ᴵᵗ'ˢ ᵃᵇᵒᵘᵗ ᵘˢ /ᴶⁱᴴʸᵘⁿ / BEFEJEZETT

тняєє

Reggel 7 óra. Minden órámon ez állt, s valaki éppen be akart törni. Anya vagy Han lehet az. Reménykedtem, hogy az utóbbi, hiszen nem akartam anya kántálását hallgatnom, hogy miért nincs még összepakolva. Hát igen a tegnapi napon nem sikerült össze pakolnunk, elbeszélgettük az időt. Álmosan s kócos hajjal mentem ajtót nyitni, ahol egy vidám s éber Han Jisung állt, sóhajtva néztem rá, majd mit sem törődve azzal, hogy be engedem-e vagy sem bejött.

— Mond mit keresel itt hajnali hét órakkor? – kérdeztem tőle megdörzsölve a szemem, s le ültem a kanapéra majd ő is követte ezt a tettemet. Szorosan ült mellettem a karját át tette a vállamon s úgy nézett rám.

— Így aranyos vagy. – mondta mosolyogva mire összehúzott szemekkel néztem rá. — Azért jöttem, hogy megkérdezzem szeretnél velünk reggelizni? – kérdezte s közelebb hajolt. — De csinálhatunk mást is. – halkan beszélt, ajkait pedig nyelvével nedvesítette be. Francba miért csinálja ezt mikor ilyen közel vagyok hozzá? Elhúzódtam tőle, de ez sem hátráltatta, abban hogy közelebb hajoljon hozzám, kezemet a mellkasára tettem, hogy távol tartsam magamtól.

— Mit akarsz csinálni? – kérdeztem tőle halkan, nagyot nyelve. Túl sok volt ez így, hogy ilyen közel legyen hozzám.

— Tudod, tetszik ez a ruha, többször fogok váratlanul át jönni. Egyszerűen olyan izgató ami miatt képes vagyok elveszteni az eszemet. – suttogta az ajkaimra, az egész arcom a paradicsomra hasonlított zavarban voltam attól amit mondott. — Ha ennyitől elpirulsz mi lesz még később? – kérdezte nevetve s eltávolodott tőlem, amitől kissé megnyugodtam.

— Inkább elmegyek öltözni. – mondtam neki majd a szobámba siettem, de persze oda is követett. Tegnap nem igazán látta a ruháimat, így meglepődött, mikor egy rózsaszín inget vettem fel, egy fekete nadrággal. — Mi az? Nem láttál még rózsaszín inget vagy mi? – kérdeztem tőle nevetve, miközben elkezdtem begombolni a ruhadarabot, közelebb lépett hozzám s az anyagot megfogva húzott közelebb magához.

— Nem a rózsaszín inggel van a bajom. – mondta halkan s tekintete ajkaim és a szemem között mozgott. Közelebb hajolt, tisztában voltam azzal, hogy mit akar csinálni, mégsem hátráltam meg, tudni akartam, hogy hogyan csókolt, még ha egy hatalmas hibát is követünk el ezzel.

Óvatosan az ajkaimra tapasztotta ajkait. Lassan kezdte el mozgatni puha párnácskáit. Isteni volt ahogy csókolt. A kezeit a derekamra simította s a lehető legközelebb vont magához, karjaimmal a nyakába karoltam. Teljesen elvesztettem az eszemet, óvatosan az ágyam felé hátráltunk, ledöntött az ágyra, s fölém magasodva csókolt meg újra, most kissé szenvedélyesebben csókolt, a kezével végig simított a bőrömön ami nem volt nehéz, hiszen az ingem nem volt begombolva. Mikor keze a nadrágom felé vándorolt elváltam tőle.

— Han, ezt nem kellene. – mondtam neki halkan aprót bólintott s le szállt rólam.

— Sajnálom, el ragadott a hév. – mondta halkan lehajtott fejjel. — Menjünk reggelizni rendben? – kérdezte halkan mire megráztam a fejem.

— Máskor reggelizek veletek, de ma nem jó. Anyuval kell találkoznom, utána egy régi barátommal. – mondtam neki mire aprót bólintott, majd elmotyogott, hogy most inkább elmegy s meg is tette én pedig ott ültem az ágyamon csendben. Mi a fenét csináltunk mi most az előbb? Mi lesz ez után? Hogy fogunk egymással viselkedni? Egy halk sóhaj kíséretében gomboltam be véglegesen az ingemet, majd végleg elindultam az anyuval megbeszélt helyre.

Hamarabb oda értem mint azt terveztem. Így a kinti részre ültem le s vártam anya megérkezésére, addig pedig a kávémat ittam. Nem sokkal később anya ült le elém mosolyogva.
— Hihetetlen amit csinált apád. Beszéltem a fejével, s azt mondta vissza költözhetsz. – mondta elmosolyodva, mire megráztam a fejem.

— Örülök, hogy ezt tette, igaz először igazságtalannak tartottam, de rájöttem, hogy ez egy jó útja annak hogy önállósodjak. – mondtam neki elmosolyodva, nem akarok haza menni, hisz így legalább azt csinálhatok amit szeretnék. Nem tetszett neki a válaszom, de bele fog törődni. Nem sokáig tudtunk beszélgetni, hiszen ma délutánra kellett mennie dolgozni. Egyszerre indultunk el, én a táncstúdióba mentem valószínűleg Minho ott volt s nem tévedtem sokat. Háttal állt nekem, így nem látta, hogy ott vagyok.

— Szia. – köszöntem neki, amitől kissé megugrott. Elnevettem magam s közelebb léptem hozzá. Mindenki furának tartotta, hogy az exemmel jóban vagyok.

— Hyunjin, még mindig nem szeretem, ha ezt csinálod! – mondta nevetve s megölelt. — Jó újra látni. – mondta mosolyogva majd elengedett. — Mi történt hogy el költöztél? – kérdezte halkan mire sóhajtva engedtem el. — Na mond el. – mondta komolyan. Ezért voltak a legtöbb veszekedéseink.

— Ellógtam pár napot, ami miatt apa ideges lett, s ezért. – mondtam neki halkan láttam rajta, hogy távolabb állt. Kiabálni fog, nagyon kiabálni fog.

— Miért? Azt hittem megváltoztál, s már nem űződ azt az életet amit akkor mikor együtt voltunk. – mondta sóhajtva s közelebb lépett a kezeimet megfogta. — Azt hittem még együtt lehetünk. – mondta halkan mire megráztam a fejem. Nem lehetünk már együtt.

— Sajnálom, de nem az vagyok akit te szeretnél, neked valaki olyan kell akit tudsz szabályozni, nekem pedig olyan aki nem akar megváltoztatni. – mondtam neki s elengedtem a kezét. — és úgy érzem megtaláltam azt a személyt, akit kerestem. – tettem hozzá, majd utoljára megöleltem s elbúcsúztam tőle, rosszul éreztem magam amiért csak így itt hagytam, de boldoggá tett hogy ha haza érek, Jisung közelében lehetek.

2018 | ©SOFTSTAY
HAN JISUNG ¦ HWANG HYUNJIN ¦ FANFICTION
2018.12.17.
átírva : 2020.08.27.