Hatodik kihívás
Írás: a fantasy világban van varázslat
4-es: a főszereplő egy harcos, edzés alatt áll
Bármilyen pocsék napod van, gondolj arra, hogy nem neked kell harcolnod egy mitologikus szörnnyel. Ha mégis, akkor én együtt tudok veled érezni.
A ringbe belépni mindig fura. Akkor is, ha már évek óta harcolsz benne. A lélegzetem felgyorsul, mintha előre tudná, hogy mi fog következni. A homok a lábam alatt durvább lesz. A kezemben megfeszül a fegyverem nyele. A vér szaga lengi be a levegőt.
Csakhogy most nincs hangzavar. Nem hallatszik a nép biztatása, nem hallatszanak a kofák, akik majdnem egy ló árának összegét tettek fel rám. Egyetlen személy van az egész épületben, fent a kilátón. Az apám. Viszont ő úgy néz rám, mintha nem a fia lennék. Arcán feltűnően nincs semmilyen érzelem, nehogy elbízzam magam vagy féljek.
Pedig nagyon is félek. Nem veszíthetek, mert akkor összeomlana az a terve, amit már tizenöt éve gondosan megtervezett. Az a terv, ami engem és a testvéreimet eddig életben tartott.
Hallom, amint hozzák az ellenfelemet. Nem üvölt, annál ő bölcsebb. A szfinxek tudják azt, amit a legtöbb harcos, köztük én is tudok. A harag butít. Nem tesznek rá láncot. Úgy sétál be mellém, mintha a szabad akaratából jönne.
Utolsó pillantást vetek apám felé. Utána meghajtom a fejem előtte, ezzel jelzem, hogy készen állok a harcra. A szfinx is ugyanezt teszi. Az apám bólint, hogy kezdődhet.
Sokan azért tesznek rám pénzt, mert azt gondolják, hogy mi, istenek, halhatatlanok vagyunk. Ezúton közölném, hogy ez baromság. Nagy erő kell, ahhoz, hogy megölj egy istent. Egy szfinxnyi.
Lassan mindketten megindulunk. Én még nem nyitom ki a fegyveremet, ahogy a szfinx sem ereszti ki a karmát. Zöld, emberi szemeivel fürkészi a tekintetemet. Arcán számtalan heg éktelenkedik. Oroszlánfarka mérgesen kavarog a levegőbe. Meg akar félemlíteni.
Feszült percek telnek el anélkül, hogy valamelyikünk támadna. Várjuk, ki lesz az ostobább. Szinte a tarkómon érzem apám tekintetét. Még idegesebb leszek. Nem szabad támadnom. Nem hiheti azt, hogy ostoba vagyok.
Behunyom egy pillanatra a szemem. Végzetes tett lehet egy harcos számára, de csak így tudom valamennyire megnyugtatni magam. A HARAG BUTÍT. Hallom apámat, ahogy ezt mondja. Kifújom a tüdőben lévő megmaradt levegőt. Még nem is harcoltam, de már teljesen izzadt vagyok. Érzem, hogy össze tudnám szorítani a fegyverem nyelét. Az állkapcsom remeg, ahogy újra levegőt próbálok venni. Kinyitom a szemem.
Az ujjamból vörös szikra pattan ki. Nem tudom megfékezni. A szfinx nagyot fúj, kiereszti a karmát, és nekem ugrik. Ugyanannyira megijedt, mint én a szikráktól. Gyorsan megrántom a fegyverem nyelét. Kétoldalt kiugranak félhold alakú bronzpengéi. Magam elé tartom, így hárítom el a szfinxet. Az hátratántorodik, én meg elindulok a fegyveremet forgatva. Ha magam kezdtem a támadást, támadjak rendesen. Feléje szúrok, de elugrik és embertelenül hegyes fogait a lábamba vájja. Hátrakapom a fejem egy pillanatra, hogy lássam, milyen mély a seb.
A szfinx hátulról támad rám. Gyors és csendes, ahogy mondta a tanítóm. Karmával eltalálja a hátam közepét, de még nem üvöltök fel. Még bírom. Az egyik pengével előre vágok, megsebzem a mancsát. Kezdetnek jó. Nem fogom halálomkor elveszteni a becsületemet.
Az ellenfelem sem mutat fájdalmat. Újra nekem ugrik, viszont rosszul céloz. A könyökömmel eltalálom a mellkasát, és erővel meglököm. A hátára esik, de hamar feláll. Én elé ugrok, a pengékkel hátrább és hátrébb kényszerítem a ring falához. Pár lépés, és ott vagyunk. Azonban átugrik a fejem felett, és kihúzza a lábam alólam. Ahogyan esem, megsebesítem a karom az egyik pengével. A vérem vörös bőrömet még vörösebbre festi. Most már üvöltök. Nem érdekel a becsületem.
A szfinx hatalmas mancsaival leterít a földre. Lecsap, de én arrább gurulok. Nem a legnemesebb harci mozdulat, néha viszont beválik. Felülök. Néhány pillanat múlva megint a földön találom magam. A homok marja a sebeimet.
A fegyverem után akarok nyúlni, ami eséskor kiesett a kezemből, de szfinx arrébb löki. Hátra húzom magam. A hátam a falhoz ér, így ülő helyzetbe kerülök. Sebesen veszem a levegőt, szinte fulladozva. Becsukom a szemem, de újra kudarcot vallok ezzel. Nem tudom megfékezni. Csalásnak fogják számítani. NEM TUDOM MEGFÉKEZNI.
Most már nem csak egy szikra pattan ki. Több villám is a szfinxet találja el, amitől üvöltve összeesik. Én gyorsan a fegyverem után nyúlok, és a szfinx felé tartom. Az egyik lábam ráteszem, de nem ölöm meg. Az istenek teremtményét megölni halálos bűn. Még egy istennek is.
Apám felé sandítok. Összevonja szemöldökét, remeg körülötte a föld. Gyűlöli, amikor ezt használom. Tudja, kitől kaptam születésemkor. És hogy neki kell majd visszaszolgáltassam.
Feláll és int, hogy engedjem el a szfinxet. Leveszem róla a lábam, nehézkesen feláll, és meghajol előttem:
– Köszönöm az életemet, Széth isten.
