P.S.I LOVE YOU

Tizennyolc

Elnézést kértem Lilytől mielőtt felálltam volna a székről, hogy elfogadjam Lando felkérését a táncra. Kezemet óvatosan az övére helyeztem és hagytam, hogy ő vezessen fel a parkettre. A Russel nyaralóban is táncoltunk már együtt, így nem volt kétségem afelől, hogy itt, egy annál jóval hivatalosabb eseményen is boldogulni fogunk a parketten. 

- Gyönyörű vagy. - húzott közelebb magához Lando. Hirtelen közelsége előhívta a pírt az orcáimra. Annyira más volt ebben a szettben, a mindig laza Lando, most sokkal komolyabbnak tűnt, még akkor is, ha a csokornyakkendője a legkisebb mozdulatnál már elfordul. A fiút erőteljes parfüm illat lengte körbe, ha tippelnem kéne Chanel. Lando a parkett jobb szélére vezetett, majd magával szembe fordítva csúsztatta bal kezét a derekamra, jobb kezét pedig az enyémre kulcsolta. Felismertem a lágy zenét amit a parkett túloldalán felállított zenekar játszott, André Rieu - Second Waltz. 

Egy éve az érettségi bálunkon is erre a számra táncoltunk. Az érettségi bál azon különleges  iskolai rendezvények közé tartozott ahol Lando is megjelent. Abban az időben, a  Forma 3 téli szünete elég időt adott a fiúnak arra, hogy eljárhasson a táncpróbákra és rész vehessen a bálon. Életem legboldogabb pillanata volt, mikor Lando két történelem tétel között, vöröslő arccal kért meg, hogy legyek a partnere. Naná, hogy igent mondtam neki!

- Emlékszel még? - utaltam vissza a bálra, hátha beugrik neki a koreográfia amit akkor táncoltunk. 

- Minden lépésre. - a zene megfelelő részénél még közelebb húzott magához mielőtt lágyan vezetve keringő lépésekre hívott, és tényleg emlékezett minden lépésre. Lando kék árnyalatú íriszei az arcomat fürkészték miközben magabiztosan vezette a lépéseinket. 

Úgy éreztem megszűnik körülöttünk a tér és az idő is. Itt akartam maradni ameddig csak lehetett, ebben a pillanatba ragadva vele. Távol az egyetemtől, a kötelességektől, a média felhajtástól és minden más problémától ami minket övez. Azt kívántam Lando is csak egy átlagos srác legyen, de az élet nem figyel a kívánságokra. A fiú kicsit sem átlagos élete a lehető legnagyobb mértékben tér el az enyémtől és ez ellen semmit sem tehetek. 

Eszembe jutottak a levelek amiket neki írtam. A levelek amelyekről azt hittem sosem látják majd meg a napvilágot és amiket csupán érzelmeim kifejezéseképp hoztam létre, ha már kimondani nem tudtam őket a fiú felé. A gyomrom görcsbe rándult a tudattól, hogy az éppen magához szorító fiú mit sem sejt arról, hogy én vagyok aki írta őket. Az emelés előtt megtorpantam, Lando arcára értetlenség ült ki tettem következményeképp, én pedig ettől csak még rosszabbul éreztem magam. A tágas terem úgy éreztem egyre csak szűkül körülöttem és, ha nem jutok ki innen össze fog nyomni. Elkapva tekintetemet a fiú arcáról a lehető legközelebbi kijárat felé kezdtem rohanni. 

Az ajtón amelyen az este elején nyugodtan léptünk be, azon most nagy tempóban hasítok ki. Átfutottam egy szűk folyosón aminek végén egy hatalmas üvegajtó állt. Azon is kirontva a kerthelyiségben találtam magam amit hatalmas, sűrű sövények szegélyeztek és  amikre díszes fényfüzéreket aggattak, hogy az éjszakában is kellemes hangulatfényt ölelje körbe a résztvevőket.  Elsiettem a nyugodtan csevegő emberek mellett. Úti célommá a kert sötét rengetegje vált, lépteimet pedig csak akkor vettem egy fokkal nyugodtabb tempóra mikor már biztonságos távolságra voltam mindenkitől. 

- Ki elől menekülsz? Landoval történt valami? - hallottam meg magam mellől egy mély, kíváncsi hangot. Az egyik mintásra nyírt sövény mögül bújt elő egy magas, barna hajú fiú, kezében egy pohár pezsgővel. Úgy látszik Max Verstappennek is elege lett a felhajtásból. 

- Nem menekülök. Csak levegőzni akartam. 

-Ezért futottál egészen idáig abban a brutál magas cipőben a füvön? - szemöldökét összevonva állt meg előttem a Landonál igen csak magasabb Max.