Assassin's creed : Széthulló emlék /Hu

Második Fejezet: Az Assassin

Szélsebesen suhantam el a lámpa pislákoló fénye alatt, majd elértem a megfelelő ház ajtaját. Utoljára jól körülnéztem, s beléptem az ajtón. Mivel eléggé elfáradtam, lassan ballagtam fel a lépcsőn a lakásomig. Remegő kézzel nyúltam a kulcsért, amit a lyukba helyezve elfordítottam. Ezután a kezemet a kilincsre téve lenyomtam azt és egy nagy nyikorgással kinyitottam az öreg fa ajtót. Beléptem a szállásra aztán bezártam az ajtót... De már késő volt.

Az alak akit az utcán láttam, egy kecses de mégis erőteljes ugrással letepert a földre. Az egyik gerendáról ugrott rám, és valószínű, hogy az ablakon keresztül mászhatott be. Próbáltam leszedni magamról, a titokzatos férfit (kevés sikerrel) de ő gyorsabb volt. Előhúzta rejtett pengéjét és egyenesen a melkasomba döfte. A penge könnyedén hatolt be a testembe, és szinte ugyanazzal a lendülettel ki is jött belőlem. A hasam fölött tátongó sebet hamarosan vér öntötte el, de én megkönnyebbülten dőltem hátra.

- Ki vagy te? - szóltam az idegenhez.
- Arno vagyok. Arno Dorian - felelt egy komoly, lágy férfihang majd lehúzta fejéről a csukját.
- Apádért tetted, igaz? -
A férfi csak bólintott, majd így szólt:
- Ezúttal nem volt szerencséje
-  Én vagyok a szerencsém kovácsa. -
Ő erre csak hümmögött egyet, én pedíg a sebemre szorítottam a kezem.
- Miért ölte meg az... - kezdte az ifjú Assassin, de a szavába vágtam.
- Az apád Assassin volt, én pedíg megbízást kaptam. Ez egyszerű.
- Hát miért nem ölt meg engem is?
- Te akkor csak egy fiú voltál, nem tudtam, hogy ez lesz belőled. -
Ezután lehúzta az ujjamról a gyűrűt, mely azt jelképezte hová is tartozom valójában és felállt.
- Vigyázz Dorian! Nem én vagyok az egyetlen Templomos a városban! Vadásznak rád, és egyszer úgyis elkapnak! -
Hátat fordított, majd a csujkáját felhúzva távozott az ablakon keresztül.

Ott feküdtem és a holdat bámultam, testem lassan elgyengült, a kezem a földre csúszott mellkasomról, szemem lassacskán elfáradtam és becsukódott, már levegőt is nehezen vettem, a szívverésem egyre lassult, majd végül a véső sóhaj elhagyta számát, s ezzel együtt a lélek is a testemet. Én vagyok Shay Patrick Cormac. Habár meghaltam, még koránt sincs vége a történetemnek, ami másokéval is találkozik.

Szia! Köszönöm, hogy végigolvastad a második fejezetet. Hamarosan érkezik a következő, ami ezentúl egy darabon Arno Dorian életét fogja nyomon követni, de lesznek visszaemlékezések is ;) ~ Robin