Zoé

Az Új Iskolában

Zoé másnap korán kelt, hisz első órája az új iskolájában is 7:45-kor kezdődött. Telefonján kikapcsolta az ébresztőt, átöltözött majd megfésülködött. Miután készen állt az indulásra, észrevette Dórit és úgy döntött megvárja. Nem sokkal később együtt indultak útnak a 10-es terembe. Benyitottak és egymás melletti asztalhoz irányították a kerekesszéküket, előpakoltak. Az első óra osztályfőnöki volt. Hanna új barátnőivel, Anett-tel és Kincsővel érkezett. Ő Zoéék mögötti asztalhoz pakolt le. Beszélgettek még egy keveset miután megszólalt a csengő. A csengetés után egy másodperccel gurult be Zoé nagy meglepetésére Hülye Huni. Szőke fürtjei táncot jártak a levegőben. Szempillái lassan csukódtak le, majd fel. A fiú Zoéra pillantott világos ég kék szemeivel. A lány, mint a filmekben lassított felvételként élte át ezeket a pillanatokat. A hangok távoli suttogásnak tűntek, mellkasa mégis úgy hullámzott, mint még soha. Örömében ordítani tudott volna. Ajkai mosolyra húzódtak. A gondolat hullámaiból Dóri távoli hangja és előtte integető kézfeje rántotta ki. Zoé megrázta fejét és félkézzel megdörzsölte szemét.

- Tessék! Mi az? – kérdezte rémülten, mire körülötte lévő lányok mind elnevették magukat.

- Neked komolyan bejön ez a hülye gyerek? – hangsúlyozta ki a hülye szót Kincső, miután bemutatót tartott, hogy Zoé, hogy élte meg az utóbbi néhány másodpercet.

- Sssss! Nem is tudom. Talán… - mondta egy kicsit felbátorodva Zoé. A többiek épp, hogy el tudták nevetni magukat, de egyből abba is kellett hagyniuk, mert ekkor belépett az ajtón egy tanár. Méghozzá férfi. Köztudott volt, hogy Zoé régi sulijában egyetlen férfi tanár volt, aki csak egy évig tanított az iskolában. A bácsi nagyon idős lehetett. Négyszögletű szemüvegén át meredt az osztályra. Barna köpenyt viselt, ami alatt bizonyára az ingje lehetett. Farmerben és hatalmas cipőben lépte át az osztályterem küszöbét. A padló halkan, de pont hallhatóan megreccsent. A tanár megállt az ajtóban kezében egy laptoppal és két tankönyvvel.

- Jó napot kívánok! – köszönt és várt. Az osztály visszaköszönt, köztük Hanna is, mert Zoé még a kórházban megtanította neki, hogy kell egy iskolában viselkedni. Zoé hirtelen fel akart állni, de rájött, hogy nem tud, ezért úgy tett, mintha nem történt volna semmi. A férfi letette dolgait a tanári asztalra, leült, majd így szólt:

- Kedves gyerekek! Mint oly sokan tudjátok Miklós bácsinak hívnak. De most hétvégén az osztályunkba két új diák érkezett. Szeretném, ha bemutatkoznának. Kezdj mondjuk te! – mutatott Zoéra, aki még a Hunor hatása alatt állt. Összeszedte magát, egy pillanatra behunyta a szemét, koncentrált és így szólt:

- Tóth Zoé vagyok. Eddig egy átlagos negyedikes voltam, akinek vannak barátai és ellenségei. És olyan problémái, mint például, hogy 6 vagy 7 órája van egy nap. 4 hónapja egy teljesen más lány lettem. Mintha egy másik ember testében lennék. Nagyon nehéz volt megszoknom, elfogadnom vagy felfognom, hogy mostantól ez a gyerek leszek. Nem leszek többé „normális”. Esténként, amikor nem tudtam elaludni, mindig rám jött a sírás. De az egyik nap lett egy barátnőm, aki megértett, vigasztalt és támogatott. Ráébresztett arra, hogy van az én problémáimnál is rosszabb. Rengeteget segített nekem a felépülésbe, sőt még egy remek ötlete is támadt. Jó, mondjuk azt az orvosok is mondták, de én nagyon örülök, hogy gondolt rám. Nagyon a szívemhez nőtt, nem tudtam hogyan háláljam meg neki. Szerettem volna, ha ezt ő is tudná és most megtudta, mert itt van köztünk … Pataki Hanna, a világ legjobb, legmegbízhatóbb embere! – Zoé hátra fordult és látta, hogy Hanna könnyei potyognak. Odagurult hozzá és átölelte. Mikor a lánynak elálltak a könnyei, megszólalt: