Raylich bérgyilkosai

A nap mikor megismerkedtünk

December 14. 01:36

Raylichben vagyok, a fővárosban. Egyedül sétálok egy házhoz, amit még életemben nem látogattam. Azt sem tudom, hogy hol keressem. Éreztem, ahogy hajamra valami ráesik.

"Havazik. Nem... Havas eső." - gondolkodtam, s néztem fel az égbe. - "Nem hoztam esernyőt..."

Az utcai lámpák túl világosan égtek ahhoz, hogy lássam a csillagokat, vagy csak simán az eget. Sosem szerettem ezt a környéket. Norabeth vagyok. Vezetéknevem nincs, mivel ahhoz, hogy ott legyek, ahol, el kellett hagynom a nevem. Egy kicsit sem bánom, jobb elfelejteni azt a múltat. Lassan lépdeltem, s közben próbáltam megtalálni, melyik épület is az, ahova nekem kell mennem. Kabátom zsebéből elővettem a lapot amire rávolt írva a cím. "7. kerület, 4-es épület 3. emelet 2. lakás" átnéztem az út másik oldalára és ott volt. Gyorsan átszaladtam, s bementem. Felgyalogoltam a lépcsőn a megadott emeletre. Sötét volt. Alig lehetett akármit is látni. Miért nem tudnak rendes lámpákat szerelni ide? A lakás ajtaja előtt álltam, ellenőriztem, hogy feltettem-e a hangtompítót. Megnéztem, hogy nyitva van-e az ajtó. Nem meglepően zárva volt. Kihúztam a hajamból egy csatot és feltörtem a zárt. Beléptem a lakásba és a hálószobát kezdtem el keresni. A férfi, akit meg kell ölnöm valószínűleg már alszik ilyenkor. Halkan és lassan kellett keresnem, mert ha felébred, abból csak macera lesz. Jobb gyorsan, és egyszerűen elvégezni. Mikor a harmadik szobába léptem, megláttam az ágyat és a célpontomat. Lassan közelítettem. Mikor elég közel értem hozzá láttam, hogy valaki fekszik mellette. Nem mondták, hogy van felesége... Nem mintha annyit számítana. Újra kabátom zsebébe nyúltam, hogy elővegyem a pisztolyt. Hezitálás nélkül lelőttem, de erre felébredt a mellette fekvő egyén. Mikor meglátta mit tettem, felsikított és kérdőre vont.

"Miért tetted ezt?" - nézett rám értetlenül és kétségbeesve. Biztos azt gondolta, hogy vele is ez lesz.

Nem volt elég világos, ahhoz, hogy lássa az arcomat. Nem válaszoltam neki. A legjobb lenne, ha őt is fejbe lőném, de ez nem feladatom. Hátat fordítottam neki, és kiszaladtam a szobából. A nappaliban volt egy erkély. Gyorsan kinyitottam az ajtót, mivel hallottam, hogy a feleség közelít felém. Mire sikerült kinyitni, a nő fegyvert fogva állt mögöttem. Mikor ugrani készültem hátranéztem, ekkor jobb vállamon lőtt. Nem számítottam rá ilyen hirtelen, ezért leestem. Szerencsére egy szemeteskukába landoltam így nem lett súlyosabb bajom. A környező házakban lámpákat kapcsoltak az emberek, akik felkeltek a zajra. Felnéztem az erkélyre és láttam, hogy a nő engem keres, így minél hamarabb kimásztam és elszaladtam tőle. Ekkor már szakadt az eső. Ahelyett, hogy hazaindultam volna, inkább az 5. kerületbe futottam, a főhadiszállásra. Mikor úgy láttam már nem kell aggódnom, hogy követ akárki is, rendőrautókat hallottam. Egy elég sötét utcarészbe értem. Szörnyen fájt a vállam, ráadásul meg is áztam. Ahhoz, hogy a szállásra érhessek, le kellett húznom egy csatornafedelet és lemásznom. Mondhatom elég nehéz munka volt. A csatornában egy amolyan folyosó volt, a fedéltől pár méterre pedig egy ajtó. Bekopogtam rajta, ekkor egy hang szólalt meg.

"Mi a jelszó?" - kérdezte.

"Engedj be te paraszt." - válaszoltam neki. - "Rox, én vagyok az." 

"Udvariasabb nem is lehetnél. Akkor mi a másik jelszó?" - gúnyolódott rajtam. 

"... Légy szíves." - nyögtem ki végül.

Végre hajlandó volt kinyitni az ajtót, amin én egyből be is léptem, ekkor meglátta a vállamat és karba tette a kezét.

"Veled mi történt? Azt hittem egyszerű feladat volt." - kérdezte, s közben láttam rajta az aggódást.