2. rész

7 1 0
                                    

Csilla nehezen tette túl magát a veszteségen. Másnak egy magnó elvesztése semmiség, de neki ez többet jelent egy kütyünél. Végre egyszer sajátjának tudhatott valamit... Ennél még nehezebb időszak várt rá. Eljött ugyanis a középiskola kiválasztásának az ideje. A lány amióta csak az eszét tudta, fodrász szeretett volna lenni. Hosszú hajával nagyon sokat kísérletezett: befonta a lehető legkisebb tincsekbe, sütötte hajsütővel, feltűzte különféle kontyokba. Mikor megunta, az összes baba haját megmosta, és különböző frizurákat készített nekik. Folyamatosan bújta a fodrász újságokat, és eltervezte, milyen lesz majd a saját szalonja. Barátnőjével megbeszélték, hogy ő kozmetikus lesz, így ketten nyitnak majd egy üzletet. Úgy vélte az álmai csak az övé, ebbe senki nem rondíthat bele. Tévedett...

Csütörtök este volt, amikor is Csilla szüleivel a nappaliban megvitatta a továbbtanulás lehetőségeit. A lány elmondta, mi szeretne lenni, hol szertne továbbtanulni. Elmesélte az álmait, és vágyait. Ez azonban süket fülekre talált. Anyja megint elkezdte, hogy a bátyja milyen ügyes cukrász, milyen sokra vitte, de ő dolgozik is, nagyon szorgalmas. Csilla viszont lusta, semmirekellő, ő képtelen hatékony fizikai munkára. Hogy juthatott eszébe egy olyan szakma, ahol egész nap talpalni kell? Ahol abból lesz csak keresete, ha minél több vendég haját megcsinálja. Ő erre képtelen, ezt verje ki a fejéből! A lány hiába próbált életében először kiállni magáért, anyja annál hajthatatlanabb volt! Mikor a lány kijelentette, hogy márpedig ő akkor is ezt a szakmát tanulja ki, anyja felállt, és közölte vele, hogy akkor megy attól a háztól, és soha többé nem mehet haza! Apukája elmondta, hogy a családban a pedagógus szakma öröklődik tovább. Ebben a családban ő az egyedüli lány, így neki kell tovább vinnie ezt a vonalat. Így mindenképp gimnáziumba kell mennie. A kérdés már csak az, melyikbe? A lány leroskadt, és tudta, hogy már döntöttek a jövőjéről. Lehajtott fejjel otthagyta szüleit a nappaliban, és elvonult a szobába. Ő ismét csak egy bábu, akit madzagon rángatnak. Ha ellenáll, a madzag elszakad, ő pedig tehetetlen lesz, a végén pedig egyedül marad. Másnap reggel kezébe vette a kitöltött lapot, amire rápillantott. Majdnem rosszul lett, mikor meglátta, hogy az egyik legnehezebb gimnáziumot írták be a szülei az első helyre. Az iskolában azonban közölték vele, hogy oda nem olyan könnyű bejutni, sőt, előfelvételi is van. Ez egy kis reményt adott a lánynak, ugyanis a 3. helyen az az iskola volt megjelölve, ahova ő szeretett volna menni. Persze erre nagyon kevés esély volt, mert pontjai alapján a 2. helyen megjelölt gimnáziumba simán bekerülhetett.

Néhány héttel később megérkezett a levél, „sajnos" első körben nem került be Csilla az 1. gimnáziumba. Ennek örömére a lány tovább szövögette álmait a fodrászszalonjáról. Májusban azonban hatalmasat kellet csalódni. Mégis felvételt nyert a város egyik legnehezebb gimijébe. Úgy érezte az élete itt vége kell, hogy legyen, mert egy érettségivel nem megy semmire, ő nem nem hajlandó még évekig tanulni. Utál tanulni, miért nem értik meg ?!

Bánatában az evésbe menekült. Az édesség, az ételek adtak neki nyugalmat és örömöt. Ez természetesen azzal a járt, hogy rövid időn belül szépen meghízott. Az eddigi kevéske kis önbizalma is eltűnt. Mitől is lett volna? Folyamatosan azt hallgatta, milyen egy szar ember, minek kell a földön lenni, az anyja nem akart soha lányt, mert nem tud mit kezdeni velük. Emiatt folyton bátyja levetett ruháit hordta. Nem kapott szinte soha új ruhákat, női ruhadarabokat meg aztán végképp nem! Topp? Azt sem tudta, mi az! Ennek meg is volt a böjtje! Tesi órákat egyenesen gyűlölte! Mivel 10 éves kora óta már „nagylány", így a mellei is szépen megnőttek. Nem volt mi tartsa, így futásnál a karjaival próbálta lefogni a lefoghatatlant. Szörnyű volt neki! A fiúk csúfolódásának a középpontjába került. A lógó melleit egyenesen gyűlölte. Már végső elkeseredésében fáslival próbálta eltüntetni melleit, amiket nagyon utált. Sokszor fantáziált arról, hogy csak tőben le kell vágnia és sok gondtól megszabadulna. Elkezdett a tanév vége felé teljesen fiússá válni. Haját próbálta úgy fésülni, mintha rövid haja lenne, csak hátul fogta össze, és lapította le. Járása, beszéde is fiússá vált. Úgy gondolta, hogy ha fiúnak néz ki, talán akkor szülei, testvérei is elfogadják. Az addigi nyitott lány eltűnt. Helyette egy morcos, befordult, szótlan fiús lány lett. A felszökött kilókkal magát akarta elrejteni a világ elöl. Elhitte, amit mindig mondtak róla, hogy nem ér ő semmit a világon, és megpróbált annyira észrevétlen maradni, amennyire csak tudott ... Talán ez majd segít túlélni az életet....

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Oct 28, 2020 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Egy meggyötört életTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang