Reggel kómásan nyomtam ki az ébresztőt, majd bevonultam a fürdőbe, a szokásos „rituálémra". Arcmosás, alapozó, smink, haj és mindezt egy órán keresztül, de én csak így tudtam elfogadni magam. Ezek után visszamentem a szobámba, s felöltöztem. Ma is a full feketét választottam. Elraktam a kajám, felszenvedtem a bakancsom, s a kabátom, majd teljes hangerejű zenével a fülemben indultam el a pokolba.
Igen, a suli. Ahogy belépek, egyik fülemből kiveszem a számomra legjobb menedéket, majd belépek a hatalmas, kétszárnyú ajtón. Felmentem két lépcsősort, majd végigsétáltam a folyosón, vagyis csak akartam.
Kizártam mindent, csak a zenére koncentráltam és nem vettem észre, mikor az egyik gyerek kirakta elém a lábát, én pedig kis híján elnyaltam a folyosón, ami talán jobb lett volna. Ehelyett sajnos nekiestem az egyik gyereknek, s sikeresen szakítottam el a vállán lévő táska pántját. Mire életképes lettem, már mindenki röhögött, a gyerek pedig várta, hogy elengedjem.
Ez megtörtént, s akkor felnéztem. Először egy csodás zöld szempárt láttam meg, amiben elvesztem, majd piros haját. Talán ő is olyan, mint én?
- Bocs. - mondtam, talán életemben először. - akkor mikorra lesz jelenésem?- a fiú értetlenül nézett.
- Hol?- kérdezte. Istenem, a hangja extázisba ejtett.
- Hát az igazgatónál. - mondtam flegmán. Nem akartam elgyengülni, de mikor megláttam, hogy piercingje is van, feladtam.
- Minek?
- A táskád.
- Ugyan, ezek a barmok voltak, nem te. amúgy is örülök, hogy én lettem az áldozatod, s nem a padló. - nevetett fel. Ez volt a legédesebb nevetés, amit valaha hallottam.
A képzelgéseimből Grace ébresztett fel a kiabálásával. Ő volt az egyetlen, aki nem ítélt el.
- Alexaaaa! Tanááár!
- Bocsi, de most mennem kell. - Szóltam az engem fürkésző vörösnek.
- Rendben! Remélem, még találkozunk, Alexa. - A nevem, a szájából tökéletesen hangzott.
A mámort nyújtó hangot ismételgette a fejem, mire ajtócsapódást hallottam, s elindultam az osztályhoz.
Benyitottam a terembe, s köszönés nélkül vágódtam be a helyemre.
- Te mindig késel? - Kuncogott Grace.
- Nem mindegy? - Mondtam flegmán. Ez nálam már megszokott válasznak bizonyult.
- Házikat elő! - Szólalt meg a tanár, irritáló hangján.
- Basszus! - Nyögtem fel.
- Kitalálom, nincs kész.
- Le akartam másolni, csak...
- Alexa! - Szakított félbe a tanár.
- Öhmm. Én, otthon hagytam a füzetem. - A tanár megforgatta a szemét, majd gúnyosan válaszolt.
- Gondoltam.
- Csak beszélgettél egy pasival. - Szólalt meg Grace.
- Mi van? - Kérdeztem, mivel hirtelen nem tudtam, mire gondol.
- A folyosón. - Mosolygott.
- Ja, elestem és elszakítottam a táskáját, jó nagy beszélgetés volt, mondhatom.
- Akkor délután megint, az igazgatónál kel várjalak? - Kérdezte flegmán.
- Nem, azt mondta, hogy nem szól neki. - Erre Grace egy ezer wattos mosolyt villantott felém.
- Mi bajod lett?
- Ááá, semmi. - Kuncogott magában.
Órák után elindultam az ebédlőbe. Leadtam a kajajegyem, majd beálltam a sorba. Grace bevágódott mellém, mikor már az asztalnál ültem.
- Jó étvágyat!
- Jó étvágyat!
Már épp befejeztem, mikor leült hozzánk Ő. A szívem ekkor megállt.
- Sziasztok!
- Szia! - Mondtuk kórusban Gracel.
- Egyébként Michael Clifford. - Szólalt meg, s villantott felém egy levakarhatatlan mosolyt, amiben én elvesztem, mire a mellettem ülő csaj oldalba lökött.
- Öhm. Alexandra Justice. - Nyögtem ki, mire Grace alig bírta visszatartani a nevetést. - Bocsi, de most mennünk kell. - Szóltam, s húztam magam után a barátnőm.
- Oké. - Mondta, csalódottan.
- Miért jöttünk el? - Kérdezte Grace.
- Mert, mert nem szimpi.
- Ahaaa. Tetszik neked!
- Mi? Nem!
Persze, hogy tetszett, hiszen talán ő megértene, ő talán olyan, mint én. De nem engedhetem közel magamhoz, Nem!
ESTÁS LEYENDO
Strange Love [M.C]
Fanfic„Mielőtt legördülne egy könnycsepp az arcodon, gondold végig...Megérné? Megérné arra az emberre pocsékolni, aki megbántott? Arra, aki ha most látna, röhögne rajtad?"