Sötét vermedben hánykolódva, ezernyi bűnös tövist ékelve bőrömbe, vezekeltem irántad érzett, mély vonzódásomért. Tisztátalanná tettél, jéghideg, mégis aranyló szemeid a reménytelenség szakadékába taszítottak, kétségek közt, vértől nedves ruhákba öltöztetve. Minden érintésed tiltott, mely sosem érinthették csupasz bőrömet, minden kimondott szavad hallhatatlan volt számomra, mert édes imáid nem érhettek el hozzám.
Hibát követtem el - végtelen ostobaságok hadát, mely kegyetlen átokként sulytanak le rám - piszkos, szégyentelen gondolatok szennyezik elmém titkon, jó magam előtt sem bevallva szégyenletes tettem.
Felkeltetted az érdeklődésem, gyönyörű, páratlan vonásaiddal, íves szemöldököddel, pisze orroddal, telt, csillogó rózsaszínű ajkaiddal, melyek álmaimban az enyéimhez tapadtak.
Most sem igazán tudtam másra koncentrálni, hisz még mindig remegett minden porcikám érintésedre emlékezve, ahogy nyelvemmel alsó ajkadhoz érve elöntött a mámor - egy érzés melyet csak a közeledben érezhettem, mely marcangolt, szinte felőrölt belülről, ahogy próbáltam elnyomni magamban. De te, Lan Zhan felébresztetted bennem semmisnek hitt vágyaimat, hiú reményeimet és gyönygyöző vonzalmam irántad.
Reád nézve egy gyönyörű, selymes szirmokkal koronázott, halovány rózsaszín színben pompázó tavirózsa jut eszembe - ki fenségesen, kecsességgel hagyja, hogy a tó kristálytiszta vize hosszú útjára küldje. Szerettem volna a tó tündére lenni - ölelném, csóklolnám rózsaszín orcádat, miközben együtt kelnénk hosszú, végeláthatatlan utunkra.
Mégsem indultunk sehova - előttem ültél, egy egészen picike asztalka előtt, amin hozzád nemes hangszered a guqin pihent, közben megmártózva ezüst fényemben, mely már alig pislákolt elkeseredetségem, s szégyenérzetemnek feltehetően. Szemöldököd összehúztad, a tőled megszokott semleges ábrázattal álltad a tekintetem magyarázatomat követelve.
Vártad hogy beszéljek, hogy magyarázatot adjak arra, mégis hogyan élvezhetjük ismét egymás társaságát. Ennek ellenére eszem ágában sem volt megszólalni - hiszen minél tovább húztam a dolgot, annál később kell magamban felidéznem a múlt keserédes emlékeit - s egyúttal tovább gyönyörködhetek megmagyarázhatatlan fenséges lényedben.
Persze te, mintha átgondoltad volna, s meguntad volna feleslegesen rót köreidet, szóra nyitottad ajkaid, mielőtt egy hang is kijött volna a torkomon.
- Wei Ying. - hangod lágy, altató dallamot dúdoló. - Mondj valamit.
Kelletlenül felnevettem, sűrűn rebesgetve szempilláimat, majd az asztal lapján megtámasztva karomat, lustán ejtettem tenyerembe az államat. - Nincs mit mondanom Lan Zhan. - vontam meg vállaim, közben aranyszín íriszeidbe mártva az enyém, hisz eszem ágában sem volt elengedni melengető, már már jóleső pillantásaidat. - Meghaltam, majd Mo Xuanyu úgy döntött, kapok tőle egy új esélyt. De persze Wei Wuxian-ként nem könnyű igaz? Hiszen a halálom után még jobbban megvetnek az emberek mint előtte. A szemükben Yilling Pátriárka velejéig gonosz, alávaló kultivátor, ki a démoni módszereket alkalmazva, kiállt a Wen-ek ellen, elárulva a barátait, s megölve azokat akiket a világon a legjobban szeretett. Hiba volt egy ilyen szégyentelen embert magad mellé fogadnod Lan Zhan. - szemeimet tiszta szilánkokként szurták a könnyek. Alsó ajkamba harapva megpróbáltam uralkodni magamon - nem akartam hogy ismét gyengének láss - mert ha ismét elérne hozzám a halál hideg, óvó ölelése hogy lelkemet ragadja - nem akarom hogy ilyen elkeseredetten éljek az emlékeidben.
