Pillangó

H E T E D I K

Most ha látna valaki kívülről, azt hihetné, dühös vagyok, de ez nem lenne igaz. Könnyek bizony marják a szemem, arcom csúf grimaszba torzul, tekintetemmel ölni lehetne, de dühös az nem vagyok. Legalábbis akkor, ott helyben nem voltam az.

Végig titkon sejtettem, hogy ez egyszer be fog következni, csak csalódtam abban, hogy most beigazolódott az igazam, a félelmem valóra vált.

De nem hagytam, hogy búsuljak, összesen egy napot voltam hajlandó szomorkodással tölteni, több könnycseppet szívem sajgása ellenére sem érdemelt ez a paraszt. Ő előre szólt, hogy nem a kapcsolatok híve...

De akkor miért hagyott reménykedni?!

Az utóbbi egy hétben festettem...kifestettem magamból a sötétséget, ezzel leplezve a valódi súlyát a fájdalomnak. Lizáék végig velem voltak, de meg kellett érteniük, hogy ezen egyedül juthatok csak túl.

Azóta nem voltunk az Avarban. Réka azt vallotta, hogy eleve egy milliomos, nem fogjuk a cégét még ezek után is támogatni napi szinten. Igazából kerestünk ,,Avart pótló" bárokat, de egyik sem nyerte el hosszú távra a tetszésünket. Az egyik drága volt, a másik vacak, úgyhogy hamar feladtuk a keresést, és otthon, pontosabban nálam kezdtünk bele koktélkeverési tanulmányainkba, amiben Réka újdonsült szerelme, Domonkos is segítségünkre volt. Hogy mi van most Réka barátjával, arról nem hajlandó beszélni, így nem is hoztuk fel a témát, de kétlem, hogy minden meseszerű lenne köztük egykori kapcsolatával, ha bele tudott szeretni egy másik fiúba a lány.

Most is épp nálam voltunk, Domonkos hangos ajtócsapódással jelezte, hogy megérkezett.

- Szia, Domi - köszöntünk egyszerre, mire lekapcsoltam az eddig nézett filmet.

A lányok zsibbadt végtagjaikat nyújtogatták, Liza letápászkodott a kanapéról, majd a konyhába vitte az üres nasis bödönöket.

- Hölgyeim - kacsintott Rékára a srác, ki erre reagálva önkéntelenül is elpirult.

A lányokkal mindentudóan néztünk össze, de egy szó nélkül bevonultunk inkább a konyhába Liza után. Domonkos egy kissé feszengett, mintha mondana valamit, amit mégsem kíván kiadni magából. Gyanúm hamar beigazolódott, a bárpulthoz hajolva enyhén rekedt hangon keltette fel figyelmünk;

- Valamit azt hiszem, el kéne mondanom... - tanácstalan tekintete, hajába túró keze gyanússá tette viselkedését, de inkább csendben maradva figyeltem.

A fiú nem folytatta, Nikol pedig már épp rákiabálni készült, hogy bökje ki, mit szeretne, mikor az ajtóm egy újabbat csapódott.

Rémült arccal nézett az összes szem a meglepő vendég irányába, kinek láttán tüdőmben rekedt a levegő, a fájdalom pedig a lábujjamtól a szívemig emelkedett.

Nikol dühösen indult meg Konor felé, aki csak lazán kikerülte őt, és egyenesen felém tartott.

- Nos igen, ezt akartam mondani... - dünnyögte bűnbánóan Dombi, mire Réka egy hatalmasat csapott rá, de persze azonnal bocsánatot kért a nem várt lendület miatt...

Réka már csak ilyen...

- Mit keresel itt?! - kérdezte Liza ridegen. Azonnal elém állt, ezzel védelmezve engem, illetve elzárva Konor útját, aki hirtelen megtorpant. Ha Liza nem lett volna közöttünk, a fiú szomorú szemét látva azonnal megbocsájtottam volna neki, de tudtam, hogy ennél jobbat és többet érdemlek.

Legalább egy magyarázatot.

- Hagyd, Liza. Én is el tudom intézni... - vágtam közbe, majd kikerülve barátnőm a fiú elé sétáltam. Egészen közel, hátha fenyegetve érzi magát, bár inkább magamat zavartam meg a gondolkodásban.

- Szóval? Mit keresel itt? - kérdeztem most én.

