ᴵᵗ'ˢ ᵃᵇᵒᵘᵗ ᵘˢ /ᴶⁱᴴʸᵘⁿ / BEFEJEZETT

ƒινє

Egész éjszaka azon gondolkoztam amit a mosdóban hallottam. Már az elején hihetetlennek tűnt az, hogy pont Han Jisung az aki velem akar barátkozni, vagy ki tudja mit csinálni. Elnevettem magam, hogy dőlhettem be ennyire neki. Egyáltalán hogy híhettem neki, de ha csak a fogadás miatt közeledett volna felém, nem csókolt volna olyan szenvedélyesen. A gondolkodásomból három kopogás szakított ki, majd Jisung hangja. Mintha kissé megtört lett volna, halkan mentem oda az ajtóhoz és néztem ki a kukucskálón.

— Hyunjin, kérlek nyisd ki. Beszélni akarok veled valami fontosról. – mondta, talán sejtette, hogy az ajtónál vagyok. Vizes volt a haja, s elég lengén volt felöltözve az időjáráshoz képest. A lehető leglassabban nyitottam ki az ajtót előtte, majd félre lépve be engedtem. Nem szolgáltam meg, vártam hogy elkezdje mondani azt amit akart. — Tettem valamit amivel megbántottalak? Tudom reggel miattam késtél el, de sajnálom ígérem következőleg felkeltelek. – mondta halkan mire megráztam a fejem, nem hiszem hogy lesz következő alkalom.

— Nem az a bajom, hogy nem keltettél fel, vagyis nem csak az. – mondtam neki komolyan. — Hallottam amit a mosdóba beszéltetek, tényleg csak ennyi lenne? Egy fogadás miatt közeledtél hozzám? – kérdeztem tőle halkan, nem akartam hallani a válaszát, de nem is akartam tovább bármilyen kapcsolatban lenni vele, ha egyáltalán nincsenek érzései írántam. — Vannak egyáltalán érzéseid irántam? – tettem fel az utolsó kérdést amire hallani akartam a választ meglepődve nézett rám.

— Igen fogadtunk, mégpedig abban, hogy három nap alatt sikerül elérnem azt, hogy belém szeress,  de nem sikerült és tudod miért nem? Mert kibaszottul a harmadik napon ültem melléd. – mondta kissé komolyabban. — Egész éjszaka rajtad, rajtam és rajtunk gondolkoztam. Milyen lenne együtt lenni veled igazából. Ha nem lett volna az a fogadás. – mondta halkan.

—  Ha nem lett volna a fogadás valljuk be szóba se álltál volna velem. Jisung szerintem most hagyjuk egymást békén, mind kettőnknek jobb lesz. Kérlek most menj el. – mondtam neki és felálltam majd az ajtóhoz mentem ezzel jelezve felé, hogy komolyan gondolva, hogy menjen el. Már a sírás szélén álltam, nem akartam előtte sírni. Nem akartam, hogy lássa ezt az oldalamat.  Nehezen de elment én meg amint, be csuktam az ajtót elkezdtem sírni. Soha senki miatt nem sírtam ennyire mint Jisung miatt most, alig ismertem ilyen közelről, még is most ott voltam és sírtam miatta.

Reggel nyúzottan keltem fel, a szemeim alatt fekete karikák voltak. Kedvtelenül vettem fel az egyenruhámat és elindultam lefelé. A parkólóban, ott állt Minho kocsija, ott ült mellette Felix is. Az utóbbi az autóból ki esve kezdett el integetni mire egy kamu mosolyt felvéve mentem feléjük. 

  —Hyung aki csak pár hónappal idősebb nálam. – nevetett fel, amivel sikerült engem is nevetésre kényszerítenie. —  Szállj be elviszünk. – mondta vigyorogva.  Oda mentem az ajtóhoz, hogy ki nyissam, majd be is szálljak azonban Jisung akkor lépett ki az ajtón,  ugyan olyan nyúzottan nézett ki mint én, talán még rosszabbul is. Elnézett az autó felé szólásra nyitotta a száját, utána még se a fejét megrázva indult el. — Na hyung elfogunk késni. – mondta Felix kizökkentve a bambulásomból. Sóhajtva szálltam be az autóba, Minho a visszapillantó tükörből nézett vissza rám.

  —  Beszéld meg vele, olyan hamar amilyen hamar csak tudod. Ne csináld ugyan azt amit én csináltam. – mondta Minho és elindult. Igaza volt, a legjobb lenne ha beszélnék vele, de akkor is egy rohadt fogadás miatt, volt velem. Egy fogadás miatt csókolt meg, az miatt aludt nálam, csak azért, hogy utána a barátaival tudjon röhögni rajtam. —  Itt vagyunk, érted jövünk majd rendben?   – mondta mire csak bólintottam elköszöntem tőlük és ki szálltam, Ők pedig elhajtottak.

Lassan lépkedtem be az iskolába, olyan volt mintha mindenki engem nézett volna, de nem így volt. Lassan be értem a terembe le ültem a helyemre s vártam, hogy a többiek is megérkezzenek. Jisung most is mellettem ült, de mintha sose beszéltünk volna, se ő se én nem szólaltam meg.

— Hyunjin, amit tegnap említettem, hogy állsz vele? – kérdezte az osztályfőnököm, mire felkaptam a fejem.

— Ma próbálunk iskola után, s ha jól megy fel is vesszük. – mondtam neki halványan elmosolyodva, aprót bólintott, majd elkezdte az órát. Nem tudtam arra figyelni, egyszerűen csak arra tudtam figyelni, hogy Jisung mellettem ül.

Az iskola után, Minho és Félix már a kapu előtt várt, sietősen pattantam be a kocsiba elég lesz akkor összefutnom Jisunggal ha haza felé megyek. Esemény mentesen telt el a délután, a koreográfiát gyakoroltuk, végül fel vettünk egy kezdetleges videót, hogy mind a hárman végig tudjuk nézni, hogy min kellene javítani, s a hétvégén fogjuk véglegesen felvenni, aminek örültem, hisz így lesz időnk gyakorolni s akár változásokat bele vinni.
Lassan sétáltam, mégis gyorsan haza értem, ahol Jisung ott állt.

— Mit kellene tennem, hogy ne lökj el magadtól? – kérdezte halkan, a hangja meggyörtört volt.

— Semmit, nem kellett volna hazudnod, és most nem lenne ez. – mondtam neki komolyan s felé fordultam. — Utálom, ha hazudnak de azt sokkal jobban ha csak egy idióta fogadás miatt hitetik el velem, hogy fontos vagyok! – mondtam neki már szinte kiabálva, majd bementem a lakásba ott hagyva őt. Talán tényleg megbánta amit tett, lehet nem kellene így viselkednem vele.