Hatodik fejezet

16 3 1
                                    

– Most pedig megmutatom neked az erőmet! – kiáltott fel Pankék.

A levegőbe dobta a kapáját, ami megpördült és aztán rózsaszín lett! Mellette Mta kiszaltózott egy ablakon és (lehet, hogy eddig a pasijánál volt, de ez egy olyan csavar, amibe ne kössetek bele léccikösziüdv) ő is amagasba dobta a kapáját, ami sokkal menőbb rózsaszín lett, mint Penkéké, aki erre egy kicsit irigykedett, de nem volt mit tenni.

Leestek a kapák és nem is vágták őket agyon mert ügyesen elkapták őket és aztán keresztezték a kapákat és már mindkettejükön parasztlányruha volt baboskendővel.

– Egy nap alatt bekapálok egy egész szőlőt – mondta Penkék fenyegető aurával.

– Én kettőt – tette hozzá Mta. – A Szent Kapa Társulat rendfőnöke vagyok és Penkék felettese. Tisztelj engem!

Dio úgy látta, hogy az lesz a legjobb, ha most térdre ereszkedik és hűséget fogad nekik. Mta lovaggá ütötte a kapájával és kinevezte a Kaparend apródjának.

– Mostantól hűséggel szolgálod Penkék lovagot, míg ő úgy nem dönt, hogy alkalmas vagy a lovagi cím viselésére. És mivel ebben a házban nem élhetnek férfiak, ezért meghosszabbítom Tonhal büntetését még három történettel és mostantól Etelkának fogunk szólítani téged.

– Rendben.

A szerelembokorWo Geschichten leben. Entdecke jetzt