,, Nem mi választjuk a szerelmet.
A szerelem terít le minket.''Már egy hét eltelt, mióta Luna kiszáguldott az ablakomon, és Kaede meglátott a parkban.
6:30 és az ébresztő órám már megint kelt. Nem sokára év vége így megtöbbet kell tanulni, ezért is szoktam ilyen korán kelni hogy áttudjam nézni a mai napra kellő anyagot. Így egy kicsit be tudok vágodni a tanároknál.Már az iskola folyosóin sétálok, és igen viccesnek találom amint az izom agyak, pompomlányok, plázacicák, és iskolánk más csodás rétegei tanulnak, legalább is próbálkoznak.
A napom eléggé unalmasan telt. Majdnem minden órán vizsga feladatokat gyakoroltunk, vagy beszélgettünk. Mikor már az utolsó óráról is kicsengettek, mint akit ágyból lőttek ki úgy indultam a kocsim felé.
A csapattal megbeszéltünk hogy, egy városon kívüli kávézóban tanulunk.
Mire oda értem már szinte mind ott voltak.-Sziasztok - köszöntem boldogan.
-Szia - köszöntek, szinte egyszerre. Mindenkivel egyesével ölelkeztünk, majd kezdődhetett, a fizika, matek, kémia és történelem.
Mikor végeztünk megbeszéltem Lunával hogy nálunk alszunk ma este, mert anya meg vagy már (néha nem is tudom hogy haza jött-e) üzleti úton van, a bátyám meg úgy se jön be a szobámba.Az este nem történt semmi érdekes. Mikor haza értünk, felcsempésztem Lunát majd a hátsó udvaron vacsoráztunk. Kaede nem hiszem hogy tudja hogy nekünk olyanunk is van. Éjfél körül mind ketten ki dőltünk.
YOU ARE READING
What If... [ BEFEJEZETT ]
Short StoryMi lenne ha olyan világban élnénk ahol az emberek elfogadnák egymást, és együtt lehetnének azzal akit szeretnek?