7

1.5K 36 5
                                    

Mióta összejöttünk már 3 hét eltelt és annyira boldog vagyok mellette. A bátyámnak még mindig nem mondtuk el, de mostmár szeretném, hogy tudjon róla. Kétszer aludtam nála a 3 hét alatt de semmi nem történt még úgy köztünk. Ma hétfő van és arra keltem, hogy a bátyám simogatja a hajam.

- Jó reggelt húgi. - adott egy puszit a homlokomra.

- Jó reggelt. - válaszoltam rekedtes hangon. Furcsálltam, hogy ő már kész van hisz még csak fél 7 volt. - Mész valahova?

- Aha el kell mennem elintézni pár dolgot, de 8-ra bent vagyok a suliba.

- Jó. - keltem ki az ágyból. Cameron kiment én pedig a fürdőbe vettem az irányt közben tárcsáztam a barátom.

- Igen? - szólt bele kómásan. Tehát én keltettem.

- Kicsim elviszel ma a suliba mert Cam nem ér rá?

- Persze. Elkészülök és megyek. - válaszolt majd kinyomott.

Elkezdtem a reggeli rutinom aztán mikor végeztem ruhát kerestem magamnak. Egy bordó szoknyára és egy fehér hosszú ujjú crop topra esett a választásom amit fel is vettem. Lementem a konyhába reggelizni. A felénél járhattam már, mikor kinyílt a bejárati ajtó, majd Alex feje bukkant elő, ahogy belépett a konyhába. Mikor meglátott elmosolyodott és odajött hozzám. Megcsókolt, amit nyílván viszonoztam.
Befejeztem a reggelim, majd leültünk a kanapéra.

- Hol van a bátyád?

- Nem tudom elment valahova. - eközben a lábam az ölébe raktam és úgy feküdtem a mellkasán.

- Egyébként gyönyörű vagy. Ez a szett kurva dögös, csak azt sajnálom, hogy minden fiú utánad csorgatja majd a nyálát. - a kezével a combomat kezdte el simogatni.

- Nem hiszem, hogy így lenne, de ha igen nem érdekelne mert a tiéd vagyok. - néztem fel rá majd megcsókoltam. Belehúzott az ölébe és úgy folytattuk tovább. Átkaroltam a nyakát ő pedig a derekamra rakta a kezét majd egyre lejjebb vitte és megmarkolta a seggem. Belenyögtem a csókba, aminek hatására elmosolyodott.
Nem sokkal később elindultunk a suliba, mert nem figyeltük az órát, aminek köszönhetően késésben voltunk és már rég becsöngettek.
Mikor odaértünk leparkolt a parkolóban, majd kiszálltunk. Elindultunk be a kapun, majd a suli bejáratánál megálltunk. Ha már úgyis elkezdődött az óra és kések akkor nem mindegy, hogy 10 vagy 20 perc?

- Amúgy akartam beszélni arról, hogy mikor mondjuk el a bátyádnak a dolgot.

- Már el szeretném mondani neki, úgyhogy amint lesz rá alkalom. - néztem a szemeibe.

- Jó tudod, hogy melletted állok és nem kell egyedül elmondanod neki.

- Majd ahogy alakul. - megfogta a derekam és magához vont.

- Itt nem kéne, mert bárki meg láthat minket és ameddig a bátyám nem tudja, addig másnak sem kéne.

- Nyugi már rég órája van mindenkinek. Na de jólvan, majd találkozunk bébi, és ami azt illeti, még mindig nagyon dögös vagy. - puszilt meg.

- Szeretlek. - csókoltam meg.

- Ti meg mi a faszt csináltok itt? - hallottam meg egy ismerős hangot, aminek hatására azonnal szétváltunk. A picsába.

- Haver nyugodj meg. Megmagyarázzuk. - kezdte Alex.

- Mi az, hogy nyugodjak meg? Épp a húgomat fogdosod meg csókolgatod, de azért nyugodjak meg? Megmondtam, hogy nem nyúlhattok hozzá. - lökte meg Alexet a bátyám.

A bátyám haverjaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang