– Bocsánat, ez egy kicsit rövid lesz meg gagyi is egy kicsit majd gyors írok valami jobbat. Hagyjatok komit!! - ~~ uwu
Penkék hazavitte Diót és bemutatta neki Szusit, aki a nevével ellentétben nem is nyers hal volt, hanem egy lány, aki horgolt az ablakpárkányon és az volt a hobbija, hogy animét nézett és horgolt. Meg animét nézett. Meg néha nem animét is nézett, mert látta a Csudálatos Katicabogarat is és írt róla fanficet, illetve horgolt.
A nyers hal az Tonhal volt, aki az akváriumban lakott.
– Nem fog ott megfulladni? – aggodalmaskodott Dio, aki még sose látott ilyet.
– Nah, túl hülye hozzá – legyintett Penkék.
– De miért van ott egyáltalán?
Esti ekkor bukkant fel. Feltolta az orrán a szemüvegét, mire megcsillant rajta a napfény és Diónak elakadt a lélegzete, mert nagyon menő volt.
– Valóságban létező személyek felhasználása fanfiction-írás céljából és ugyanezen személyek OOC ábrázolása, illetve a rajtuk elkövetett abúzus miatt Tonhal a következő három ficben olyan hülye lesz, mint egy tonhal.
– Mi a bizonyíték! – csapott Dio az asztalra.
– Olvastad a másik történetét? – kérdezte Penkék ellágyuló tekintettel. – Ne tedd, Dio. Ne.
– Rendben – mondta Dio és követte Penkéket a következő szobába.
KAMU SEDANG MEMBACA
A szerelembokor
Fiksi PenggemarA bokor-verzum része. A tröténet egy faital srácról, Sióról szól, aki elment világot látni zalába de aztán soha nem trt haza mert egy lány, Penkék elcsavarta a fejét uwu