ɪ'ᴍ ᴄᴏᴍɪɴɢ ʜᴏᴍᴇ | ✔

harmadik fejezet

Vágyódás - a szó, mi kifejezhetetlen boldogságot és mérhetetlen szomorúságot hordoz magában, teljesen tönkretéve az illetőt, kit ezen érzések táplálják. A vágyódás nem más, mint a szerelem egyfajta kiközvetítése, egy ábrándkép egy adott személyről, ki ugyan magához édesget, elhiteti velünk hogy érzéseink nem maradnak viszonzatlanul - viszont egy szempillantás alatt felébreszthet minket álmaink édenkertjéből, akár egy szóval vagy pillantással - ezzel elérhetetlent játszva, tudatva velünk hiába is próbálkozunk, nem kaphatjuk meg őket.

Szeretném azt hinni, hogy ez kettőnk között valami más - egy kósza gondolat, egy percnyi fellángolás, egy ábránd mi azon nyomban elillan, mire feleszmélünk. De ez valami más volt - ha csak egy pillanatra éreztem volna kettőnk közt kialakult forró, s feszült levegőt, talán elhessegetem piszkos gondolataimat, miket pimaszságom és mérhetetlen kíváncsiságom hozott felszínre.

Viszont mikor bőröm a tiédhez érintetett, szívverésem tomboló kisgyermekként patogott a mellkasomban, s egész testem bizsergett a tekinteted ragyogásától, remegő telt ajkaid látványától, mely egyre közelebb merészkedett az enyémhez.

Mi ez az új érzés mi a hatalmába kerített? Feszültég lenne, puszta kíváncsiságom verme? Vagy én is elvesztem a vágyódás mély üregében, arra várva hogy végre a felszínre húzz?

Miért vágytam arra hogy tégy valamit? Miért vártam arra, levegőért kapkodva hogy ajkaid az enyéimet érintsék? Miért akartalak ízeidre szedni, bőrödet érinteni?

Nem tudhatom, s talán nem is kellene tudnom erre a választ - hiszen oly rég volt már - oly régen éreztem ezt a különös mégis jól eső érzést a közeledben.

Bűnös lennék? Bűnös, vagy csupán kíváncsi? Kíváncsi arra milyen egy férfi ajkait csókolni, s elveszni óvó érintéseinek ezrében. Kíváncsi arra, milyen lehet egy férfival hálni....?

Várni fogok rád Lan Zhan, még akkor is ha ezen mozdulataim kiverik nálad a biztosítékot - még akkor is ha ezek után nem akarsz többé látni. Talán így lenne a legjobb - akkor nem keresném a válaszokat irántad való vonzalmam ezernyi kérdésére.

A víz egyre kellemesebb lett közelségednek köszönhetően, szinte már nem is éreztem a bőrömbe nyilalló fájdalmat, mit a jéghideg víz okozott számomra - csak téged éreztelek, a testedből áradó meleget, s forró leheleted mi arcomat csiklandozta.

Te nem mozdultál - izmaidat megfeszítetted, lélegzeted normalizálva próbáltál higgadt maradni. Szemeid mik az enyéimet őrizték vibrált, ezernyi érzelmet kiközvetítve komoly arcvonásaidra. Mégis, még csak sejtésem sem volt, mi járhat a fejemben - ilyenkor bánom hogy a kultivátorok nem rendelkeznek a gondolatolvasás képességével. Feldúlt voltál? Esetleg zavarodott? Mérges? A régi Lan Zhan bizonyára már régen a hideg vízi forrásba folytot volna - viszont te, aki hosszú perceken keresztül szemeim tükrébe révedtél, nem igazán tudom mire számítsak a részedről. Mintha haboztál volna - mintha ajkaid közelebb kerültek volna az enyéimhez. Mond, Lan Zhan - mond hogy nem csak a képzeletem játszik velem!

Gondolataimból váratlan érintésed zökkentett ki - hosszú ujjaid remegő karomra kulcsoltad, közben el nem eresztve ezüst íriszeim mélységét, mik vágyakozva, többet kívánva belőled csillogtak, akár az ékes csillagok az éjben. Ajkaimba haraptam, zavarodottságom leplezése gyanánt, viszont lángba borult orcáimat csak a víz istenei tudták volna elfedni.

