Adam & Eve, a Boy and a MILF

Amy 6 éves

A tavalyi évben kialakult egy menetrend, amit a szomszéd családdal építettünk ki. Jacob gazdasági ügyvédként dolgozik, ezért sokat utazgat. Fel akart fogadni Adam mellé egy házvezetőnőt, akit beköltöztet a házba és figyel a gyerekre. Meggyőztem, hogy ez teljesen szükségtelen, majd én vigyázok rá, amikor ő távol van. Így ilyenkor én hordtam iskolába a fiát, én gondoskodtam az étkeztetéséről, az altatásáról és mindenről, amit a saját lányomnak is megadok. Ez havonta egy-két hetet jelentett. Szerencsére a fiú szeretett nálunk lenni, elválaszthatatlanok lettek Amy-vel. Mivel Amy fél a sötétben, Adam ragaszkodott hozzá, hogy vele aludjon, mondván, hogy majd ő megvédi. A húgaként kezelte. Imádnivaló volt. Amy nem egy csacsogós gyerek, inkább rajzolgatni szeret, de Adam csivitelése életet lehelt a házunkba. Egy percig sem lehetett mellette unatkozni. Érdekes módon nálunk úgy viselkedett, mint egy angyal, az első szóra megcsinálta, amit kértem tőle. De az iskolában és az apja elmondása szerint otthon is kezelhetetlen volt. El sem tudtam hinni, hogy ugyanarról a gyerekről beszélünk. Nem egyszer nekem kellett bemennem a suliba, amikor rosszalkodott, tépte a lányok haját, verekedett, vagy feleselt a tanárokkal. Ez később annyit változott, hogy olyankor is engem hívott, ha bajba került, amikor Jacob itthon volt. Amy-nek egyszer sem okozott fájdalmat, egy rossz szava sem volt hozzá. Minden délutánt nálunk töltött, én pedig mindig sütögettem valamit a kedvéért. Imádta a főztömet. Rendszeresen megrendeléseket kért tőlem, én pedig nem tudtam nemet mondani neki semmire. Lekenyerezett a bájával. Néha az volt az érzésem, hogy csak kívülről gyerek, mert olyan választékosan és koraéretten beszélt, ahogy nem sokan az ő korában. Adam bölcs volt. Egy megfigyelő. Állandóan leste a környezetét és mindenre rákérdezett. Szerettem válaszolgatni neki, mert ilyenkor Amy is bekapcsolódott és érdeklődőbb lett a világ iránt. Komoly részt vállaltam abban, hogy segítsem az iskolai fejlődésében. Adamnek nagyon nehezen ment az olvasás. Sokszor feküdtem ki a gyerekekkel a kertbe, és amíg Amy firkált, addig mi olvasni tanultunk. Amikor elmondtam a fiúnak, hogy én író vagyok, akkor olyan lelkes lett, hogy egyből több kedvet érzett megtanulni a betűket. Sőt, ragaszkodott hozzá, hogy az általam írt könyvekből tanuljunk. Még szerencse, hogy szirupos, romantikus regényeket írok, és nem valami keményebbet. Az év végére eljutottunk az egyik könyv végéig és rendesen megtanult olvasni. Már jobb volt benne az iskolatársainál is. Olyan büszke voltam rá, mintha a saját fiam lenne. Az idei nyarat végigjátszották a lányommal, folyton csavarogtak, szentjánosbogarakat és lepkéket gyűjtöttek, mindig sántikáltak valamiben, dehát ilyenek a gyerekek. Nagyon összeszoktunk hárman. Időnként azt kívántam, hogy bár ne is jönne haza Jacob. De akkor Adam mindkét vér szerinti szülőjét elveszítené, ezt pedig nem akartam. Mint mondtam, enélkül is magányos volt. Hiába játszott és nevetett naphosszat, a nap végére mindig leeresztett és begubózott. Estére elcsitult a hangja és inkább gondolkozott. Megmondom őszintén, nem vagyok egészséges. Ez biztos. Normális, felnőtt nő nem gondol olyanokra, amikre én gondoltam. Hiába volt pici gyerek, olyan formás szája, szeme és fitos orra volt, hogy állandóan az járt a fejemben, mekkora szívrabló lesz néhány éven belül, ha már most ennyire szép. De amikor igazán gyűlöltem magam, az fürdetéskor volt. Adam nem volt hajlandó Amy-vel együtt fürdeni, mert nem akarta látni a ,,micsodáját". Valamelyik lány megmutatta a fiúknak az osztályban a nemi szervét, és úgy elborzadt a látványtól, hogy szörnynek kezdte hívni. Szóval előbb letudtam a lányomat, és csak azután jött ő. Amy után felfrissítettem meleg vízzel a kihűlt kádat - órákig képes játszani a habokkal -, aztán kiabáltam Adamnek, hogy jöhet. Tétován, a háta mögött összefogott kezekkel bandukolt be a fürdőszobába, mintha szégyellné magát.
- Mi a baj? - kérdezem a kád mellett guggolva.
- Nem szeretek fürödni.
- Miért nem? Nagyon kellemes a víz!
- De nem is vagyok koszos.