A fiú nem felelt, inkább szemét a számra irányította, majd vissza. Ez a játék volt a világ legrosszabb játéka.

-Talán a csaj elvitte a füledet is? Azt hittem a pénzednél megáll...

Gúnyolódásom megtalálta célját, az előttem álló Szívtörő mélyen felnevetett, kellemes borzongást hozva gerincem közepéig.

Hogy lehet ilyen gyönyörű mosolya?!

- Látod? Ezt szeretem benned, hogy mindenre van egy cinikus megjegyzésed. - mosolygott rám, mire elöntött a napok óta bújtatott méreg.

- Ne tegyél úgy, mintha bármit is szeretnél bennem. Nem szeretsz te senkit, magadon kívül persze.

Konor tovább mosolygott, arca ellágyult.

- Mégis miből gondolod te ezt? - kezét vállamra helyezte, mire én, akár egy méregzsák, azonnal lesöpörtem magamról azt.

- Nem törődsz te senkivel, nem hogy azzal, hogy ki szeret és ki nem, vagy egyáltalán te kit szeretsz, és kit nem... És ne nyúlj hozzám! - fenyegettem mutatóujjammal, mire már ő is felfogta a helyzet súlyosságát.

Barátaink már rég elvonultak egy szobába, nehogy láb alatt legyenek. A csendes kis szobát már csak mi ketten töltöttük ki. A színes szobácskának mi voltunk a két szürke kisegere.

- Pillangó...Nagyon sajnálom,de kérlek, hadd magyarázzam meg. - kérlelt, de nem törtem meg.

Kezét állam alá helyezte, mire eltoltam testét magamtól, szemem könnyfátyollal telt meg.

Ahogy toltam előre, ő úgy közeledett az ajtó felé.

Már csak pár lépés volt.

- Szöszi, ne tedd ezt... - Most csuklóm fogta meg, a fájdalom könnycseppként folyt ki szememen.

Már csak két lépés.

- Maida, légy szíves, hallgass meg!

Egy lépés... Az ajtóhoz értünk.

- Kérlek menj el... - mondtam ridegen, ám a sírástól folytott hangom bizonytalanul csengett. Konor persze nem hagyott. Háta mögé nyúlva bezárta az ajtót, így nem tudtam kitolni rajta. Túl közel voltunk egymáshoz ahhoz képest, hogy kicsit sem akartam őt látni.

Újból megragadta az arcom, lágyan cirógatta.

- Pillangó, had magyarázzam meg... - hajolt közelebb hozzám, ám én már nem engedtem a buta csábításnak. Erősen, akaratosan toltam őt el magamtól, majd kiabálva fordultam felé;

- Ne hívj ezeken a semmit nem érő, hülye beceneveken! Ne érj hozzám úgy, mint aki ezért vágyakozik évek óta, és ne kérlelj úgy, mintha előre tudnád, hogy így bármit elhiszek neked, mert már elegem van a beteg játékaidból, és nem akarok csak a következő lenni, Konor! Én az akarok lenni, aki után nem jön senki, aki nem csak egy valaki, hanem az, aki Az! - kiabáltam össze-vissza, se füle, se farka mondatokban, de a lényeg átjött Konornak, mivel ismét összetört tekintetembe fúrta az övét, és kedvesen elmosolyodott.

- És pontosan ezért vagyok fülig szerelmes beléd, Maida. - mondta, majd mielőtt tiltakozhattam volna, magához húzott és olyan szerelmesen, szenvedélyesen csókolt, mintha valóban évek óta várt volna erre az egy pillanatra.

Csókunkat hamar viszonoztam, térdem beleremegett a fiúbizsergető ajkaiba, szívem a boldogságtól, és az adrenalintól úgy dobogott, mintha Maratont futottam volna le -nem mintha valaha lefutottam volna.

Könnyeim ennek ellenére sem csillapodtak, a megkönnyebbülés, a boldogság, az összes feszültség, a szerelem cseppjei folytak most, amit a fiú lágyan lecsókolt rólam, mielőtt a szőnyegre hullva beszívódhatott volna a puha rojtok közé.

A szerelem cseppjei voltak ezek,amik most nem a semmiségbe tűntek, hanem végre megtalálták a gazdájukat;

A Szerelmemet...

Köszönöm, hogy olvastad ezt a részt is, remélem, hogy tetszett, véleményeket szívesen várok,

szeretettel;

Miss Bird