- Lan Zhan... - suttogtam sűrűn pislogva, apró mosollyal az ajkaimon leplezve pillanatnyi örömömet, majd hosszas hezitálást követve ajkaim közül kiöltve nyelvem húztam végig alsó ajkadon, ezzel megízlelve annak puhaságát és mézédes zamatát.

Ugyan nem csókoltalak meg, szemeidben mégis riadalom és kétségbeesés halovány fénye pislákolt. Körmeidet a bőrömbe vájtad olyannyira hogy vöröslő vérem apró cseppjei kibuggyantak alóla. Ajkaid egyenes vonallá préselted, íriszed haragos, mennydörgő villámokként szikráztak.

- Szégyentelen! - taszítottál el magadtól. Tested még mindig remegett, lélegzeted elakadt egy pillanatnyi időre, még levezetted magadban az imént történteket.

Miféle esztelenséget csináltam! Ugyan egy őrült testében tudhattam magam, de cselekedeteimet mégis csak a sajátoménak mondhattam. Mégis ki olyan őrült hogy férfiú létére egy másik férfi karjaiba vágyódjon? Mégis mi a fenét képzeltem, hiszen ez egy tiltott dolog - Felhőzugban pedig el sem tudom képzelni miféle büntetés jár ezen cselekedetért.

A fenekemre huppanva, a víz tükrébe bámulva, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Nem néztem fel rád ezúttal - nem akartam látni azokat a lesajnáló, undorodó tekinteted. Nem akartam hogy úgy néz rám és örökre emlékeimbe égjen, mint egy lecke mi móresre tanítja a makacs, kíváncsi lelkeket.

Szégyelltem magam, s szégyelltem gondolataim - viszont az irántad érzett vonzalmam és kíváncsiságom egyre csak erősödött. Hogy van ahhoz bátorságom, hogy még ebben a helyzetben is azon álmélkodjak mi lett volna ha nem löksz el? Mi lett volna ha ajkaidra tapasztom az enyémet - mi lett volna ha te is pontosan ugyan azt akarod amit én?

Összepréseltem ajkaimat, majd hagytam hogy könnyeim elárasszák az arcomat, mik így eggyé váltak a forrás vizével.

Ostoba voltam, végtelenül ostoba.

- Te... - hallottam kissé megtört hangod, mi visszaverődött a barlang faláról - zaklatott voltál, s csalódott.

Megsajnáltál volna? Nem, csak szántál - hiszen nem engem láttál, hanem Mo Xuanyu-t egy beteg gyermeket, kinek teljesen elment az esze. Nos, Mo úrfi, azt hiszem már ketten vagyunk - kezdtem becsavarodni ismeretlen érzéseim mélységében fuldokolva.

- Sajnálom Hanguang-Jun. Ezek szerint ön nem kedvel engem. - vakartam meg a tarkómat, közben lassan feltápászkodva, ökölbe szorított kézzel.

Hallottam hogy mély lélegzetet veszel, hogy ajkaid megrebegtek. Valamit mondani akartál, mégis magadban tartottad, majd némi hezitálás után, hevesen dobogó szívvel suttogtad a rideg falak közé. - Wei Ying...

Szemeim elkerekedtek, lélegzetem elakadt egy pillanatra, ahogy meghalottam mély, s lágy hangod. Megtorpantam, feléd fordulva, néztem könnytől fátyolos íriszeidbe, miket útjaira engedtél gyönyörű fehér bőrödön. - Wei Ying. - ismételted fogadat összeszorítva, szomorú, megrendült arckifejezéssel. Izmaidat ellazítottad, szüntelenül engem kémlelve, válaszokat keresve.

- Lan Zhan. - suttogtam egy apró lépést téve feléd, majd lehunyva szemeimet, térdre rogyva hagytam hogy a jéghideg víz ölelésében, utánad epekedve újra kimond a nevem.