Harry már korán reggel felébredt. Egy furcsa álma volt, amiben egy réten kergetőztek Louis-val. Gyönyörű volt, bárcsak sosem ért volna véget. Szinte még látja a szemei előtt Louis boldogságtól ragyogó kék szemeit és a fülében cseng a nevetése.
A hajnali Nap első sugarai kíváncsi tekintetükkel mosták szét a rózsaszín álomképet.
Közel sem aludt jól mostanában, de ehhez már kezdett hozzá szokni.
A fénytől összeragadt szemeit lassan dörzsöli meg, majd felül és a telefonjáért nyúl. Hatalmasat dobban a szíve, amikor meglátja, hogy üzenete érkezett.
Louis: Reggel elugranék a noteszért, ha jó neked, a közelben leszek.
Még kétszer elolvassa az üzenetet, hátha rosszul lát. De nem. Tényleg írt. És ő nem válaszolt.
Basszus.
Ezt még éjjel írta... mindegy válaszol most.
Harry: Egész nap itthon leszek, itthonról dolgozom, bármikor jöhetsz.
A küldés gombra kattint és reméli, hogy nem kelti fel Louis-t az üzenettel. Feláll, kinyújtózkodik és mosollyal az arcán felkapja a köntösét.
Idejön...
----------
- Durva este volt, azt sem tudom, hogy jöttünk haza - szűrődött be a szoba csendjébe egy ismerős hang.
- Louis testőrei hoztak el minket.
- Komolyan? Semmire nem emlékszem.
Erre a párbeszédre ébredt fel Louis, őrjítő fejfájással a fejében és egy kispárnával a térdei között. Egy kanapén feküdt, az egyik barátja lakásában.
Már nem figyelt a konyhából hallatszó párbeszédre, igyekezett össze szedni magát és az emlékeit a tegnap estéről.
Emlékszik, hogy Eleanor hamar lelépett, de ő maradt a klubban és egyik italt a másik után hajtották fel a barátaival.
Rég volt ennyire másnapos.
- Kávét, Lou? - kiáltott a barátja a konyhából.
- Jöhet, köszi - válaszolt reggeli, rekedt hangján. Az utolsó sör nem kellett volna. A gond csak az volt, hogy teljesen szétesett, amikor újra és újra felidézte Harry csalódott, szomorúságba fulladt tekintetét. Egyszerűbb volt a gondolat alá süllyedni...
A konyha felé vette az irányt, majd a haját igazgatva leült egy bárszékre.
- Jó reggelt, sziasztok! - köszönt a barátainak. A hangja fáradt volt és nyugodt. A barátait nézve eszébe jutott pár tegnap éjjeli pillanat. Elmosolyodott. Rég nem volt már ennyire elsöprően önfeledt estéje. Csak egy valami hiányzott szinte minden kurva másodpercben... Pontosabban valaki.
- Reggelt?! Fél kettő van, Louis!
- Mi a fasz?! - hitetlenül veszi elő a telefonját és, amikor az órára néz, lesápad. - Basszameg! Átaludtam a napot.
- Van ilyen, haver.
- Nem, én... azt írtam neki, hogy reggel átmegyek.
- Hát az szívás.
- Most látom, hogy... hogy egész nap otthon lesz, talán még nem késtem el.
- Mire vársz még? Van itt még ruhád is, húzz el zuhanyozni, aztán meg elviszlek Harry-hez!
- Köszönöm! Jövök egyel!
- Menj már zuhanyozni!
- Jójó oké - szólt Louis, majd felhajtotta a maradék kávéját is és a zuhanyzó felé vette az irányt.
--------
- Isteni illata van, Uram! - szólt egy kedves, érett női hang Harry mögül.
- Gitta! - fordult hátra a fiú, egy őszinte mosoly kíséretében. A házvezető nő állt mögötte. Egy főre terített meg Harry, de ahogy meglátta a nőt, azonnal elő vett még egy terítéket, kérdés nélkül. - El is felejtettem, hogy ma jön. Remélem szereti a lazacot - szólt Harry, majd vissza lépett a serpenyőhöz és folytatta a sütést.
- Szeretem, nagyon kedves, Uram, de a férjem elvisz abba az új vendéglőbe, ami a múlt héten nyílt. Szerintem nagyon megbántanám, ha megtudná, hogy már ettem.
- Ó, értem - mosolygott Harry. A világért sem haragítanám magamra Frank-et.
- Igen tudom. Tudja, többször is elmondta, hogy Maga a fiúnkra emlékezteti. Pont olyan arany szíve van, mint neki - szólt a nő, majd kioldotta gondos ujjaival a kötényét és mosolyogva tekintett fel a nála jóval magasabb fiúra.
- Mikor jön haza James? - kérdezte Harry érdeklődő tekintettel. Elzárta a gázt a serpenyő alatt és újra Gitta felé fordult.
- A jövő hónapban. Addig is igyekszem lefoglalni magam. Még jó, hogy Maga a gyönyörű zenéjéről és nem pedig arról híres, hogy beindítja a mosó gépet.
Harry felnevetett, imádta Gitta humorát.
- Hát, Gitta, ha ezen múlik, tudja, bármikor szívesen látom! Azt hiszem nem állnék az útjába sosem, ha rendet szeretne tenni az otthonomban. Főleg most, hogy már tudom, hogy egy jó ügyet is szolgálok ezzel - kacsintott Harry.
