My first crush: Louis Tomlinson (Larry-AU)

1. rész

Sziasztok! Meg is érkezett az első rész! ☺ Remélem tetszeni fog nektek, mi már nagyon szeretjük. Igyekszünk majd ezt is minél sűrűbben frissíteni, de az elsődleges történet a THW marad, hiszen lassan vége. Ebben a történetben próbáltunk minden klisés és aranyos dolgot összehozni, ami egy jó tinidrámához kell, hogy egy igazán könnyed sztorit kaphassatok! :D <3 
Jó olvasást, Tami 

Sietve kapkodta a lábait a göndör fürtök gazdája, miközben próbált rájönni, merre is kellene mennie. A többiek rá sem hederítettek, mentek a dolgukra, csakúgy, ahogy neki is kellett volna. Harryn viszont kifogni látszottak az ismeretlen folyosók, sehogy sem találta a termet, ahol alig fél perc múlva órája volt. Néhány újabb forduló után megpillantotta az egyik faajtón a számot, amit annyira keresett. 103. Fellelkesülve, szét sem nézve indult meg nagy elánnal, de  egy nagyobb lökést érzett a bal oldalán majd először egy testnek és végül a földre esett. Alig lézengtek már körülötte, nem is értette, hogy sikerült így össze ütköznie valakivel az üres folyosókon. A táskáját gyorsan magához húzta, nehogy rátaposson az a valaki, majd félve az előtte állóra pillantott. Ő meg sem rezzent az ütközéstől, ugyanúgy telefonozott tovább, ahogy addig. Igazából Harry akkor jött rá, hogy ő volt figyelmetlen, biztosan jobban is odafigyelhetett volna, és akkor senkinek nem okoz gondot. Most viszont, hogy jobban megnézte az idegent, rögtön lefagyott. Ő állt ott. Ő, nagy Ő-vel. A bongyori fiú számára lelassult az idő és beszűkült a világ, kizárólag a felette álló fiú fért bele a gondolataiba. Gyönyörű, kék szemek, amik még ha unottan nézték is a képernyőt, úgy csillogtak, mint valami drágakő. Igen, Harrynek határozottan egy kristály jutott eszébe. Világosbarna haja kócosan meredezett a feje tetején, férfiasan vékony ajkakkal rendelkezett, amik mögött biztosan tökéletes mosoly bujkált. Pont olyan tökéletes, mint az idegen. Hirtelen észbe kapott, dadogva próbált kinyögni valamit, de nem jött ki hang a torkán. Elvarázsolva figyelte, ahogy Ő lassan ráemeli a tekintetét.

- Bocs. – megfordult, és laza, ruganyos léptekkel tovább állt. Harry kábán nézte, ahogy távolodik, közben olyan boldogságot érzett, mint még soha. Biztos volt benne, hogy egy angyallal találkozott, ráadásul hozzá szólt! A tanár tűsarkú cipőinek koppanása hozta vissza a való világba, kapva magán feltápászkodott és belépett végre az osztályterembe.

Még véletlenül sem teremtett senkivel sem szemkontaktust. Észrevett egy üres padot az ablak felőli padsorban, és magában hálát rebegve el is foglalta azt. Amint leült, az ablakon kibámulva az utat kezdte fürkészni. Legalábbis az osztálytársainak így látszódhatott. Harry a gyönyörű idegenen gondolkodott, és azon, hogy mi lehet a neve. Bár igazából mindegy is volt.

- Szia! – csapódott le egy alak a göndör mellé nagy lendülettel. A szólított összezavarodva mustrálta a festett szőke fiút, aki már pakolta is kifele a könyveit. – Nem baj, ha leülök? Úgy nézem, még nincs padtársad. Nem gáz, ugye? – nyújtotta a kezét folyamatosan fecsegve. Harry csak pislogott párat, és bár nem tetszett neki, hogy megzavarták az álmodozásában, senkivel nem akart bunkó lenni.
- Harry vagyok. Harry Styles. – mosolyodott el ő is mielőtt elfogadta a felé nyújtott kezet, megnyugtatva ezzel a szőkét. Az elfeküdt a padon, és onnan figyelte tovább Harryt.
- Niall Horan. És? Mit lehet rólad tudni bongyori? – túrt a göndör tincsek közé, amit Harry megint csak nem vett jó néven. Majdnem fél órát áldozott rá a reggeléből, bár ez nem igazán látszott rajta. Legalább Ő már nem a széttúrt verziót látta.
- Igazából még új vagyok itt. – látva Niall arcát gyorsan hozzátette – Mármint a városban! Nemrég költöztünk ide a családommal. – a szőkének megvilágosodott a tekintete.
- Az szar. Ha gondolod.... – legújabb barátját az ajtó csapódása szakította félbe, amin belépett egy pufók, de nagyon kedves arcú hölgy. Ezzel megkezdődött az óra.