𝚃𝚎𝚊𝚛𝚜 ▪︎Sebastian Stan ff.▪︎✔

20. ᴇ́ᴅᴇs ᴏᴛᴛʜᴏɴ

Reggel nem túl korán indultunk el haza.
2 és fél órás út után megálltunk annál a bevásárlóközpontnál, ahol kb 18 évig minden nap vásároltam.
Összekapkodtam a dolgokat, majd a kasszához vittem. Most baseball sapka és szemüveg is volt rajtam. Az eladó hölgy rögtön megismert, úgyhogy azonnal el is kezdtünk beszélgetni, nagyon örült nekem, és azt mondta már nagyon várja a filmemet.
Valamint arra is rákérdezett hogy igazak e a hírek, tényleg van e barátom, és megerősítettem hogy igen van, úgyhogy még gratulált is, és indulhattunk haza haza.
-Izgulsz?-néztem a kormányt fogó férfire.
-Úgy látszik izgulok?-emelte rám kék tekinteteit.
-Remélem hogy nem.
Sebastian hamar odatalált a kis kertes házhoz. Csak anya autója állt a kocsibejárón, Scott még dolgozott. Seb megfogta a ruhás táskákat, én meg fogtam az ajándékos táskát. Kezeinket összekulcsoltuk majd elindultunk az ajtóhoz. Melissa toporzékolva nyitotta ki az ajtót, majd a nyakamba ugrott.
-Megölelhetem?-kérdezte halkan.
-Ne égess le.
-Sebastiaaaaan.-toporzékolt továbbra is, Seb pedig letette a táskákat és tárt karokkal fogadta a húgomat, aki majdnem elsírta magát.
-Azt hiszem így még nem örült nekem senki.-nézett le Mel-re.
-Oké, azt hiszem elég lesz.-húztam hátrébb Mel-t, aki nagy nehezen engedte el a páromat.
-Sziasztok!-lépett elénk anya.
-Anya!-öleltem magamhoz.-Akkor szeretném bemutatni, a barátomat, Sebastian Stan-t.-húztam közelebb kezénél fogva.
-Nagyon örülök.-rázott kezet Bastian anyukámmal.
-Úgyszint.
-Hogy szólíthatom?-kicsit elkerekedett a szemem, hogy mennyire udvarias.
-Gvendolin a teljes nevem, de ahogy szeretnéd. Tegeződjünk, az egyszer biztos. Gven-nek szoktak a legtöbbször szólítani.-mosolygott anya. Nagyon örültem hogy ilyen könnyen kezeli.
-Scott meddig dolgozik?-kérdeztem.
-Nemsokára jön. Ma csak 1-ig dolgozik. Megteritek az ebédhez, gondolom éhesek vagytok, addig vezesd körbe Sebastian-t.-beszélt anya.
Én megmutattam neki az alsó szinten az étkezőt, nappalit, mosdót, fürdőszobát, majd felmentünk az emeletre.

Először a szobámba belépve, megláttam hogy minden úgy maradt ahogy hagytam legutóbb. Csak friss illat volt, és fel volt porszívózva.
-Jó érzés itthon lenni?-jött utánunk Mel.
-Hát, otthon édes otthon.-igazítottam meg egy párnát. A mentazöld falak, mindig is imádtam, olyan nyugdtságot árasztott magából. Imádtam ide menekülni a gondok elől.
Sebastian elsétált mellettem, majd kaján vigyorral a száján játékosan bedőlt az ágyba.
-Ooké, szerintem magatokra hagylak titeket.-fordult meg a húgom.-A falak még mindig hangszigeteltek.
-Édes istenem!-fogtam meg a homlokomat. Mel bezárta a szobám ajtaját, Sebastian pedig még mindig ott feküdt.-Ne gondold hogy...
-Nem, nem gondolom. Tudom.-hangsúlyozta az utolsó szót.
-Míg anya megterít, az max 10 perc, Scott míg hazaér az benne van a 10 percben. Nincs elég időnk rá. És fogadni mernék hogy Melissa amilyen gyagyás lehet itt járkálna a szoba előtt.
-Vissza tudom fogni magam.-mosolygott. Addig addig könyörgött, míg végül beadtam a derekam. Az idegenvezetést itt berekesztettem, na majd ebéd után folytatjuk.

