My first crush: Louis Tomlinson (Larry-AU)

13. rész

Anne türelmesen megvárta, amíg fia felveszi a védőfelszereléseket, miközben fél szemmel a kis barátjára pillantgatott. Egyelőre nem tudta hova tenni a láthatóan idősebb fiút és nem szeretett volna előítéletekbe bocsátkozni. Amint Harry végzett az öltözködéssel felpattant a padról és szégyentől pirosló arccal fordul édesanyja felé.

- Tessék, most már elmehetsz. - Anne nem vette magára fia vádló hangnemét, mosolyogva bólintott és csókot nyomott a göndör hajú homlokára.
- Ne legyél túl sokáig drágám! - fordult vissza egy pillanatra félúton, mire Harry szenvedve kiáltott utána.
- Csak menj már, anya! - legnagyobb meglepetésére Andy is felállt a kopott padról és mellé lépve félig átkarolta.
- Ne aggódjon, vigyázni fogok rá! - a kékszemű mosolya egyszerre hatott megnyugtatásként és szekálásként a fiatalabbnak.

Pillanatokig csak a deszkák csattogása és pár fiú beszélgetése, nevetése hallatszott a park egy messzebbi részéből, Harry számra pedig kezdett egyre fullasztób lenni a csend közöttük, de nem mert a feketehajúra nézni. Amint az anyja kocsija látótávolságon kívülre került, azonnal elkezdte lerángatni magáról az idióta könyökvédőket, míg Andy keze meg nem állította az övét.

- Igaza van anyukádnak, elég komoly sérüléseket lehet szerezni. - a magasabb mosolya megnyugtató volt, de a szeme alatt húzódó ráncok elárulták, hogy nagyon szórakoztatta a kis jelenet.
- Istenem, ez annyira ciki. - roskadt le a padra kezébe temetve az arcát. Érezte, hogy a másik leül mellé és a felkarját kezdi el bökdösni.
- Szerintem aranyos vagy bennük. Rendben, a könyökvédőket leveheted, de a térvédők és a sisak maradjon. Megegyeztünk? - Harry szinte el akart olvadni a megértéstől, ami a kék szemekből áradt, úgy érezte, ennél nem is lehetne szerencsésebb. Talán akkor, ha Louis ülne ott mellette. - Na, gyere. Gondolkoztam, hogy valószínűleg nincsen deszkád, szóval elhoztam az enyémet, amin még anno tanultam. Eléggé kopott, de kezdetnek megfelel, na meg, ennek már úgysem tudsz sokat ártani. - Andy nevetése egy pillanat alatt söpörte ki Louis alakját Harry gondolataiból, mintha ott sem lett volna. Pirulva fogadta el a felé nyújtott deszkát.
- Köszönöm. - valamiért úgy érezte, elengedheti magát az idősebb fiú jelenlétében, egyáltalán nem érzett szorongást. Andy a táskájába nyúlva kivette az ígért zéró kólát és az alacsonyabb kezébe nyomta.
- Még hideg. Hagyj későbbre is, nem foglak kímélni. - kacsintott rá vigyorogva, mire a göndör hajú sem tudta visszafojtani a mosolyát.

Harry nagy csattanással ütközött a kemény betonnak, sokadszorra a délután folyamán. Az egyenes, lassú gurulást gyakorolta, de valamiért mindig kiszaladt a lába alól az a fránya fadarab. Rájött, hogy bár nincs sok tehetsége a gördeszkázáshoz, egyszerűen imádta csinálni, a rengeteg esés sem szegte kedvét egy újabb próbálkozástól. Fújtatva terült szét a betonon, fürdőzve kicsit a nap utolsó sugaraiban. Pár pillanat múlva Andy hajolt fölé érdeklődő tekintettel. Vállig érő fekete haját addigra lazán a tarkójára gumizta, csak pár tincs lengedezett Harry arca fölött, na meg az a néhány nyaklánc, ami az idősebb nyakában fityegett. A fiatalabbat lenyűgözte, hogy Andy ilyen lányos dolgok mellett, mint például a hosszú haj, a nyakláncok és a gyűrűk, egyáltalán nem nézett ki nőiesnek.

- Jól vagy? Most jókorát sikerült koppannod. - nem aggódta halálra magát, ez tisztán látható volt, de a göndörhajú nem tudott rá haragudni emiatt. Minden második percben a földön kötött ki. - Talán mégis kellenek azok a könyökv…

- Biztos, hogy nem veszem fel őket. - vágott hezitálás nélkül a másik szavába Harry megbotránkozást színlelve. Talán mindketten elhitték volna a játékot, ha nem neveti el magát közben a göndör. Andy gonoszul mosolygott.

- Pedig az lenne a legjobb, ha könyökvédőt, bokavédőt, és nyakmerevítőt is viselnél. Akkor nem lennél tele kék-zöld foltokkal, mint most, engem pedig holnap nem akarna számonkérni anyukád, ahogy arra számítok. - sorolta a tényeket, miközben Harrynek egyre nagyobb lett a mosolya.