Rezzenéstelen arccal futtadtad végig rajtam izzó, napfényben ragyogó szempárodat, óvatosan felhúzva íves fekete szemöldöködet.
- Nem volt. - felelted szűkszavúan, majd ujjaid begyét rátéve a guqin húrjaira, halkan játszani kezdtél rajta.
Az ismerős, már már kellemes dallam, ezernyi kedves emléket idézett elő lelkem eltemetett darabjából, s tárta a szemeim elé, megragadva azokat a pillanatokat, melyekkel szerettettel gondoltam vissza. Te is köztük voltál Lan Zhan - egyenes háttal, fent az őrtoronyban, engem néztél, játszva a megtörhetetlent. Sűrű fekete tincseidbe, játékosan belekapott egy egy virgonc fuvallat, mi a gyászruhád selymes anyagát is magával cibálta volna, ha hagyod magad. Bőrödön megcsillant a hold ezüstös fénye, mely angyali külsőt kölcsönzött finom vonásaidnak. S én, legszélesebb mosolyommal üdvözöltelek téged - egy korsó Császár Mosolyával.
Íriszeid lehunyva tartottad, miközben ezt a páratlan, szívet melengető dalt játszottad. Ajkaidon halovány mosoly foszlánya látszódott tisztán, miközben ujjaidat a húrokon tartva ütöttél le, egyik hangot a másik után. Olyan voltál, mintha ezen dal eljátszása a világot jelentette volna számodra. Mintha fontosabb lett volna mindennél a világon.
- Érzed ezt Wei Ying? - suttogtad két hang között, majd lassan elemelted hosszú fehér húrjaidat a húrokról, miket a kis asztalon átnyúlva csuklóm köré kulcsoltál, s tenyeremet a mellkasodhoz szorítva
hagytad, hogy megérintselek.
Pupillámim a kétszeresére tágultak - meglepett váratlan, heves érintésed, hogy oly közvetlen vagy, hogy engeded hogy ilyen közel lehessek hozzád, hogy érezhessem szíved heves lüktetését. Ajkaimra széles, ragyogó mosoly kúszott, mikor fülcimpáid vörös árnyalatba borultak, ezzel leleplezve zavarodottságodat. Tényleg ennyire bolond lennél hogy azt, ami a legékesebb számodra a kezembe adnád?
Ah, ugyan, ugyan Lan Zhan. Megint csak álmodozom, nemde? Ismét a bolonját járatod velem?
- Mégis mit kellene éreznem Lan Zhan? - tettem fel a kérdést kissé oldalra döntve a fejem, illatos rózsákkal az arcomon, ajkamat harapdálva. - Talán miattam lüktet szíved oly vadul?
Óvatosan megráztad a fejed - ajkaid összepréselted, ujjaid pedig úgy ragaszkodtak hófehér csulkómhoz, mintha csakis magadnak akartad volna őket. - Hmm. Nem az a lényeg hogy milyen hevesen ver, Wei Ying. - egyenes testartásod kissé mellőzve dőltél kicsivel közelebb felém, annyira, hogy kellemes szantálfa illatodat őrízhessem. - Hanem az, hogy végre van kiért dobognia.
* * *
hiii
holnap ( azaz, pontosabban ma xd) lesz a nagy nap,
kirakom rövidke történetem epilógusát. remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet tőlem, amit idekoszmorítottam nektek.
de mivel még bizos írok erről a csodálatos párosról, így biztos hogy nem maradtok kontentek nélkül, sooooo nyugalom.
eh, ennyi is lettem volna mára.
ESTÁS LEYENDO
ɪ'ᴍ ᴄᴏᴍɪɴɢ ʜᴏᴍᴇ | ✔
Fanfic" fényedben fürödve, ezer szirmot hajtanék, hogy illatos rózsáimat földre hullajtva érezzem perzselő érintésed. inkább újra a halál mezsgyéjén járnék, minthogy elveszítsd ragyogásod, mi minden alkalommal megdobogtatja a szívem, s örök boldogságot pu...
