Vágyak Háborúja

~Harmadik fejezet~

A kocsi gyors kerregése,  alig volt gyorsabb a szívem ritmusánál. Liam lestrapált volt, nagy sóhajt kiengedve feszélyezetten rám néz. A kocsiba egy ideje csönd van, autóba  lévő térképet kezdem tanulmányozni.
-Anyuék tudják?- érdeklődik egy kis csönd után. Testem megremegett, ahogy idegesség  átjárta minden porcikámat. Térképet vissza helyezve nagy levegőt veszek, és szemébe nézzek az aggódó bátyám iriszeibe.
- Felhívott - eszembe jut a mai omniózus  hívás.
-Mit mondott?- szám nyitottam volna elmondani,  de könnyeim előbb értek ki belőlem. Liam vállam megfogva próbálta nyugtatni  zakatoló testem.

-Hogy nem az ő lányuk vagyok- könnyes szemmel szipogva a kocsit vezető bátyámra tekintek. Mindig itt van mellettem a bátyám,  az egész kötődés  talán általános  iskolás koromban kezdődött. Mikor felsős lettem mindig kiközösítettek így mindig a bátyám oldalán tudtam magam. Suli után minden pillanatban vele lógtam.  Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.  Mindent megosztunk egymással,  mintha legjobb barátok lennénk, bár őt is érzem a legjobb barátomnak. Szégyelltem magam a kilógás miatt,  hatalmas bajt kevertem magamnak, de miért?

Ott is csak az idegeimmel játszottam és játszottak, nem is éreztem ott jól magam, mégis ott maradtam , mint egy lázadó tini. Bár az kétség kívül,  hogy  tini vagyok, de hogy lázadó azt sose mondanám. A ruháim mindig kifogástalanul állnak a szekrénybe,  és ez mindenemre igaz. Sose szöktem ki otthonról,  legtöbbször ha kikapcsolódni vágytam elővettem egy könyvet. Én voltam a család szeme fénye, anyum belém kapaszkodott utolsó reményeként,  mikor rájött,  hogy a bátyámból nem lesz diplomata. Engem meg így annyi elvárás sodort el, hogy megfulladok benne, és nincs ki kisegítsen, pedig mutatom a vészjósló piros fényt.

A tragacs a házunk elé ért, a fehér falu házunk,  most ijesztőbbnek tűnt, mint a horror filmekbe az elhagyatott házak. Nem akartam tovább húzni az egészet így kiszálltam a kocsiból és a ház felé vettem az irányt. Anya a nappaliba ült, semmibe nézve meredt, mikor odaértünk egyből felpattant a bordó fotelből. Haragos tekintetét rám  szegezi szemhéja remegett az idegességtől. Felém közelít,  vékony alakja most hatalmasnak és rémisztőnek tűnt. Elém állt es szembe nézz velem, hirtelen felindulásból kezét emeli, mire észbe kapnék mire készül,  addigra keze már arcomon csattant. Egy pillanatra elveszitek az erőmből, kezemmel a sajgó arcomhoz nyúlok.

-Nem vagy a lányom,  ezt komolyan gomdoltam-éles hangjával  egész lakást betöltötte,  össze húztam magam a hangjától.
-Anya ne mondj ilyet- lép mögém Liam , mint a láthatatlan védőburkolatom.
-Nekem ne feleselj, rólad ne is beszéljünk- kezet össze üti és megfordul , hogy ne lássuk impulzív  arcát. A bátyámra tekintek rezdületlenül tekint anyámra, szájába veszi ajak piercingjét és azzal játszik oldva ezzel benne keletkező feszültséget. Anyukám az ujján lévő eljegyzési gyűrűt kezdi babrálni és komoran tekint ránk.

-Én csak legalább egy rendes gyereket akartam nevelni,  de látjátok nem jött össze még egyse- vissza helyezi magát a fotelbe és letörli könnyes szemét. Anyukám hazudott, egyikünk se bajkeverő,  és  nem is a világvégét okoztuk, ő is biztos bulizott barátokat szerzett ezt megtiltani egy fiataltól önző dolog.
-Szerintem nincs velünk baj, tinédzserek vagyunk- biztatás képpen  bátyámra vezettem szemeim, aki sűrű bólogatásba kezdett, anya,csak unottan megforgatta szemeit és cinikusan rám tekintet.

-Szerinted mit fognak szólni a szomszédok mikor megtudják,  hogy mindketten buliba ellógos  fiatalok vagytok? Segítek. Megvetnek engem és az apádat, ezt akartátok? - úgy csinál,  mintha egy szappanoperában lenne, kezét drámatikusan dobálja miközben egy két könnycseppet hullajt. Liam szőke fürtjeibe túr és nagy sóhajtozás kíséretében nézi anyám műsorát.
-Miért mit csináltunk? Elmentem egy buliba nem is ittam, de úgy irsz le, mintha naponta rom kocsmába járnék- anyukám elöntötte a düh,  ami idegbeteg nevetésre késztette.