6.

257 17 3
                                    

Az után a bizonyos eset után tényleg nem mentem többet vissza abba az iskolába. Anya elintézte helyettem a kiiratkozást. Mivel azonban a tanulást nem akartam abbahagyni, mert minimum érettségi azért kell ahhoz, hogy boldogulhassak az életben, így ahol az általános iskolát végeztem oda mentem gimnáziumba. Visszakerültem a megszokott környezetembe olyan osztálytársakhoz akiknek nagy részét szerettem.

Viszont azt hiszem az előző részekből kifelejtettem azt, hogy 9.osztály elején talán, valahogy ott körül összejöttem egy sráccal.
Ha az lehetséges akkor miután összejöttünk még az eddigieknél is többet veszekedtem a szüleimmel.
  Apa állandóan ki volt akadva, hogy mi az, hogy én szombatonként szinte otthon se vagyok, mert a városba kóborgok azzal a buzival(a barátom, csak apa elég sokszor emlegette így). A másik ami nem tetszett neki az a srác kinézete volt, mert hogy milyen vékony, olyan mint egy anorexiás és a haja miért hosszú és minek festi állandóan, minek van a szája kilyukasztva, hogy néz ki ott az a piercing. Ezek állandó vita tárgyai voltak, ahányszor apa megemlítette teljesen biztos volt az, hogy utána egy elég durva veszekedés következik.
   Na, de most nem ezt akartam a srácról írni. Őt most csak így a sráckén fogom emlegetni(😂). Nem, inkább adok neki valami nevet. Mondjuk, Bencének fogom itt hívni.
  Mikor összejöttünk, meg megismerkedtünk én úgy gondoltam, hogy azta ez igen, nagyon fasza egy kapcsolatunk van. Mindent megbeszélünk és elmondunk egymásnak tökre egy hullámhosszon vagyunk és a többi. Ezért is gondoltuk úgy ugye, hogy nekünk egy párnak kell lennünk, ez egy mennyek által elrendelt kapcsolat. De aztán rájöttem, hogy kuurvára nem. Azt hitte, hogy birtokolhat engem. Meg akarta mondani még azt is, hogy kivel beszéljek. Rövidre akartam vágatni a hajam mert nagyon rossz volt a hajvégemnek a minősége, ezt mikor elmondtam neki egyből ellenezte, nehogy levágassam, hogy fogok én azzal kinézni, a rövid haj egyáltalán nem nőies. Piercinget akartam csináltatni, erre jön ő, hogy én mit gondolok, megbolondultam, ne szúrassam már ki a fülemet, meg h az industrial piercing tök gusztustalan. Na igen és akkor a poén, hogy ő, csak azalatt az idő alatt míg együtt voltunk 3 vagy 4-szer vágatta meg festette másmilyenre a haját és meg se kérdezte a véleményemet róla. A másik a fültágító, nekem az nagyon nem jön be, még az a 2mm-es kis pici valami elmegy, de ő egy 16-20mm körülit akart, nem igazán tudom a fültágító méreteket. Mondtam neki, hogy ne csináltasson mert nekem nem tetszik, sokszor vitatkoztunk ezen. Aztán egyszer csak az egyik alkalommal mikor találkoztunk jön, és vajon mit csináltatott?
      Hát persze, hogy azt a csodálatos fültágítót csináltatta meg.
  Nagyon kiakadtam rá és ő nem értette, hogy miért. Még neki állt feljebb és a fejemhez vágta, hogy egy hisztis picsa vagyok és semmiben sem különbözök a többi csajtól. Elég szarul esett, hogy pont ő mond ilyesmit nekem, mikor nagyon jól tudja, hogy otthon is állandóan csak szidnak és ilyen jóleső dolgokat mondanak. És az, hogy nem különbözök a többi csajtól? Minek képzeli ő magát? Azt hitte, hogy nem hagyom ott egy ilyen beszólás után?
    Jól hitte.... Sajnos. Ott akartam hagyni, de megfogta a kezem és bocsánatot kért. Én meg olyan hülye voltam, hogy meg is bocsátottam neki. Talán azért engedtem ilyen könnyen mert túlságosan is vágytam arra, hogy valaki engem is elfogadjon és szeressen.




Na, itt is volna a kövi rész. Most olvastam újra az előzőt, és észrevettem, hogy elég sok helyesírási hiba van benne, ezért mindenkitől bocsánatot kérek, minél hamarabb javítom.
Valamint a 7. részt is próbálom hamar hozni.
További jó olvasgatást mindenkinek!🥰❤

Egy depressziós naplójaDove le storie prendono vita. Scoprilo ora