- Dehogynem. Egész nap a kertben voltatok. Csupa föld vagy. - végignéz magán.
- Hol? Nem látok földet.
- Mindenhol. Na, gyere ide! Megígérem, hogy jó lesz! Jobban fogod magad érezni utána. Segítsek levetkőzni?
- Nem kell! Nagyfiú vagyok. - mosolygok.
- Az vagy.
- De nézni fogsz! - mutat rám fenyegetően.
- Esküszöm, nem fogok! Eltakarom a szemem és elfordulok. Látod? - nem néztem oda. Csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor hallottam, ahogy belép a kádba. Tétován állt és gyorsan eltakarta a kis péniszét. - Nem nézek oda, csak ülj be a vízbe! Szeretnél inkább egyedül megfürdeni? Kimehetek.
- Nem. - gyorsan beült és ellepték a habok.
- Játsszunk valamivel? Mondjuk a hajóval? Vagy a békával?
- Ne. Essünk túl rajta!
- Ahogy óhajtod! Lemosdathatlak? - aprót bólint. Felhabosítom a fürdőszivacsot, aztán simogatni kezdem a selymes, puha bőrét, hogy benedvesítsem a vízzel. Utána lassan, óvatosan szappanozom a hátát, a nyakát, a mellkasát és a karjait. Hagyja magát. Nagyon sajnálom az anyját, hogy ő nem csinálhatja ezt vele, amikor ez egy bensőséges feladat. Furcsa mód nagyon szótlanul tűri.
- Miért vagy ilyen csendben? - kérdezem.
- Most nincs kedvem beszélni. - beleharap a habba, aztán kiköpdösi.
- Szomorú vagy valamiért?
- Nem tudom.
- Ha valami bánt, akkor nekem elmondhatod. Kitalálunk rá valami megoldást. Együtt. - végre a szemembe néz. Nagy kéksége reménykedő, aztán megint a habbal szórakozik. - Fel kell állnod, hogy a lábadat is megmoshassuk.
- Nem akarok.
- Pedig muszáj, mert addig nem vagy kész. Előbb túlleszel rajta. - felpattan, a víz kilöttyen, úgy fodrozódik körülötte a lendülettől. De megint eltakarja magát. Előbb megmosom a lábacskáit, közben időnként felkacag, amikor csiklandós pontot érek. - Adam, engedd le a kezed! Ott is meg kell mosni. Az különösen fontos hely.
- Miért?
- Mert vigyázni kell rá, különben orvoshoz kell menned. - megrémül.
- De miért?? Fúj!
- Mert a baktériumok gonoszak. Úgyhogy szabaduljunk meg tőlük!
- Nem akarok orvoshoz menni. Utálom!
- Akkor ne takard el magad. Egyszer megmutatom, hogyan kell megtisztítani a kukidat, és akkor legközelebb már magadnak is tudod csinálni. Rendben?
- Nem fog fájni?
- Nem. Bízz bennem! - lassan a teste mellé engedte a kezét. Eddig a pillanatig szinte izgultam, hogy mit rejteget annyira, ugyanakkor valami nagyon perverz, beteg gondolat hatására meg akartam érinteni az apró péniszét. Még erre gondolni is szégyellek, de már akkor felizgultam tőle. Ki képes ilyenre? Melyik anya? Ez nem normális. Beteg. Eldobtam a szivacsot és beszappanoztam a kezem. Izgatott voltam. Nagyon lassan megérintettem a legpuhább bőrt a testén. - Hátra kell húzni a bőrt, így, és itt is megmosni, mert ide bújnak el a baktériumok. - a vállamba kapaszkodva nézte, amit csinálok. Észre sem vettem, hogy kicsit sokáig habosítottam egy gyerek farkán a szappant. Lejjebb mentem az apró golyóihoz. - Itt is meg kell, alattuk és mögöttük. - sóhajtott és fészkelődött. A sóhajtást nem tudtam mire vélni. Lehetséges, hogy máris élvezte? Jólesett neki? - És a feneked is nagyon fontos. Közöttük, hogy ne legyen kakis.
- Fúj! Nem kakis!
- Most már biztosan nem az. - lemostam a kezeimet a vízben, hátha egyúttal megszabadulhatok a beteg gondolataimtól is. - Visszaülhetsz. - levetődött és lecsúszott, hogy teljesen lemossa magáról a szappan minden maradékát.
- Kész! - megint felpattant, én pedig gyorsan becsavartam egy nagy törölközőbe. Lerázta a lábait, azután segítettem neki kiszállni a szőnyegre. Megtörölgettem, alaposan átdörzsöltem kis testét és ráadtam az űrhajó mintás pizsamáját. Szó nélkül kiszaladt, én pedig leültem a szőnyegre és szégyenkeztem magamon. Nem akartam elhinni, hogy felizgultam egy gyerekre. Egy hétéves gyerekre! Szerencsére ez volt az első és utolsó alkalom, mert most már tudni fogja, hogyan fürödjön egyedül. Már másnap kiderült, hogy tévedtem, amikor kifejezetten kérte, hogy megint én fürdessem le. És ez így ment minden este, amit nálunk töltött, egészen a tizedik születésnapjáig.