-Nem túlzok, ha azt mondom ez volt életem legjobb 10 perce.-lihegtem miután, na igen.
-Mondtam hogy az lesz.-húzott közelebb magához.
-Fiatalok! Ebéd!-hallottam ahogy közeledik anya a lépcsőn felfelé. Sebastiannel egyszerre ugrottunk ki az ágyból, és kaptuk magunkra a ruháinkat.
-Megyünk! Egy pillanat!-kiabáltam, és reménykedtem hogy nem fog benyitni. Hála az égnek nem jött be.
A tükör elé lépve gyorsan megigazítottam a hajamat, meg a ruhámat, aztán határozott léptekkel indultunk az étkezőbe. Scott is időben megérkezett, úgyhogy miután átöltözött, ő is leült ebédelni.
-Oké, muszáj megkérdeznem. Hogyhogy ilyen hirtelen jött nektek ez a kapcsolat?-kérdezte anya, miközben megtörölte a száját.
-Azt nem mondanám hogy hirtelen. 5 évig voltunk munkatársak, aztán én már régóta éreztem iránta többet. Aztán hogy Dolly...-hajtottam le a fejem, Seb pedig gyorsan megfogta a kezem.-Szóval amiatt közelebb kerültünk egymáshoz. Ez az én részemről a történet.-néztem Sebastian-re, hogy ha gondolja, mesélje el az ő részét.
-Igen, szóval az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz. Engem Dolly kért meg hogy ne hagyjam magára, legyek vele egy kis ideig, de aztán olyan szinten beleszerettem a lányodba, lányotokba, hogy nem voltam képes elengedni.
-Aww.-könyökölt az asztalra Melissa.
-Szeretlek!-fordítottam a szerelmem felé a fejemet.
-Én is szeretlek!-majd gyors csókot váltottunk.
-Köszönöm hogy elmondtátok. Sokat jelent.-bólintott anya.
Az ebédet elpakolva, áttelepedtünk a nappaliba, ahol végre Mel tudott kérni egy autogrammot, és egy selfiet csinálni Seb-bel, aki örült a húgom lelkesedésének.
-Sebastian, nem tudom mennyire érdekel, de én szívesen megmutatom.-lépett be anya egy fotóalbummal a kezében. Csak ezt ne.
-Hé hé hé. Neeem, nem lesz kiskori kép mutogatás. Az egyszer biztos hogy nem.-álltam gyorsan anya elé.
-Pedig engem érdekel!-figyelt minket Seb.-Igen, érdekel, úgyhogy meg szeretném nézni.
Nem tudtam ellenkezni, mert elvette anyától az albumot és elkezdte végiglapozni. Közben hol nagyon mosolygott, vagy komolyan nézett.
Én megyek inkább elbújok a konyhában. Kínosan üldögéltem mellette, miközben Melissa szája be nem állt, hogy mennyire imádja Bucky-t, és Jefferson-t. Seb mosolyogva köszönte meg, majd miután visszaadta az albumot, Melissa boldogan rohant fel a szobájába, vissza pedig már egy festővászonnal tért, egy kisebb vászonnal.
-Szóval, Sebastian, tudom nemrég volt a szülinapod, és ha már így alakult, hogy személyesen tudok adni ajándékot, akkor kihasználom az alkalmat.-majd megfordította a képet, amin én szerepeltem Seb-bel együtt. Mel lefestett minket, ami hihetetlenül jól sikerült.
-Ez nagyon gyönyörű lett. Fel fogjuk rakni a falra otthon.-vette el a húgomtól, majd egyből méregetni kezdte.
-Örülök akkor ha tetszik! Boldog születésnapot!