- Ezt megbeszéltük - nevetett Gitta. - Viszont nekem mennem kell. Sajnálom, hogy egyedül kell ennie, tudja... - Gitta elharapta a mondat végét, de nem kellett semmit mondania, Harry pontosan tudta, hogy mi jutott a nő eszébe, az arcára volt írva az együttérzés.
- Köszönöm Gitta! - morogta szomorkásan a fiú.
A házvezető nő egy utolsó, széles mosoly kíséretében elköszönt, majd távozott.
Harry az ablakhoz lépett és sóhajtva tekintett körbe. Lógott az eső lába. Amikor utoljára ilyen idő volt Londonban, Louis-val egész nap ki sem keltek az ágyból. Lábaikat összefonva feküdtek és régi Disney meséket néztek. Csak akkor keltek fel pár percre, amikor Louis Harry fülébe súgta, hogy utálja magát, amiért felkelti, de elzsibbadt a karja, amin Harry aludt már órák óta.
A csengő berregése apró darabokra szakítja Harry emlékképeit. A bejárati ajtó irányába fordul és összeráncolt szemöldökkel torpan meg a nappali közepén.
Gitta lenne? Itthagyott volna valamit? De neki van kulcsa... akkor ki lehet? És hogy jutott be a kapun? Na jó... Harry az ajtóhoz siet, kinyitja.
A kék szempártól, amit maga előtt megpillant, a tüdejében reked a levegő és a vágyakozás forró, édes illata söpör végig az érzékein.
- Szia Harry - köszönti Louis, összefonta a karjait maga előtt és mosolyogva néz fel rá. Van valami a mosolya mögött. Nem olyan felhőtlen, mint általában. Harry reméli, hogy hamarosan fény derül arra, hogy mi az oka ennek. - Gitta engedett be a kapun, bocsi, hogy így rád török!
- Louis! Szia...én...azt hittem, hogy Te már... - Harry mindig is inkább a nyugodt, tagolt beszédéről volt ismert, de most még inkább hebegett-habogott.
- Igen, tudom, bocsi. Tegnap eléggé beittunk a többiekkel és elaludtam. A délelőttömnek lőttek. Bemehetek? - kérdezi majdnem szégyenlős mosollyal az arcán.
- Persze, persze, bocsi, én... - Harry zavartan oldalra áll, hogy Louis beléphessen, majd a fejét rázva, némán ostorozza magát, hogy hogy lehet ennyire lúzer. Ahogy Louis elhalad mellette, megérzi az illatát és ettől csak még inkább belezuhan a pillanatba. Elképesztő, hogy többezer ember előtt állva a színpadon nincs benne ennyi idegesség, mint most. Össze kell szednie magát.
Nagyot sóhajt, majd a konyhába megy, kivesz két üveg vizet a hűtőből és a nappaliba sétál Louis után. Egy másodpercre megtorpan.
Louis neki háttal ül, a kanapén. A karjait maga mellett a háttámlára fektette. A fehér póló még jobban kiemeli a rajta lévő tetoválásokat. Harry-t kirázza a hideg a gondolatra, hogy a legtöbb közülük passzol az övéihez.
Két hét... ennyi ideje nem érintette meg őket.
- Nem akarlak zavarni, csak a noteszért jöttem - szólt Louis. Ez a mondat valahol mélyen úgy hatott Harry-re, mint amikor egy baseball ütővel alaposan fejbe kólintanak. Rohadtúl fáj.
A notesz, tényleg. Harry odasétál hozzá, átadja neki a vizet. Az ujjai Louis-éhoz érnek és a tekintetük találkozik. A vágy őrjítő hegyes karmaival végigkarcolja a derekát. Nagyot nyel.
- Máris hozom - dörmögi mély, sötét hangszínen.
Louis magára marad egy pár percre. Körbe néz maga körül és észre veszi az étkezőasztalon a két terítéket. Szomorúan markol a szívébe a csalódás: Harry vendéget vár. Hát persze. Ha akkora seggfejként viselkedik valaki, mint ő legutóbb, akkor nyílván semmi esély arra, hogy ez köztük rendben legyen. Lemondóan csóválja a fejét és a hajába túr.
Harry visszatért és megáll előtte, a notesszel a kezében. Louis lerakja a vizet a dohányzó asztalra, majd ahogy a noteszért nyúl, szemeivel végigpásztázza Harry testét. Egy lila köntös van rajta, amit imádnak mind a ketten. Louis fülébe suttog a vállán lévő kisördög: Vajon van alatta valami?
Elveszi a noteszt, de az arca kipirult és ezt nem tudja elrejteni. Zavartan mozgolódik a kanapén, majd valami köszönömhöz hasonló hagyja el a száját. Sajnos a fantáziája beindult, de ennek egyértelműen nincs most helye. Valakit vár Harry a lazaccal. Jobb ha lassan elhúz innen. Bár kétségtelen - furcsa, hogy köntösben van még mindig. Mindegy.
- Köszönöm - szól halkan, majd felpattan és izgatottan az állát dörzsöli. - Tudod... azt hiszem, mennem kéne. Tényleg nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. Sosem zavarsz. De oké, ha menned kell, menj - dörmögi Harry, majd ellép a fiú útjából.
