A báty | Peter Parker/Pókember ff.

3 - Egy régi ismerős

Peter Patrickkal az iskolája felé tartottak.
- Biztos nem ciki, hogy elkísérlek? - aggodalmaskodott Patrick.
- Biztos! Nem az apám vagy - kuncogott Peter.
Patrick megvakarta a tarkóját.
- Hát, kezdek új kinézni... - kapirgálta meg borostás arcát.
Az öccse csak nevetett.
- Amúgy milyen újra itthon? - fordult komolyra az arca.
- Hosszú idő telt el - morfondírozott Patrick. - Kezdtem hozzászokni Berlinhez, de jó újra itthon veletek.
Péter tesósan megütötte bátyja válád. Örült, hogy van bátya, és hogy ugyan olyan képességekkel bír, mint ő. Végre megérteni valaki.
Megérkeztek az iskolához.
- Bemutatlak pár barátomnak - intett Peter.
Egy szőke lány sétált velük szemben.
- Szia Peter! - köszönt nekik.
- Szia Gwen! - köszönt vissza Peter.
- Ő Gwen Stacy, a rendőrkapitány lánya - súgta oda Peter Patricknak.
Patrick jól ismerte Stacy kapitányt még a hős korszakából.
- Ki a barátod? - érdeklődött a lány.
- Ő a bátyám, Patrick! - mutatta be Peter Patricket.
- Örülök, hogy megismerhetlek! - csókolt kezet Patrick Gwennek.
Gwen elpirúlt.
- Nem is mondtad, hogy van tesód - mondta Gwen.
Eddig és sem tudtam... - gondolta magában Peter.
Gwen az órájára pillantott.
- Na de nekem siettnem kell, hogy még visszaérjek becsengőre! - indult meg a lány. - Sziasztok!
- Szia! - intett utána Peter lágyan.
Patrick elmosolyodott.
- A barátnőd? - kérdezte szemtelenül.
- Hogy!? - eszmélt fel Peter. - Nem. Bárcsak az lenne...
Patrick elszomorodott, amikor eszébe jutott régi párja. Tovább indultak.
- Hé, Peter! - kiáltott nekik valaki.
A hang forrása felé fordultak. Egy fiú rohant feléjük.
- Ő Harry Osborn, a legjobb barátom! - ismertette Peter.
Patrick szeme felcsillant a név hallatán. Pontosabban az Osborn név hallatán.
- Szia Harry! - pacsizott Peter a barátjával. - Ő a bátyám, Patrick.
Harry és Patrick kezet fogtak és bólintottak. Patrick szemügyre vette a fiút.
- Nekem viszont mennem kell! - fogta meg Patrick öccse vállát.
- Hová mész? - érdeklődött Peter.
- Találkoznom kell valakivel - fordított hátat Patrick és elindult, majd visszaintett.
Peter és Harry egy ideig nézték.
- Jó fej a bátyád - mosolygott Harry.
- Tudom - helyeselt Peter.

* * *

Patrick, hogy hamarabb elérje úticélját, olyanra adta a fejét, amit elég régen csinált: a házak tetején akart ugrálni.
Jajj, az öreg csontjaim! - mászott fel egy tűzoltó létrán.
Nagy nehezen felért, majd nekifutott az első ugrásnak. Elrugaszkodott, és... Sikerült!
Nah! Megy ez még! - örvendezett magában.
Újra elrugaszkodott, de ez már nem sikerült olyan jól. Belecsapódott a falba. Nyögések közt mászott fel.
Azért még gyakorolni kell... - tápászkodott fel. - Ez hosszú út lesz.

Kis idő múlva...

Végre odaért. Egy tégla építésű villa előtt állt. Felkaptatott a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn. Mély levegőt vett és becsöngetett. Hangos lépések hallatszódtak.
- Ki az reggel korán!? - morgott ház ura.
Kattant zár és lassan kinyílt az ajtó. Az ötvenes éveiben járó, elég jó fizikumú férfi hálóköntösben, ásítozva állt, majd rádöbbent, hogy ki áll az ajtóban.
- Patrick Parker... - motyogta.
- Norman Osborn... - mosolyodott el Patrick