Strange Love [M.C]

03.

Sziasztok! Nem tudom, hogy hányan olvastok még, s hogy hányan fogtok itt hagyni a rész elovasása után. De muszály volt így megírnom és felraknom.

*Michael szemszöge*

Eltolt magától. Nem érhettem, hogy miért. Az egyik pillanatban minden csodás, s csókcsatát vívunk. A másikban ellök és elrohan. Még álltam a kapuban egy ideig, majd bele rúgtam, s elhajtottam. Mindent elcsesztem.

*Alexa szemszöge*

Csak ültem és folytak a könnyeim. Akartam. Érezni akartam ölelését. A dezodorja és parfümje illatának keveredését. Magamba akartam szívni ezt az elegyet. Megcsókolni. Érezni vörös ajkait az enyémen. Hajába túrni. Érezni, ahogy a falhoz nyom.

- Nem lehet!- ordítottam. - Nem!

Felálltam, s az ágyamhoz vettem az irányt, de a lábaim nem bírtak el. A bokám fájt, a lábaim remegtek. Az ágyamra zuhantam. Párnám alól elővettem egy kis rózsaszín lakatos könyvet. A naplómat. Ez volt az egyetlen vidám szín a környezetemben. Virágok és szívecskék díszítették. Akkor kaptam. Életem 15. évén.

Megkerestem a kulcsot, s kinyitottam. Papírok ezrei hullottak ki belőle. A búcsúleveleim voltak. Kezembe fogtam egyet:

Steen!

Én tényleg Szerettelek!

Alexandra Justice

A levél kiesett a kezemből. „Miért pont ez?" „Miért pont ez akadt a kezembe?" A papír a földön hevert. Vércseppekkel volt hintve. Az én vérem volt. Minden levélen a vérem vöröslött. Ez volt az aláírásom. Ott volt mindenki számára egy levél. Direkt többet írtam. Ezekben őszinte voltam. Nem akartam, hogy mindenki elolvassa, ami a másiknak szól. Ott volt anyué, apué, a testvéreimé, a rég elfeledett legjobb barátnőmé, azoké, akik bántottak, az unokaöcsémé és Grace-é. Mindet elolvastam. Egy-két levélre ráhullott a fekete festék. Az arcomon még versenyt futottak a könnyek. A kicsi, lakatos könyv kiesett a kezemből. Sírtam, ordítottam. Felvettem a könyvet. Elkezdtem olvasni. Az első lapokon a bántó szavak, mondatok voltak a lapra vésve. „Senki vagy! Takarodj! Nem érsz semmit! Dögölj meg! Drogos kurva..." Az utolsó maradt meg bennem leginkább. Másnap, az, aki írta ott jó pofizott velem, mint aki nem tett semmit. Azokban a napokban már kezdtem lenyugodni, s jött ez. Akkor törtem össze. Azóta igaznak érzem a szavakat. Fájtak, s lassan kergettek a halál sötét kapuja felé.

Szédültem, fájt a fejem, könnyeimtől nem láttam, s már levegőt sem kaptam. Ezekkel mit sem törődve felálltam, s az asztalom felett levő polcról elővettem egy fekete, fa dobozt. Nehezen visszasétáltam az ágyamhoz, s leülve kinyitottam a kezemben levő dolgot, ami a titkaimat őrizte.

Pengék sokasága volt egymáson, mind véresen, meggyötörve. A dobozka belseje is a piros foltoktól volt áztatva. A dobozom alján feküdt egy kés is. Arra várva, hogy újra sebeket ejthessen kezemen, hogy pengéje hasítsa ereim, s végigfolyjon rajta a vérem, majd a padlót érje. Kiborítottam a dobozka tartalmát, s játszottam a „játékaimmal". végigpakolgattam őket a combomon. Neveket kaptak. Olyan emberek neveit, akik bántottak. A kés az én nevem viselte. Talán magam bántottam legtöbbször. A saját elmém rabja voltam.

Megcsörrent a telefonom. Üzenet.

„Sajnálom, Michael"

Percekig csak a kijelzőt bámultam. „Sajnálja?" Mégis mit? Hogy nem küldött az igazgatóhoz? Hogy nem ordított velem, vagy röhögött ki? Hogy segített, mikor elestem. Hogy mikor el akartam lökni, Ő hazahozott? Hogy megcsókolt? Hiszen én rontottam el. Pontosan erre vágytam. Erre, hogy valaki felhúzzon, s lássa a smink alatt levő lányt is. A megtört szívet. Akit megtörtek és megöltek. De én ellöktem. Talán soha többet nem látom. Vagy ha igen, ő is olyan lesz, mint mások. Én rontottam el mindent, az elejétől kezdve. Én löktem el mindenkit magamtól és ezért utálnak. Ezért bánt mindenki. Nem akartam, hogy eltávolodjon tőlem, de tudtam, hogy ennyi. Kész, vége. Fájt.

A telefonom tiszta erőből vágtam hozzá a falhoz, s az apró darabokra hullott. Megragadtam a kést, s minden erőmet összeszedve nyomtam bele csuklómba. Ordítottam a fájdalomtól. Összeestem. A földön feküdtem a levelek mellett. A kés még a kezemben. Oldalra fordítottam a fejem, s láttam a növekvő vértócsát a padlón. A következő pillanatban anya hangját hallottam, mire visszafordítottam a fejem. Láttam, ahogy könnyek folynak a szeméből.

- Nobody's home - suttogtam, majd éreztem, ahogy valami lehúz a mélybe, s szemeim becsukódtak.