhez.
- Köszönöm, hogy megmentettetek! - mosolygott Gwen.
- Nekünk volt öröm, szép hölgy! - bókolt Pókember.
Gwen hirtelen felhúzta Pókember maszkját a szájánál és megcsókolta. Pókember megilletődve mosolygott. Visszahúzta a maszkját és a Pókkal diadalittasan elhálóhintáztak. A lány vadul integetett utának. De nem maradt egyedül. Valaki a háttérből figyelte a harcot, és miután a hősök elugráltak, oda ballagott. A Gyík ekkor tért magához és feltápászkodott.
- Látom megverték önt, Dr. Connors - mosolygott gonoszul az alak.
Harry Osborn volt az.
- Mit akarsz kölyök? - kérdezte lenézően a Gyík.
- A segítségét kérném - válaszolt Harry.
- Ki vagy te, hogy segítsek neked?
Harry előhúzott egy maszkot a zsebéből.
- Én vagyok Vészmanó! - a Vészmanó maszk volt az.
- Egy ilyen taknyos lenne Vészmanó? - horkant fel Connors. - Na ne nevettes!
Harry bedühödött és a nyakánál fogva felemelte a Gyíkot, aki fulladozni kezdett, de Harry egyre erősebben szorította. A Gyík kapálódzni kezdett.
- Jóhk... Elhissszem... - fuldoklott.
Harry eleresztette.
A doktor a földre rogyott.
- Van esze doktor - nevetett gyúnyosan Harry.
- És mit akarsz? - fogdosta a nyakát a Gyík.
Az újak nyomai mélyen bevésődtek. Harry vadul kacagni kezdett:
- Azt akarom, hogy segítsen megölni Pókembert!